2013. I-VI
 

Népességfogyás és szocializáció
Benda József

Demográfusaink évek óta elemezik népesedési helyzetünket, keresve a kiutat a népesedési válságból. Írásaikból kitűnik, hogy az évtizedek óta fennálló okoknak sok-sok összetevőjét felismertük már, s találtunk megoldási alternatívákat. Kormányzati szinten lassú építkezés kezdődött a negatív folyamatok visszafordítására. A mély struktúrák és az okok egy részének feltárásával azonban még mindig adósak vagyunk. A feltárt tényezők számbavételét érdemes kiegészíteni a fogyatkozó nemzedékek szocializációjának vizsgálatával is, amely felszínre hozhatja a fogyatkozó népesség magatartás-választásának mély rétegeit.
Kamarás Ferenc írásaiból is tudjuk (Magyar Nemzet, 2000. július 12.), hogy az élveszületések folyamatos és radikális csökkenése 1975-ben kezdődött. (Az évszámoknak fontos szerepük van az okok megértésében, ezért az időtényező vizsgálatának nagyobb figyelmet kell szentelnünk.) Váralljai Csocsán Jenő (Magyar Nemzet, 2000. augusztus 16.) két faktort tesz felelőssé a népesség fogyásáért:
µ a házasságban élők elég nagy hányada (24%-a) nem vállal utódot;
µ a házasságkötések száma folyamatosan csökken (a válások számának növekedése mellett).
Mi lehet az okuk ezeknek a jelenségeknek, s miért köthetők oly egyértelműen az 1970-es évek közepéhez?
A viselkedési szokások megértéséhez megvizsgáljuk három nemzedék szocializációs folyamatának korai szakaszát. Előbb azonban két hasonló válságterületet mutatok be, amely más tudományterületek látószögébe tartozik.
Az egyik — komplex — jelenségkör a felnőtt generációk viselkedésében volt megfigyelhető. Az 1970-es és az 1990-es években vizsgálatok készültek az úgynevezett kontaktopátia tünetegyüttesről (Váriné Szilágyi Ibolya). A vizsgálatok következtetése az volt, hogy a felnőtt lakosságban a baráti kapcsolatok száma és mélysége radikálisan csökkent. Eközben felerősödtek a társadalmi devianciák — például az alkoholizmus — és más mentális betegségek. Megállapítható, hogy az emberek egyre kevésbé tudnak bánni egymással, egyre többen maradnak magukra problémáikkal, s mind többen keresik függőségekben vagy betegségekben a megoldást.
A másik jelenségkör, amely — úgy vélem — az előzőhöz hasonló eredetű, az iskolás korosztálynál volt tapasztalható. Kutatásaim során (Valóság, 1990/9.) szembesültem azzal a ténnyel, hogy az 1970-es évek közepétől egyre több publikáció szól az iskolai „beilleszkedési zavarok”-ról. Évről évre mind többféle „zavar”-t fedezett fel a szakma — a „nehezen kezelhető” gyermekektől az úgynevezett diszkalkuliásokig. (A krízis kezelésére már az 1980-as évek elejétől megindultak a társadalmi kompenzációs folyamatok: nőtt a pszichológusképzés keretszáma, kiépült az országos nevelési tanácsadói hálózat, a beiskolázás korhatárát egy évvel megemelték az 1986-os oktatási törvényben stb.)
Miért növekedett az iskolákban az 1970-es évek közepétől folyamatosan a nehezen kezelhető, sérült gyermekek száma? Miért szaporodtak erőteljesen a deviáns jelenségek (alkoholizmus, válás, csökkenő élettartam stb.) a felnőtt lakosság körében? Miért a hetvenes évek közepétől csökken az élveszületések száma? A három szakterületen külön-külön vizsgált jelenségekre közös magyarázat adható.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969