2013. I-VI
 

A devolúciós folyamat alternatívái és kihívásai Nagy-Britanniában
Kaiser Tamás

Bízvást elhihetjük a brit devolúció elismert kutatójának, hogy korántsem zárult még le a vita arról, vajon összefér-e — s ha igen, miképp — a részleges területi autonómia a Westminster mindenekfelett álló főhatalmával és az Egyesült Királyság integritásával. Ráadásul az államberendezkedés bárminemű megváltoztatása az „íratlan alkotmány” keretei között zajlik, minthogy a királyság alaptörvényét a parlament által kibocsátott jogi aktusok és pontosan ma már nem rekonstruálható szokások alkotják. Márpedig a tradíciók a hatalomgyakorlás és a politikai kultúra terén is mélyen gyökereznek a brit, különösen pedig a lakosság több mint 80%-át kitevő angol közvéleményben. Mindez egyformán nehezíti mind a skót, walesi és északír követelések teljesítését, mind a hatalommegosztás, a többszintű kormányzati rendszer és a regionalizmus gyakorlatát alkalmazó EU-követelményekhez való rugalmas alkalmazkodást. Devolúció és europaizáció így két, egymást kiegészítő kihívás elé állítja a parlamenti szupremáciára és a kormányzat centralizált működésére épülő brit államrendszert.
A probléma jobb megértése érdekében először célszerű tisztázni, hogy a decentralizációnak a kontinentális alkotmányjogban és közigazgatásban elterjedt fogalmát nem puszta különcségből helyettesítik a csatornán túl a devolúció kifejezéssel. A devolúció a parlamenti szupremácia révén gyakorolt hatásköröknek területi alapon szerveződő, választott testületekre való átruházását jelenti. E devolúciós parlamentek tehát alkotmányos értelemben a főhatalmát megőrző Westminster alárendeltjei. Ezért az Egyesült Királyság egészében inkább unionista, semmint unitárius állam, amelynek szuverenitását az eredetileg önálló nemzeti parlamentek egyesítésével létrehozott közös törvényhozásnak (a Westminsternek) a szupremáciája testesíti meg. Ahogy Benjamin Disraeli egy ízben megjegyezte: „Angliát nem a logika, hanem a parlament irányítja.” A devolúciós államszervezet ennélfogva különbözik a föderalizmustól is: míg az utóbbi a hatalomnak az alkotmányban rögzített, garanciákkal védett megosztása a központi és a területi szintek között, addig az előbbi esetben a felsőbb szintű politikai testület a hatalom egy részét átadja egy alsóbb szintűnek, s ez nem zárja ki, hogy a központi kormányzat beavatkozzon az alsóbb szintek tevékenységébe. A devolúciónak két típusa fordul elő. Adminisztratív devolúció esetén a kormányzat határozza meg a politikaformálás kereteit, ugyanakkor közös vagy megosztott hatáskörök révén bizonyos területeken lehetővé teszi a helyi érdekek figyelembevételét. A törvényhozói devolúció ezzel szemben a felsőbb és az alsóbb szintű funkciók jogi és intézményes elválasztásával megteremti a részleges területi és politikai autonómia feltételeit. A feladatok és a hatáskörök területi szintre telepítése folyamatosan hozzátartozik a brit kormányzat és közigazgatás gyakorlatához, elsősorban a vasút, energiaszolgáltatás, vízügy, egészségügy, turizmus, területi tervezés, gázszolgáltatások terén. Ezek azonban adminisztratív-tervezési célokra alkalmas területi struktúráknak tekinthetők, az igazgatási regionalizmus vagy a kontinentális értelemben használt dekoncentráció formájában. A devolúció mint politikai regionalizmus vagy területi autonómia a legutóbbi időkig Skócia, Wales és Észak-Írország esetében merült fel, vagy a helyi önkormányzatokról folytatott vitáktól függetlenül, vagy azok „mellékeleme”-ként.
A brit devolúció mindazonáltal sem újnak, sem befejezettnek nem tekinthető, viszont felettébb aszimmetrikus. A XIX. század közepétől meg-megújuló törekvések Skóciában, Walesben és Észak-Írországban az adminisztratív és törvényhozói devolúció különböző formáit hozták létre. Az 1885-ben alapított Skót Hivatal (Scottish Office) és vezetője, a skóciai ügyek minisztere, valamint az 1964-ben létesített Walesi Hivatal (Welsh Office) és elöljárója, a walesi miniszter az adminisztratív devolúció jegyében területi és funkcionális hatásköröket, Skócia esetében pedig rendeletalkotási jogot kapott, a miniszterek tagjai lettek a brit kabinetnek, s az egyes minisztériumok regionális hivatalokat működtettek. A két testület azonban korántsem élvezett azonos mértékű jogokat és lehetőségeket. Míg a Skót Hivatal lényegében olyan kormányzati minisztériumként működött, amely felelős az országot érintő döntések meghozataláért és végrehajtásáért, addig a Walesi Hivatal, habár jogköre fokozatosan növekedett, inkább bizottságnak volt tekinthető, sokkal kisebb befolyással és presztízzsel.
Észak-Írországban a devolúció sokkal bonyolultabbnak és törékenyebbnek bizonyult. Az északi tartományok különválását követően 1921 és 1972 között az Északír Parlament (a Stormont) működésével törvényhozói devolúció valósult meg. A hetvenes évek elején felerősödő zavargások miatt azonban a brit kormány a Stormont feloszlatása mellett döntött, s az északír ügyek kezelését a Westminster közvetlen irányítása alá helyezte. A devolúció második kísérlete 1973-ban az első északír nemzetgyűlés összehívása volt, a testület azonban a feszült politikai légkörben öt hónap elteltével feloszlott. Ezek után skót mintára megalakult az Északír Hivatal (Northern Ireland Office), így negyed évszázadra adminisztratív devolúció érvényesült Észak-Írországban.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969