2013. I-VI
 

Beszélgetés a szovjet megszállókkal, 1939–40, 1944–45
Vesztróczy Zsolt

A rendszerváltás óta a második világháborúról visszaemlékezések sora jelent meg, amelyek az egykori eseményeket (területgyarapító bevonulások, a lengyel menekültek élete, az orosz front eseményei, a kiugrásért folytatott diplomáciai és politikai küzdelem, a deportálások, a lágerélet, a Vörös Hadsereg magyarországi tevékenysége stb.) különböző szempontok szerint, rendkívül sokszínűen mutatták be. Ezek a memoárok kellően hozzáedzették az olvasót a kor borzalmaihoz, így már-már úgy tetszett, hogy néhány kisebb adaléktól eltekintve nem lehet több újat mondani ezekről az időkről. A lengyel Stanisław Vincenz Beszélgetés a szovjet megszállókkal 1939–40, 1944–45 című könyvének nézőpontja azonban nemcsak lényegesen eltér a hazánkban megjelent emlékiratokétól, hanem bemutatja az 1939 őszén a Szovjetunió által bekebelezett Galícia életét is, amelyről eddig nem volt képe a magyar olvasónak. Itt már a megszállás pillanatában megkezdődött a polgári társadalom szétrombolása és a kommunizmusba való átmenet, amelyet Kelet-Lengyelországban a szovjet szervek sokkal brutálisabban hajtottak végre, mint a helyi kommunista erők 1945 után a térség országaiban bárhol.
1939. szeptember 17-én a Németországgal hadban álló Lengyelországot a sztálini Szovjetunió a Ribbentrop–Molotov-paktum alapján hátba támadta. A szovjet hivatkozás szerint a lengyel állam megszűnt, ők pedig ukrán és fehérorosz vértestvéreiket akarták „megvédelmezni”. Az orvtámadás lehetetlenné tette a nyugati fronton való további küzdelmet, noha a lengyel csapatok még szeptember végéig ellenálltak a német rohamoknak, s a főváros, Varsó is csak szeptember 27-én esett el. Lengyelország negyedik, immár végleges felosztása következtében Kelet-Lengyelország, vagyis kétszázezer négyzetkilométer és tizenhárommillió lakos került szovjet fennhatóság alá, beleértve az ország nyugati feléből ide menekülőket is. Az itt élőket és a támadás pillanatában itt tartózkodókat a lengyel állam „megszűnése” miatt automatikusan szovjet állampolgároknak nyilvánították, így egyik napról a másikra szovjet törvényeket kezdték alkalmazni rájuk, beleértve a sztálini Szovjetunió valamennyi „vívmányá”-t. Az osztályszempontokon felül a nemzeti hovatartozás is döntőnek bizonyult, így rövidesen megkezdődött az „elnyomó lengyel pánok” tömeges letartóztatása és Kazahsztánba vagy a Gulagra való deportálása.
A szerzőt Kelet-Galíciában, Huculföldön érte a szovjet támadás híre egy békés kis bányásztelepülésen, s első gondolata a távozás volt. Fiával együtt már másnap törvényes úton elhagyta az országot, miután könyvei közül sokat elégetett, hogy elejét vegye az esetleges kellemetlenségeknek. A Tatár-hágón keresztül hazánkba érkező Vincenz számára a harcoló Lengyelországgal szemben a „napsütéses, őszi Magyarország” a béke szigete volt, ahol még koncerteket adtak, s kiállítások rendeztek. A háborút és az emigrációt a szerző, másokhoz hasonlóan, csak ideiglenes állapotnak tartotta. Ő is az angol és a francia szövetségesek gyors segítségére számított, de ez elmaradt, Lengyelország pedig áldozatul esett a két totális nagyhatalomnak. Az író egy hónap után hazatért családjáért Galíciába, de visszafelé egy orosz járőr karjaiba futott, amely sokakhoz hasonlóan őt is egy kis „beszélgetésre invitálta” a szovjet parancsnokságra. Ez a szovjet belbiztonsági szolgálat, az NKVD hónapokig tartó „vendéglátásá”-val járt.
Letartóztatása után a szerző több börtönt is megjárt. A vizsgálati fogságban szerzett élményei alapján egyrészt megismerhetjük a szovjet megszállás alá került galíciai lengyel társadalmat, amelynek helyzete sok tekintetben hasonló volt a magyaréhoz, másrészt a magukat felszabadítónak képzelő szovjet funkcionáriusok, agitátorok, politikai tisztek és belügyisek gondolkodásmódját, akik egy új, idealizált rend bevezetését tekintették céljuknak.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969