2013. I-VI
 

„A győzelem, amelyet elveszítettünk”
Gereben Ágnes

A szovjet sajtóban évtizedekig lebecsülő hangnemben „a gépezet csavarjai”-ként emlegetett, ám a háborús győzelem nyomán méltóságuknak, sőt erejüknek a tudatára ébredő szovjet emberek felett a diktátor aligha tudta volna hosszú ideig megtartani hatalmát, ha a Nyugat elleni propagandával, a külföldi titkosszolgálatoknak kémkedés fenyegető vádjával meg nem félemlíti alattvalóit. Főleg azokat, akik a Vörös Hadsereg tisztjeiként vagy katonáiként megpillantották a fejlett világnak a háborús pusztítás szörnyű nyomai ellenére számukra sokkolóan gazdag és kényelmes életét. „A mi életszínvonalunk és az európai életszínvonal közötti kontraszt, amellyel a harcoló emberek milliói szembe találták magukat, súlyos morális és lélektani csapás volt. Annak ellenére, hogy ők ennek a háborúnak a győztesei voltak” — jegyezte fel halála utáni közzétételre szánt emlékiratában Konsztantyin Szimonov, a rendszer egyik hivatalos írója. A háborút követő években kiadott színdarabjaiban és regényeiben, a Prágai gesztenyefáktól az Orosz kérdésig, az író a szovjet emberek nélkülözéseit erkölcsi fölényük megnyilvánulásaként állította be.
Mindenesetre a problémát — ideológiai, sőt politikai eszközökkel — „kezelni” kellett. Ezek az emberek ugyanis hazatérésük után joggal tették fel a kérdést: a fasizmus felett hatalmas áldozatok árán győzelmet arató Szovjetunióban miért kell sokkal rosszabb körülmények között élniük, mint az európai országok polgárainak? A háború sokéves megpróbáltatásai és nélkülözései után milliók számára kilátástalanul nehéznek bizonyult az élet, s a hétköznapok ezernyi helyzetében, összeütközésében és spontán interakciójában ez kedvező talaja lett a társadalmi intolerancia legkülönbözőbb megnyilvánulásainak.
A felszabadított szovjet területeken a házaknak több mint a fele romokban hevert. A korabeli hivatalos adatok szerint a megszállók ezerhétszáztíz várost és munkástelepülést, valamint hetvenezer falut semmisítettek meg az országban, s huszonötmillió ember maradt fedél nélkül. Elpusztult harminckétezer gyár és hatvanötezer kilométernyi vasútvonal. A háborús területen az ipari létesítményeknek mindössze a 13%-a termelt. A megszállt, majd felszabadított szovjet településeken olyan nagy volt a halottak és a menekültek száma, hogy az ellenség kiűzésének pillanatában Sztálingrádban például a háború előtti lakosságnak mindössze a 12,2%-a alkotta a város teljes népességét. Az emberek mindenütt nagyon nehezen éltek, még a más városoknál kedvezőbb helyzetben levő Moszkvában is. A fővárosi szakmunkástanuló-intézetekben korabeli jelentések szerint 1945-ben élelemosztás előtt megmérték a gyerekeket, s a nagyobb kamaszoknak másfél-két dekával több kenyeret adtak. A szibériai Tomszkban egy gyár háromszáz fiatal munkása közül nyolcvannégynek nem volt cipője és felsőruhája, ezért a téli fagyokban nem tudott eljutni munkahelyére. Az elrongyolódott ruhát az emberek többnyire nem tudták megvarrni: a cérna hallatlanul nagy értéknek számított a háború utáni Szovjetunióban. Idáig vezethetők vissza azok a következő évtized végén kezdődő bírósági ügyek, amelyeknek nyomán az 1960-as évek elején több ezer embert, főleg zsidókat fogtak perbe, és százhatvanhármat ki is végeztek az illegális magángazdaságban gyártott trikók és felsőruhák miatt.
Indulatokat és előítéleteket gerjesztett az is, hogy a háborús győzelem a jogos várakozások ellenére nem vetett véget a súlyos áldozatvállalásnak: az emberek a legtöbb családban még évekig nem tudták megteremteni maguknak az elemi életfeltételeket. Miközben még a vesztes államokban is gőzerővel folyt az újjáépítés, a Szovjetunióban sokan változatlanul ablaküveg nélküli, fűtetlen munkásszálláson éltek, ahol megfagyott a víz a csapokban, s nem tudtak mosakodni. Az emberek fizetéséből gyakran nem telt szappanra. Mindennek olyan súlyos egészségügyi következményei voltak, hogy 1947-től egy kormányhatározat nyomán csak úgy engedték át a szovjet városok határában felállított ellenőrzési pontokon az érkezőket, hogy előbb ruházatukkal együtt tetvetlenítették őket.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969