2013. I-VI
 

Homo sacer

Az általa felvillantott fény azonban hideg fény, olyan, mintha fényszóróból vetülne a dolgokra. E fénykéve éppúgy bűvkörébe vonja az embert, mint a modernitás. Ellentétben annak a kiadóvállalatnak a megannyi publikációjával, amelynél a Homo sacer is megjelent, nem a szerző tollából származó második, netán harmadik könyvként harangozzák be ezt a művet, hanem korunk ajánlja a figyelmünkbe, amelyhez csak annyit: e korszak olyan szellemtörténeti kontinuumba tagolódik be, amely vajmi kevés reményre ad okot. Illúziómentes könyv ez, s éppen ezért illúzióromboló. Csakhogy ennél sokkal jobb nem is történhet akkor, amikor a filozófia bemerészkedik a politika területére.
Agamben, a veronai filozófus nemcsak bemerészkedik oda, hanem egyenest inváziót hajt végre. Idestova hét évvel ezelőtt kezdett hozzá ehhez, amikor 1995-ben olaszul megjelent a Homo sacer, s e művet messze megelőzte a híre. Ezen nem lehet csodálkozni, hiszen a német Suhrkamp kiadó sokáig halogatta a mű fordítását, holott már négy évvel ezelőtt, a szerző Bartleby avagy a kontingencia című csodálatos szösszenetének megjelenésekor szó esett róla. Az elmúlt öt esztendőben a holokauszt-emlékmű és a bevándorlás körül forgó viták egészen biztosan gazdagodtak volna az olasz szerző könyvének mondanivalója révén, de elmondható ez a totalitarizmuselméletekkel kapcsolatos csatározásokról és a demokrácia hiányosságainak felpanaszolásáról is. A közvetlenül a Homo sacer után keletkezett és vele tematikusan összefüggő Korlátlan eszközök című írásnak szintén gyorsabban kellett volna vennie az Alpok akadályát. A nemrég alapított freiburgi Diaphanes kiadóvállalatnak rögtön sikerült a Korlátlan eszközökkel az, amivel a Suhrkamp kiadó adós maradt. Agamben műveit ma már három, sőt, ha a német nyelven 1987-ben megjelent A próza eszméje című első könyvét is hozzávesszük, már négy német kiadóvállalat gondozza.
A Homo sacer fogalmi pontosságával és következetességével tűnik ki. Habár a szuverén hatalommal szembeni esélytelenséget (Agambennél a hatalom nem más, mint a személytelen, kollektív szuverenitás szinonimája, s e szuverenitás ezért lelkiismeretlennek bizonyul) megszünteti egy olyan múltra való visszaemlékezés, amelyben még „klasszikus politikát” folytattak, vagyis még szét lehetett választani a magánéletet és a politikai egzisztenciát, ma már a nyugati társadalmon belül nem lehet olyan helyre lelni, ahova el lehetne szökni ennek az állapotnak az újramegélése végett. A láger korszakában élünk ugyanis, s amiképpen a hagyományos politikai filozófia Hobbes óta az elviselhetetlen természeti állapotot tekinti mindennemű politika kiindulópontjának, akképpen Agamben a lágeréletet tekinti immár mindennemű politika végpontjának. A lágerélet pedig korántsem pusztán nehezen elviselhető, hanem a definíció szerint embertelen is.
Mégpedig egy régi keletű különbségtétel értelmében embertelen, s ez az ógörög filozófiából ered. Agamben eszmefuttatása a zoé és a biosz megkülönböztetéséből indul ki. Mindkét fogalom az életet jelöli; az első a teremtmény életét (Agamben ezt „privát”-nak nevezi), a második pedig a sajátosat, egyénit (amely mindig társadalmi kontextusba ágyazódik bele, s amelyet az olasz gondolkodó „politikai”-nak minősít). Ebből állnak elő a szokásos szembeállítások, s a köztük mutatkozó feszültségből bontakozik ki a szuverenitás fogalma, hogy végül mindegyik a lágerélettel szembesüljön: „A lágerektől nem lehet visszatérni a klasszikus politikához; a lágerben megkülönböztethetetlenné válik az állami és a magán, s mindörökre veszendőbe megy az a lehetőség, hogy különbséget tegyünk a biológiai és a politikai test között, aközött, ami nem közölhető és néma, s aközött, ami közölhető és elmondható.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969