2013. I-VI
 

Szabályozandó véleménypiac?


Az egyetem Posner szerint tönkreteheti az értelmiségiek hírnevét. Senki sem képes ugyanis ellenállni annak a kísértésnek, hogy a biztonságos professzori székből általános kérdésekről nyilatkozzon. Ezzel párhuzamosan a tudományos nagyüzemen belül szakadatlanul továbbfejlődő szakosodás azt eredményezi, hogy egyre kevesebben képesek szakavatott nyilatkozatot adni bonyolult kérdésekről. A magasabb egyetemi színvonal paradox módon a szellemi élet színvonalának csökkenését eredményezi, s ebben nagy szerepe van az egyetemekről érkező feketemunkások kontárkodásának, akik trehányak, s korántsem a legeredményesebb képviselői szakmájuknak. Posner oldalakra kiterjedő (de gyanúsan szelektív) statisztikai kimutatásokkal igyekszik bizonyítani, hogy semmiféle összefüggés sincs a tudományos munka minősége és a közismertség között.
Posner idealizálja a hajdani független értelmiségieket, például a Daniel Bell és Nathan Glazer körül csoportosuló New York-iakat, holott azt hirdeti, hogy a jelen átlagát ne vessük össze a múlt kiemelkedő nagyságaiéval. George Orwellt tekinti mintaszerű értelmiséginek, akit nem rontottak meg tanulmányok, professzorság pedig még kevésbé, aki maga a megtestesült józan ész, s akinek fő szakterülete az embertelen ideológiák leleplezése. Posner nyilvánvalóan szem elől téveszti, hogy Orwell modellértékű jelleme végső soron az erkölcsi tartásán nyugszik.
A morál számára azonban nincs hely az értelmiségi hiúságok Posner-féle vásárán. Abból indul ki, hogy a legtágabb értelemben vett politikai viták vagy amúgy is racionálisak, vagy nem dönthetők el erkölcsileg. Csakhogy ez esetben bárki piaci kikiáltójává válhat saját szélsőséges nézeteinek (és tulajdon egójának). A pragmatikus neoliberálisban tehát nemcsak megbúvik a konzervatív, hanem a konzervatívban megbúvik a relativista weberiánus, sőt a nietzscheánus is.
Posner nem lenne önjelölt amerikai pragmatikus, ha nem tudna legalább néhány gyakorlati megoldási javaslattal előállni. A piacban szentül hívő Posner egyfajta minőségvizsgáló intézményt látna jónak az intellektuális termékek vonatkozásában, mert csak „intellektuális ipari normák” alapján lehetne felelősségre vonni a hamis prófétákat. Ajánlatos lenne, hogy az egyetemek honlapokon tegyék hozzáférhetővé tanáraik nyilvános felszólalásait és állásfoglalásait, s alapítsanak olyan folyóiratot, amelynek hasábjain a mestergondolkodók bevallhatják tévedéseiket a nagyközönségnek.
Posner gyakorlatilag a saját könyvével bizonyítja téziseit, hiszen javaslatai teljesen elszakadnak a valóságtól. E munkájának főleg szórakoztató értéke van, különösen ott, ahol jó barátjával, Ronald Dworkinnal számol le rövid úton, vagy ahol Martha Nussbaumnak veti szemére, hogy moralizáló életviteli útmutatóvá degradálja az irodalmat. Az értelmiségiek feltartóztathatatlan süllyedésére vonatkozó jóslata pedig valószínűleg nem fog valóra válni, de annál hevesebben fogják vitatni. Akár így, akár úgy, Posner költség–haszon számítása helytálló lesz.


<<előző 2. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969