2013. I-VI
 

A francia filmgyártás: múlt és jövő

Amikor Londonban 2001 utolsó hetében a Kémjátszma ment Robert Redforddal, s vele egyidejűleg A gyűrűk ura és a Harry Potter, Berlinben pedig az Atlantisz, a Harry Potter és A gyűrűk ura között lehetett választani, Párizsban szinte minden multiplex moziban a Tolkien regényében a gonoszt megszemélyesítő Szauron tüzes szemei izzottak, de a város legnagyobb multiplex létesítményében az elmaradhatatlan sikerfilmek mellett olyan amerikai filmalkotásokat is vetítettek, mint Woody Allen A Jade skorpió átka és Abel Ferrara Karácsony című filmje — mindkettőt szinkronizálatlanul. A Szajna bal partján, az ötödik és hatodik kerületben szinte moziparadicsomban érezte magát az ember, hiszen retrospektív vetítések keretében tizennégy filmsorozat keretében mutatták be olyan rendezők és színészek munkásságát, mint Fred Astaire, a Coen testvérek, Cary Grant, Jim Jarmusch, Maria Koleva és David Lynch. Az említett héten egész Londonban százharminchat filmet játszottak, Berlinben pedig kétszáztizet. Párizs húsz kerületében ezzel szemben ötszázhúsz film közül lehetett választani száznyolc moziban, s e kínálat világviszonylatban is egyedülálló volt.
A francia filmgyártás kivételesnek minősül Európában. Az 1999-ben eladott százötvenhárommillió mozijeggyel a mozik látogatottságát tükröző rangsor élére került. A forgalmazás infrastruktúráját tekintve is az élen állt négyezer-nyolcszázhetvenegy vetítővászonnal és több mint egymillió ülőhellyel. A francia filmipar abban az évben több filmet gyártott, mint Németország és Olaszország együttvéve, szám szerint száznyolcvanegyet, s a hazai filmeknek a teljes kínálatból való részesedését tekintve szintén az első helyen állt — Franciaország 32,2, Németország 13,1 és Svájc 2,3%. 2001-ben azután minden rekordot megdöntött: a száznyolcvanötmillió eladott mozijeggyel az előző évhez képest 11,4%-kal nőtt a francia mozik látogatottsága, s a honi filmek hányada elérte a szenzációs 41%-ot, míg az amerikai filmeké 1986 óta első ízben csökkent 50% alá (47,6%-ra). A több mint kétszáz francia film közül az Amélie csodálatos élete című film sikerének köszönhetően nem kevesebb mint húsz film csalogatott be a mozikba egyenként egymilliónál több nézőt.
A francia filmalkotók világképét továbbra is az Asterix-szindróma alakítja: „Egész Európa vetítővásznait elárasztják az újkori rómaiak (vagyis az amerikaiak) termékei. Egész Európáét? Nem! Az igazi gallok eredményesen tanúsítanak ellenállást a betolakodókkal szemben.” Ez nagy vonalakban megfelel a valóságnak. A francia filmgyártás viszonylag nagy életképessége a markáns állami dirigizmusnak köszönhető. Ez ugyan sok területen hozzájárul elavult struktúrák fenntartásához, de jó oldala is van. A filmtámogatás állami rendszerét egyébként még a németekkel kollaboráló Vichy-kormányzat idején kezdeményezték, majd 1946 végén alakították ki a mindmáig érvényben levő formáját a Nemzeti Filmművészeti Központ (CNC) létrehozásával.
Az 1959-ben a kulturális minisztériumhoz csatolt CNC státusa annyiban páratlan, hogy pénzügyileg független közjogi szervként egyfelől az állami közigazgatási apparátus, másfelől a filmipar része. A minisztérium többi részlegével ellentétben forrásainak csupán a töredéke származik az állami költségvetésből. A rendelkezésére álló pénzek jóval nagyobb hányadához jut hozzá az 1948-ban bevezetett különleges pótadóból (TSA-ból). Ezt a 11%-os adót minden eladott mozijegyre kivetik. A belőle befolyt összeg kilencvenhatmillió euró volt 2001-ben. Mivel ezt az adót az összes filmre kivetik — nemzeti származásától függetlenül —, s a befolyt összeget kizárólag Franciaországban osztják szét, ekképp Hollywood közvetve hozzájárul a francia filmipar finanszírozásához.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969