2013. I-VI
 

Az ortodox törésvonal
Frideczky Frigyes

Samuel P. Huntington A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása (Európa Könyvkiadó, 1998) című könyvében előrevetítette, hogy a jövőben nem az ellentétes ideológiájú államtársulások (tömbök), hanem a más-más kultúrájú civilizációk összecsapása, az ösztönök és a lokális értékek (sőt előítéletek) egymás elleni fellángolása okoz majd nemzetközi méretű háborús katasztrófákat. Főleg az iszlám fellobbanástól féltette az emberiséget. Az immár tizennyolc nyelvre lefordított könyve téziseit a közelmúlt balkáni (jugoszláviai) háborúi is igazolták, amikor a különböző felekezetű és civilizációjú (bosnyák, horvát, szerb) nemzetiségeket a velük azonos hitű államok támogatták pénzzel, fegyverrel és katonai tanácsadókkal.
Az ortodox törésvonal című könyvében Gloria Man a tektonikus feszültségek kiváltotta földrengésekhez hasonló kulturális törésvonalak összeütközésének következményeként kezeli a földrengésszerű katasztrófák — „zavargások, pogromok, esztelen öldöklések, véres háborúk” — létrejöttének fő okát. „Az egyik ilyen törésvonal az Adriai-tengertől az Északi-tengerig húzódik a Balkánon, Kelet-Európán, a Baltikumon és Karélián át. Ez a vonal választja el a nyugati típusú kereszténység Európáját a keleti típusú kereszténység Európájától. Ennek mentén tört ki két világháború, jó néhány lokális háború, dühöngtek a pogromok, patakzott a vér szinte tegnap is.”
Mindez Bizánccal kezdődött, Róma abszurd örökösével. A bizánci birodalom ezerszázhuszonhárom évig állt fenn, attól kezdve, hogy Nagy Konstantin (Constantinus) császár 330-ban Róma helyett Bizáncot tette meg a birodalom fővárosának (a nyugati részt ugyanis folyamatosan lerohanták a barbárok), s ünnepélyesen felavatta Konstantinápolyt, az új, keresztény Rómát. (A város egy régi görög vár, Bizantion helyén épült fel.) „A birodalom alapvető ideológiai tézise az volt, hogy Bizánc Róma hagyatékának egyetlen jogfolytonos örököse és egyetlen elhivatott letéteményese.” Minden állampolgárt romanosnak, vagyis rómainak mondtak, függetlenül attól, hogy szír, illír, trák, szláv, germán, örmény, perzsa, bolgár vagy türk származású volt-e. Konstantin politikai zsenialitását mutatja, hogy alkalmas megoldást talált a keresztény dilemmára (a kereszténygyűlölő, a híveket államérdekből legyilkoló Rómával szemben). Ha eltiporni nem lehet e vallást, akkor szolgálja az állam céljait! Ha a keresztények elismerik a császár és az államrend felsőbbségét, akkor gyakorolhatják vallásukat. A keresztény egyház főméltóságai bele is egyeztek, s ezáltal a keresztény egyház lett a születő bizánci birodalom leghatalmasabb támogatója. Oly hatalmas, hogy I. Theodósziosz (379–395) a kötelező államvallás rangjára emelte 391-ben. A birodalomban mindenki a koiné görög nyelvet beszélte, tehát „amikor Hérakleitosz császár (610–641) — helyesen Hérakleiosz (Hérakleitosz ugyanis görög filozófus volt Kr. e. 540 és 580 között) a görög nyelvet teszi meg Bizánc államnyelvének”, az csupán formális aktus, hiszen akkoriban már a birodalom évszázadok óta görög többségű állam volt. Bizánc három meghatározó jegye: a keleti despotikus uralmi rendszer, az ortodox keresztény államvallás, valamint a görög közvetítő nyelv és kultúra. A racionális társadalom léte azonban hosszú távon csak presszióval volt megvalósítható: külső nyomással (erőszak- és büntetőrendszer kidolgozásával) és belső manipulált tudattal. Bizánc próbálta ki elsőként minden későbbi idealizált totalitárius diktatúrának a „nyugodt társadalom”-ról szóló eszmei képletét. E rendszernek fontos eleme volt a börtön, a kínzókamra, az irányított törvényszék és a besúgás. „Senki sem kerülhette el a számtalan besúgó figyelmét, s nem menekülhetett meg a legkeservesebb halálnemtől” (Prokópiosz: Historia arcana). Prokópiosz félelmében úgy elrejtette művét, hogy csak ötszáz év múlva fedezték fel. „Ebben a rendkívül erőszakos és kíméletlen társadalomban az igazmondás luxusát senki sem engedhette meg magának. A hazudozás volt az életben maradás egyetlen járható útja. Nem az volt a kérdés, hogy mi az igazság, … hanem az, hogy melyik megoldásra mondják ki… azt, hogy ez az egyedüli helyes megoldás. … A dogmák egyre bonyolultabb szövevénye vette körül az eredeti tanokat, s a teológusok feladata lett, hogy ezek örök érvényét kimutassák.” Kidolgozták a kérdések „rugalmas kezelését”. A bűn erkölcsi vonatkozásait a vallásnak kellett feloldania, a profán élet gyakorlatában pedig a dogma szerepét a törvény töltötte be. A törvénynek hasonlóképpen öröknek és ősi megalapozottságúnak kellett látszania, hogy ne merülhessen fel iránta kétely. E két eszköz következetes alkalmazásával megnyugtatható volt a tudat, s feloldható lett minden ellentétet. A dogmákra és a törvényekre vonatkozó hagyomány kontinuitását sokat kell ismételni, hogy senki se tudjon mást, a másként gondolkodókat pedig félre kell állítani, hogy senki se merjen mást mondani, s máris semmi sem látszik abszurdnak.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969