2013. I-VI
 

A pszichoanalízis a védekezésről
Menyhay Imre

Hangsúlyozzuk, hogy az énvédekezés aligha választható el a biológiailag rögzített testi védekezéstől, az agresszió általános önvédekezési jellegétől. Az én védekezési mechanizmusai elhárítómechanizmusok néven ismeretesek.
E védekezési mechanizmusok felmérhetetlen pszichikus és pszichoszomatikus károkat is okozhatnak, s tragikusan téves irányba terelhetik a társadalmi és a gazdasági fejlődést. Minthogy a realitáselv figyelmen kívül hagyásának kitűnő eszközei, érdemes fényt deríteni alattomos hatásukra.
Az én védekezési mechanizmusai fontos szerepet játszanak az autoriter alapbeállítódásból fakadó ellentmondások feloldása során. Bevetésük a zsarnokság kialakulásának kedvez, s a döntési szabadságot is erősen korlátozza.
A védekezési mechanizmusok káros hatása a laissez faire alapbeállítódás esetében is nagy, jóllehet a szabados természet aligha van ráutalva az én védekezésére, mert a felettes én (a lelkiismeret) helyét az animális hajtóerők (az Es — magyarul: ez) foglalják el, így nem kerülhet sor korlátozásra, amelynek megszegése ellen a felettes én tiltakozhatna. A morálkomplexum (az emberre jellemző erkölcsi érzék) viszont ebben az esetben is érvényes. Az erkölcsi érzék akkor sem iktatható ki, ha a kultúrsajátos erkölcs a satanizmus felé mozdul el. A pozitív önképet akkor is fenn kell tartani, ha a morálkomplexum szemszögéből nézve legaljasabb jelenségeket tudományos köntösbe bújtatják. S éppen a tudományosság leple alatt a tudatba lopakodó elferdítések azok a jelenségek, amelyekben az én védekezési mechanizmusai lényeges szerephez jutnak.
A védekezési mechanizmusok alapja az én védekezési készenléte. Ennek a gyakorlatban megnyilvánuló módszereit nevezzük védekezési mechanizmusoknak, amelyek lehetnek konzisztensek és inkonzisztensek, vagyis az ember képességeinek pozitív értelemben megfelelők vagy nem megfelelők.


(Az én védekezési készenléte) Az én spontán védekezési készenlétét az állatvilág örökségeként könyvelhetjük el. E permanens védekezési készenlét nem egyéb, mint a vadonban állandóan fenyegető veszélyek elhárítását szolgáló, örökletesen rögzített viselkedés, amely mögött az agresszió áll. Az agresszió — szituációtól függően — a támadás vagy a menekülés hajtóerejeként lép fel. Ez a védekezés az én kialakulásával egyidejűleg — az animális hajtóerők sűrűsödésének és átrendezhetőségének elve alapján — figyelem-összpontosításba ment át, s pszichikusan is megjelent azzal a céllal, hogy elhárítsa az én veszélyeztetését és széthullását, az Es szintjére való visszaesését. Az én, pontosabban a biológiai emberi organizáció minőségi tényezőjének veszélyeztetése vagy ennek érzete lehet valós, de az is előfordulhat, hogy túlérzékenység következménye.
Az elmondottakból kiderült, hogy a szakirodalom az elhárítási mechanizmusokat az énre vonatkoztatja ugyan, ám az énvédekezés örökletesen rögzített alapja nyilván nem kíván énszerveződést.
A fizikai védekezési készenlét örökségének tekinthetjük például, hogy az emberek a szórakozóhelyeken előszeretettel ülnek a sarokba, ahonnan szemmel tudják tartani a terepet, s ahol védve érzik hátukat.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969