2013. I-VI
 

A hazai vállalkozásokat erősítő gazdasági programok társadalmi hatásai — az egzisztenciahiteltől a Széchenyi Tervig
Lentner Csaba

A nemzeti tulajdon magánérdekeknek való alárendelése, az értéktöbblet kívánatos mértékű társadalmasításának elmaradása, majd ennek következtében a társadalmi közszükségletek ellátásában kialakuló finanszírozási feszültségek tartós hiányt okoznak a költségvetési és a külgazdasági mérlegben, s társadalmi feszültségeket váltanak ki. A nemzetközi tőke- és pénzpiacok azonban forrásaik rendelkezésre bocsátásával időlegesen stabilizálják azokat az elsődleges tőkebefektetéseiket (vagy azok államháztartási környezetét), amelyeket a nemzetállamok ipari, mezőgazdasági és szolgáltatási ágazatainak magánosításakor felvásároltak. A nemzetközi tőkepiacoknak a nemzetállamokat kisegítő költségvetési forrásjuttatásai az adott államok önálló pénzügyi politikájának elsorvasztását és a külső forrásokra való tartós ráutaltságát szolgálják. Az államháztartási hiányt legfőképpen az okozza, hogy a nem kellő körültekintéssel és működési garanciákkal átadott nemzeti erőforrásokat kivonják a közteherviselésből, s a kiéleződő piaci verseny következtében a nemzeti tulajdonban maradt vállalkozásoknak csekély a jövedelemtermelő képessége, valamint működésük alapjaikat tovább gyengíti a nem az anyagi erejükhöz méretezett közteherviselési kényszer. A termelési szintű tulajdonos- és érdekviszony-átrendeződések negatív következményei az államháztartási mérlegekben csapódnak le, amelyeknek időleges, de nem teljes körű konszolidálására a nemzetközi pénzügyi piacok juttatnak forrásokat. Az önálló nemzetállami fejlődés kialakításához elegendő tőkét azonban már nem adnak, s ezáltal kizárják a belülről kifelé erősödő, a helyi vállalkozásoknak nagyobb szerepet adó gazdaságfejlődési modell ismételt kialakulásának lehetőségét.
Magyarország a tervgazdasági rendszer lebontása óta a kívülről befelé erősödő gazdasági modellt követi. Ennek jellemzői és következményei azonban tipikusan mások, mint a fejlett európai országok által 1950 és 1973 között követett gazdaságfejlődési minták esetében. A legfontosabb különbség a két modell között abban rejlik, hogy a magyar gazdaság az ezredfordulóra duális szerkezetűvé vált. A javarészt vámszabad területeken vagy vállalkozói övezetekben, többnyire a gépipar területén működő multinacionális nagyvállalatok állítják elő a bruttó hazai termék és az exporttevékenység meghatározó hányadát, míg a hazai tulajdonosi bázison működő kis- és középvállalkozói szektor — foglalkoztatásbeli magas hányada ellenére — csak nagyon csekély mértékben járul hozzá a főbb makrogazdasági teljesítményekhez. A dualitás hátulütője, hogy a magyar gazdaság gyorsan növekvő, a multinacionális nagyvállalatokhoz kötődő szektora nem fejti ki azt a pozitív húzóhatást, amely teljeskörűen és tartósan szolgálná a kis- és középvállalkozások integrálását, a hazai munkajövedelmeknek, a társadalom életminőségének, valamint a leszakadó régiók és az államháztartás pénzügyi mérlegeinek feljavítását. A dualitás szinonimája, a kétarcú magyar gazdaság és ennek alapján a kétarcú magyar társadalmi viszonyok kialakulása a legnagyobb kihívás az ezredforduló magyar nemzetgazdaságában és társadalmi viszonyainak továbbfejlődésében. (A kétarcú magyar gazdaság és társadalom viszonyairól szóló tézisekről bővebben lásd: Lentner, 2001a.) A piacgazdasági átmenet elmúlt tizenhárom évében a külső tőkepiacokra való elsődleges gazdaságpolitikai tartalmú, fokozatos ráépülés ellenére a hazai kis- és középvállalkozások megerősítésére irányuló — jobbára politikai — szándékok rendre felmerültek a különböző politikai irányzatokat képviselő kormányokban, s a választási és kormányprogramokat alapoztak meg.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969