2013. I-VI
 

Az ember problémája Halasy-Nagy József gondolkodásában
Varga Péter

Jóllehet Halasy-Nagy elsősorban filozófiatörténészként és népszerűsítőként él a filozófiai köztudatban, a harmincas-negyvenes évektől megjelenő műveiben egyértelműen saját filozófiájának kidolgozására törekedett. Szándékát azonban megtörte, hogy a kommunista hatalomátvétel évében teljesen kiszorították a szellemi életből. Ettől kezdve Halasy-Nagy nem számíthatott műveinek belátható időn belüli megjelenésére. Ennek ellenére a hatvanas évek közepéig folytatta a munkát, így legérettebb művei, amelyek szervesen folytatják filozófiai útkeresését, lényegében csak kéziratban olvashatók. Ez lehet az oka annak is, hogy a Halasy-Nagyról alkotott kép nem teljes, hiszen éppen saját filozófiai nézeteinek tekintetében legfontosabb írásai maradtak ismeretlenek az olvasók előtt.
Az ember problémája Halasy filozófiatörténészi és filozófusi munkásságában egyaránt központi helyet foglal el: az emberről, a világban elfoglalt helyéről, a természethez, a társadalomhoz való viszonyáról és hivatásáról vallott felfogását számos cikkben és nagyobb lélegzetű műveiben is tárgyalja. A legfontosabb e tárgyú könyvek és tanulmányok többségükben a harmincas évektől jelentek meg: Ember és világ, Az ethika alapvonalai, A filozófia, A filozófia és az emberi lélek, A filozófus, Az ember lelki élete, Életeszményeink változásai, s végezetül meg kell említeni a kéziratban maradt Eszmények és célok, valamint Az erkölcsi élet antropológiai vonatkozású részeit is. Általában elmondható, hogy — kezdeti, pozitivista szellemben íródott műveitől eltekintve — gondolkodásának középpontjában ez a problémakör állt, egészen legkésőbbi, kéziratban maradt műveiig.
Halasy-Nagy véleménye szerint a filozófia központi kérdése az ember mivoltával foglalkozik, s a valóság többi része is csak az emberhez való viszonyában válhat filozófiai vizsgálódás tárgyává. Antropológiai nézeteiben számos gondolkodó hatása mutatható ki: lélekfelfogásához Arisztotelész entelekheiafogalmát veszi alapul, de talán még fontosabb e tekintetben Bergson befolyása. Szellemfogalma Schelerével mutat rokon vonásokat. Az antropológiájához oly szorosan kapcsolódó etikájában Scheler, Hartmann és Jodl gondolatai fedezhetők fel, de a magyar filozófusok sem hagyják érintetlenül: közülük Böhm Károly, Pauler Ákos és Bartók György nevét kell megemlíteni. Mégsem fogadja el teljesen egyetlen gondolkodó nézeteit sem, hanem a filozófiatörténeti előzményeket és a kortársak véleményét szintetizálva alakítja ki saját álláspontját.
Így jár el Ember és világ című művében is, amikor az ember léthelyzetének meghatározásához kiindulópontul élőlény mivoltát választja. Az élőlényekre szerinte belülről kifelé haladó tevékenység jellemző, ezért nem ragadhatók meg pusztán az anyagi világ fogalmaival. Az organizmus elkülönítéséhez az arisztotelészi entelekheia kategóriáját tartja használhatónak. Az organizmus szembehelyezkedik környezetével, s keresi az egyensúlyt, ezért jellemző tevékenysége az alkalmazkodás. Hozzátartozik tehát környezete is, de a „külső” és a „belső” világ nem folyik össze nála. Így az élőlény is a környezetével való kölcsönhatás által köztes helyet foglal el: határ a külső és a belső között.
Van tehát az élőlényben egy középpont, amely nincs meg az élettelen természetben, amely az élő benső lényegét alkotja. Ezt a centrumot nevezi léleknek. „Lélek és élet egymástól elválaszthatatlanok, sőt, … egy létforma két oldalát jelentik: ami kifelé élet, az befelé lélek.” A lélek azonban éppen testhez kötöttsége miatt inkább a természeti világhoz tartozik, mint a szellemihez. Fokozatai is vannak: a növényi lélek teljesen passzív, nincs olyan éles határ közte és környezete között, mint akár az állatok esetében, nem jellemző rá a társulás sem, ezért egyedisége is korlátozottabb. Az állatvilágban már aktívabb, kötetlenebb formájában jelenik meg a lélek, ezáltal termékenyebb és tudatosabb. Éppen ez az aktívabb élet (helyváltoztatás, táplálékszerzés, párválasztás) váltja ki a tudatosságot, mivel akkor jelenik meg, amikor a törekvés akadályokba ütközik, s a mozgás visszafordul a középpontja felé. Mégis, a reflexió az állatnál ösztönös cselekvés, testi ellenhatás egy ingerre, az ösztön pedig csak a fajra egészében jellemző helyzetekre képes válaszolni, az egyediekre nem. A fejlettebb állatokban megjelenik ugyan az a törekvés, hogy megpróbálnak választ adni egyedi helyzetekre, így beszélhetünk bizonyos mértékig állati értelemről is, ez azonban az állatban megtorpan, visszahajlik az ösztönös cselekvés felé, s utánzássá, megszokássá válik.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969