2013. I-VI
 

Kulcsok a XXI. századhoz
Kun Tibor

A Jérôme Bindé által irányított nemzetközi szerzőgárda ebben a könyvben a XXI. századot igyekszik a maga távlataiban vizsgálni. Hogy milyen széles körű ez a vizsgálat, azt mutatja a több mint nyolcvan szerző és a körülbelül ugyanennyi tárgyalt téma száma, valamint ama szakterületek változatossága, ahonnan kiválasztották őket az évek óta az UNESCO keretében zajló vitasorozatok részvevői közül. Vannak közöttük tévés szakemberek, hidrológusok, volt miniszterek, nyelvészek, filozófusok, egyetemi tanárok, szociológusok, demográfusok, genetikusok, közgazdászok, bioetikusok, írók, akadémikusok, energetikusok, antropológusok, biológusok, űrkutatók, neveléstudománnyal foglalkozók, társadalomkutatók, kiadók, újságírók, diplomaták, építészek, jogászok, különböző nemzetközi szervezetek szakmai képviselői, volt államelnök, köztársasági elnöki különleges tanácsadó, egykori ENSZ-főtitkár stb. A könyvhöz Koicsiro Macuura, az UNESCO főigazgatója írt előszót.
A Kulcsok a XXI. századhoz öt nagy tematika köré épül: 1. Jövőkutatás és bizonytalanság: milyen jövő elébe nézünk?, 2. Fajunk jövője — bolygónk jövője: út egy természeti szerződés felé?, 3. A kultúra új területei, pluralizmus és nevelés: út egy kulturális szerződés felé?, 4. Tanuljunk meg együtt élni: út egy társadalmi szerződés felé?, 5. Világ és világméretűvé válás: út egy etikai szerződés felé?
Előszavában Macuura a fiatal nemzedékeknek ajánlja a címben szereplő „kulcsok”-at, nekik kell felhasználniuk őket életükben.
Jérôme Bindé bevezetőjében kétli, hogy „készen állunk-e a XXI. századra”, a jövőt pedig „bizonytalannak és nehezen megfejthetőnek” prognosztizálja. Ennek okait korunk „szűklátókörűségé”-ben jelöli meg mind a pénzügyek, mind a politika, mind a tömegtájékoztatás területén. Ő a „jövő etikájá”-t követeli a jelentől, ezért még több teret kíván szentelni a jövőkutatásnak és a közvélemény tájékoztatásának.
Az első részben Ilya Prigogine (1977-ben kémiai Nobel-díjas) a nyugati kultúra feldaraboltságát emeli ki, amelyben tudomány és filozófia külön-külön járja a maga útját. A bizonyosságokat felváltja a valószínűségek világa, a valóságról a régitől eltérő képünk kezd kialakulni, s a humán tudományoknak új modellekhez kell alkalmazkodniuk, amelyekben „az észt már nem azonosítják a bizonyossággal, a valószínűséget a tudatlansággal”. Hugues de Jouvenel a jövő természetéről elmélkedik. Ez a jövő „a megismerő alany számára szorongás forrása lesz, míg a cselekvő alany harcolni fog e szorongás ellen”, s a természetben és a társadalomban is a változatlan elemeket igyekszik majd föllelni. A szerző óva int attól, hogy anticipálni próbáljuk a lehetséges jövőt és annak tendenciáit, ha „mi magunk nem tudjuk, hová akarunk menni”. Számára a jövő „az akarat, az ész szitáján át megszűrt álom kifejeződési területe”. Colin Blackman újságíró szerint a jövőkutatásnak „be kell épülnie a különböző szervezetek döntési struktúrájába”; sajnos — mondja —, a ma döntési helyzetben levőknek a fennálló rend konzerválása az érdeke. Erkölcsi kötelességünknek tartja a szerző, hogy az eljövendő nemzedékek szükségleteit is figyelembe vegyük. A szenegáli filozófiaprofesszor, S. Bachir Diagne pesszimista hangnemben elemzi a jövő miatti bizonytalanságunkat, s a piac mindenhatóságából adódó változtatási lehetetlenségről, valamint a problémák világméretűvé válásáról, köztük a fiatalok tömeges külföldre vándorlásáról beszél. Számára maga a demokrácia van veszélyben. Az embereket nem érdekli a jövő, a kultúra közös vállalása, márpedig „csak az utóbbi képes a jövőt kitalálni”. A múlt diktatúrái, amelyek még hosszú távon gondolkodtak és építkeztek, szerencsére kimúltak ugyan, helyüket azonban a pillanatnyi érdekek, a rövid távú, „a legközelebbi választásokig” érvényes gondolkodás vette át. Thierry Gaudin francia jövőkutató a következő évtizedekben egyre nyilvánvalóbbá és elviselhetetlenebbé váló kirekesztődés problematikáját veti fel, mivel a jelenlegi uralkodó elitek mindenütt saját gondjaikkal vannak elfoglalva, s csak súlyos társadalmi válságok képesek őket időnként rádöbbenteni a valóságra. Pentti Malaska finn jövőkutató a jövőben több toleranciát, megértést és együttműködést követel, s azt ajánlja, hogy az egyetemeken vezessék be a jövőkutatás oktatását. Eleonora Masini professzor asszony, a Római Klub tagja a különböző kultúrák közötti párbeszédet és a nők szerepének növelését szorgalmazza az eljövendő társadalom morális alapú megközelítésében és építésében. Peter Mettler szociológiaprofesszor a már tartó évszázadot három időperiódusra osztja fel, amelyeknek jellemzői a következők lesznek: az első tíz esztendő a mikroelektronika korszaka lesz; a második szakaszban (körülbelül harminc-negyven esztendeig) a mikrogenetika uralkodik majd, s az új találmányokat olyan nemzetek fölötti szervezetek sajátítják ki, mint a G–7 vagy az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet); a harmadik szakasz pedig az egész évszázadot jelenti, amelyben a világot öt területi egység fogja irányítani: az atlanti blokk (Európa és Ázsia egészen Vlagyivosztokig, valamint az amerikai kontinens), Kína, India, a muzulmán világ és Délkelet-Ázsia. Kimon Valaskakis (volt nagykövet, a közgazdaságtan professzora) a jelenlegi kormányoknak a jövőt érintő tehetelenségéről beszél, s meglehetős gúnnyal jegyzi meg: „Ma a jövőkutatás nem a hivatásosok kezében van: Soros György és Bill Gates véleménye számít.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969