2013. I-VI
 

A nemzetiségi törvényjavaslat országgyűlési vitája, 1868
Szabó András Péter

E rövid, ámde annál tartalmasabb kiadványban a nemzeti gondolkodásról, a magyarság sorskérdéseiről számot adó új könyvsorozat első kötetét üdvözölhetjük. Bizonyára nem véletlen, hogy a Kortárs Kiadó az 1868-as nemzetiségi törvény vitáját bemutató munkát ilyen előkelő helyre sorolta. A nemzetünkről való gondolkodást ugyanis éppen a nemzetiségi kérdés, a dualizmus egyik kulcskérdése érlelte meg és mélyítette el. Az 1868. évi XLIV. törvénycikk, közismertebb nevén a nemzetiségi törvény az egyik legfontosabb mérföldkő ebben a kínkeserves folyamatban. A boldogtalan utókor számára természetesen nemcsak a kész törvény fontos forrás, hanem általános országgyűlési vitája is, amelyben igen markánsan mutatkoztak meg a nemzetről, nemzetiségről vallott, egymástól igen eltérő vélemények. A szóban forgó ülésekről az Országgyűlés Képviselőházának Naplójából tájékozódhatunk, ez azonban a szélesebb olvasóközönség számára csak nehezen hozzáférhető. A forrás újraközlésével a kiadó és a szerkesztő a történelem iránt érdeklődő minden olvasónak nagy szolgálatot tesz.
A kötet összeállítója, Schlett István a hazai politikai gondolkodás történetének kiváló ismerője, neves politológus. Kutatásainak egyik fő iránya a nemzetek és a nemzeti kisebbségek vizsgálata, s a nemzetiségi törvény atyjának, Eötvös Józsefnek a munkásságával külön könyvben foglalkozott. A legszakavatottabb kézbe került tehát a forrás. A szerkesztő nem cáfol rá jó hírnevére, a szakmától kapott számos elismerésre, hiszen finom érzékkel nyúl a szöveghez. Először is ír elé egy kiváló bevezető tanulmányt, amely felvázolja a nemzetiségi törvény szélesebb történeti hátterét, s tisztán eszmetörténeti szempontból elemzi a megalkotásakor ütköző nézeteket. Valószínűleg “szakmai ártalom” Schlett Istvánnál, hogy tartózkodik a történészeket gyakran megkísértő ítéletmondástól, ezáltal árnyaltan mutatja be ezt a rendkívül összetett kérdéskört. Sorait olvasva az embernek az a meglátása támad, hogy több politológusnak kellene történetírással foglalkoznia.
A bevezető írást az általános vita felszólalásainak szemelvényes szövege követi. A terjedelmileg korlátozott kötetbe nem került bele minden felszólaló és minden mondat. A naplóban szereplő teljes anyag körülbelül felének jutott hely, de a szerkesztő mégis kielégítően gondoskodott a legjellemzőbb nézetek és érvelési stílusok megjelenéséről. A vita megértését egy, a könyv végén található életrajzi adattár és a felszólalók listája is segíti. A naplót értelemszerűen a két legfontosabb törvényjavaslat szövege követi. (Deák Ferenc, illetve a román–szerb nemzetiségi oldal javaslatáról van szó. Az utóbbi, néhány apró kitételt leszámítva, megegyezik a később elfogadott törvénnyel.) Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy a részletes vita és a felsőházi tárgyalás anyagát miért nem találjuk meg a könyvben. Ennek oka az első esetben nem egyszerűen a helyszűke, hanem az, hogy a részletes vitában a kisebbségi javaslatot benyújtó nemzetiségi képviselők már nem vettek részt, hiszen távollétükkel tüntettek a többség döntése ellen, így a törvényalkotásnak ez a fázisa már nem válhatott érdemi vita terepévé. A főrendiház pedig, annak ellenére, hogy tagjainak részéről számos jellemző vélemény hangzott el (például Simor János hercegprímásé, aki a nemzetiségi törvényt teljesen feleslegesnek ítélte), sem egészében, sem részleteiben nem változtatta meg a központi bizottság Deák által módosított javaslatát.
Schlett István egy Kemény Zsigmondtól vett idézetet választott tanulmánya mottójául. Az idézet legfontosabb mondata a nemzetiségi politika alapvető dilemmáját ragadja meg: “Kötelességünk előmozdítani a liberalizmust és nem hanyagolni el nemzetiségünket, noha e két hitre-bízottság érdekei olykor meghasonlanak, útjai keresztülvágják egymást, irányai különszakadnak.” A történész az 1848–49-es szabadságharcnál kezdi elemzését, amelyben a két hit, a (magyar nemzeti) liberalizmus és a (nemzetiségi) nacionalizmus ellentétei először vezettek fegyveres küzdelemre. Ekkor derült ki, hogy a szabadságjogok kiterjesztése korántsem tesz mindenkit a magyar állam rendíthetetlen hívévé. A hazai nemzetiségeknek ennél több kellett, kollektív jogok. Korrekcióra, az 1849 júliusában meghozott nemzetiségi törvény végrehajtására pedig már nem jutott idő. A nemzetiségi kérdés és a róla való elmélkedés terhes örökségül a következő évtizedekre maradt.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969