2013. I-VI
 

A híd túlsó oldalán
Jávor Balázs

Helyünk Európában — valószínűleg ez a hazai közbeszéd és közgondolkodás legdivatosabb témája. Csak úgy özönlik ránk az információ az unióról és a csatlakozásról, a konvergenciakritériumokról és a lezárandó fejezetekről. Vajon mi is Nyugat leszünk, vagy maradunk a „félperiférián”? Beleolvadunk a nagy egészbe, vagy szűkebb régiónknak, a kis államokból álló Közép-Európának mint entitásnak is lesz jövője? Ha nem csak felületes válaszokat várunk, érdemes alaposan tanulmányoznunk és értelmeznünk Magyarország szűkebb közegét, amelyet az elmúlt két évtizedben előszeretettel jelöltek a terjengősnek tetsző Kelet-Közép-Európa szóösszetétellel. Fogalmaink tisztázását segíti A híd túlsó oldalán című kötet tíz tanulmánya.
John Lukacs két írásával (Az Európa-fogalom kialakulása és fejlődése; Magyarország helye Európában) kezdődik — nem csak gyakorlati értelemben — a tanulmányok sora. Az elejéről indulunk: a mitológiában gyökerező ősi etimológiától. Persze, már az antik szerzők sem pontosan ugyanazt értették Európán. A modern fogalom Lukacs szerint az újkor beköszöntével formálódott. „Körülbelül ötszáz évvel ezelőtt következik be nem csupán Európa, hanem az egész emberiség történetének is az egyik legdöntőbb fordulata.” Az 1500-as évek előtt még nagyjából igaz lehetett, hogy fehér = keresztény = európai. Az Európa szó alig volt használatos, legfeljebb földrajzi fogalomként; a terület, a civilizáció és a kultúra meghatározására a Respublica Cristiana szolgált. Ám a gyarmatosítással, az Európából származó nyelvek, intézmények és technika elterjedésével, valamint a kereszténység egységének gyengülésével alapjában megváltozott a helyzet. „A középkor tudata átmegy az újkorba, ahogy az egyetemes kereszténység tudata átmegy az Európa-tudatba”, s az utóbbi immár nemcsak földrajzi-politikai, hanem elsősorban civilizációs-kulturális fogalommá és öntudattá alakult. Lukacs az 1500 és 2000 közötti időszakot (még pontosabban az 1492 és 1945 közöttit) nevezi Európa korszakának. Kontinensünk ekkor a világ közepe volt. A második világháború után viszont a két nagyhatalom közül már egyik sem volt európai, ráadásul ketté is szakadt a kontinens. Ebben az új világrendben bontakozott ki az egyesült Európa gondolata, földrészünk fogalma továbbra is mozgásban maradt. „Európa az lesz, ami a valóságban — egy kis félsziget Ázsia nyugati részén — idézi Lukacs a XX. század eleji gondolkodókat —, vagy az, aminek még látszik: kivétel, a földgömb gyöngye?” Vajon kialakul és jellemző lesz-e valamiféle sajátosan európai tömegkultúra, amely független mind az amerikai, mind az orosz modelltől? Folytonos lesz-e az európai humanizmus, valóban jellemzi-e majd földrészünket? A közös európai intézmények fejlődését vizsgálva Lukacs a gazdasági vetület túlértékelését emeli ki, s úgy véli, „az önálló Európa létrejötte az összeurópai tudat kikristályosodása hiányában egyelőre inkább illúzió, mint konkrétum”.
Hol volt és van hazánk ebben a változó, forrongó európai rendszerben? Lukacs megállapítja, hogy Magyarország Európához tartozása földrajzi, kulturális és vallási értelemben Szent István óta vitathatatlan. A kérdés tehát nem Magyarország helye Európában, hanem „a magyarok Európa-fogalmának és az európai népeknek a magyarokról meglevő fogalmának történeti alakulása”. Górcső alá veszi a „Magyarország mint Európa keleti védőbástyája” toposzt és hazánkat az „Európa-korszak” idején. Mohács óta a magyar állam sorsa nagyhatalmak elhatározásaitól függött. A XX. század végére a német, majd az orosz visszavonulás után Magyarország és az egész térség, a Nyugat és Kelet közötti Európa önállóbbá, függetlenebbé vált. Hol vannak ennek a függetlenségnek a határai, s mennyiben lesz életképes a régió és benne hazánk? A vasfüggöny lebontása után a szabad magyar demokratikus politikai rendszer gyors létrejötte mindenesetre bizakodásra ad okot.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969