2013. I-VI
 

A titkosszolgálatok védelmében

Amikor a vizsgálóbizottságok a hírszerzés nagy mulasztásait veszik nagyító alá, akkor az általuk levont következtetések várhatóan nemzedékeken át nagy hatást gyakorolnak a hírszerző szolgálatok vezetőire és a felettük álló politikai vezetőkre. Bármilyen gyakorlati lépéseket foganatosítanak is az érintett hatalmak annak érdekében, hogy érvényt szerezzenek az amerikai szenátus hírszerzés ügyében illetékes bizottsága, valamint a Lord Butler vezette brit vizsgálóbizottság különféle javaslatainak, e dokumentumok nyelvezete és hangvétele óriási hatással van a világ ama titkosszolgálati és politikai vezetőire, akik kézben tartják a kormányrudat háborús időkben és válsághelyzetekben.
A jelentések ténymegállapításaihoz hozzátartozik annak felismerése, hogy a hírszerzés nem kielégítő működését a fenyegetésre vonatkozó értesülések hiánya okozta két fronton, egyrészt az iszlám terrorizmus, másrészt az iraki tömegpusztító fegyverek vonatkozásában. Logikusnak tetszik, hogy minél többet tud az ember, annál nagyobb biztonságba kerül, s annál nagyobb esélye van arra, hogy helyesen jár el.
Izrael leginkább megszenvedett kudarcának az bizonyult, hogy az illetékesek tévesen mérték fel Egyiptom és Szíria szándékait az úgynevezett Jom Kippur-háború előestéjén, 1973-ban, amikor e két ország haderői meglepetésszerűen rátámadták Izraelre, hogy visszaszerezzék az 1967-ben lezajlott háború során elveszített területeiket. Holott Izraelnek akkoriban mindene megvolt: fölényben volt a hírszerzési értesülések beszerzése terén, kiváló ügynökei hozzáfértek a szükséges információkhoz, magas szintű és bizalmas információcserét folytatott nem egy arab és muzulmán ország vezetőivel, s a hírszerzési adatokat értékelők előrejelzései már hónapokkal a háború előtt rendelkezésre álltak, így akkoriban még sikerült megakadályozni a háború kitörését. Mindennek ellenére mégis sikerült elrontani a dolgot. Az információbőség elbizakodottá tette az izraeli hírszerzőket, emiatt nem a terepről érkező baljós jelzéseknek hittek, hanem bíztak a kiválónak hitt elemzőik hozzáértésében. Ebből természetesen nem szabad arra következtetni, hogy minél kevesebbet tudunk, annál biztosabb az ítéletünk. Másrészt viszont meg kell értenünk, hogy a tudás ugyan hatalom, de a tudás egymagában nem szavatolja a biztonságot.
Egy másik feltevés a szervezetet és az információáramlást érinti. Úgy vélik: minél hatékonyabb egy hírszerző szolgálat szervezete, annál valószínűbb, hogy az információáramlás jó lesz, s ez életeket menthet. De egymagában ez sem elegendő ahhoz, hogy valamiféle panacea szerepét töltse be.
A harmadik gondolatsor a csoportos gondolkodásból fakadó veszélyt járja körül, s arra a tendenciára hívja fel a figyelmet, hogy a munkatársak fenntartásai és figyelmeztetései veszítenek egyértelműségükből, miközben a hírszerzési anyag eljut a szervezet csúcsán álló vezetőkhöz. A hírszerzés nem tudomány, hanem inkább művészet vagy mesterség, ezért nem a logika alapvető tantételei mérvadók a működését illetően.
A hírszerző tiszteknek olyan képzelőerejük és kreativitásuk kell legyen, amely lehetővé teszi számukra, hogy bepillantsanak a látszólagos valóság leple mögé. Ezt jól ismerte fel a szeptember 11-e körülményeit kivizsgáló bizottság, amely az elemzők képzelőerejének hiányát kifogásolta. Ha nem állnak rendelkezésre konkrét hírszerzési értesülések, akkor az a kötelezettség hárul a hírszerzés főnökére, hogy megpróbálja elképzelni az elképzelhetetlent. Csakhogy ezt korántsem könnyű megtenni olyan kivételes események kapcsán, amilyen szeptember 11-e is volt.
A hírszerzési adatokat hasznosító vezetőknek meg kell érteniük, hogy a végső elemzéskor mindennemű intézményes értékelés csoportos gondolkodás eredménye A hírszerző tisztek összeülhetnek egy asztal körül, s heves vitát folytathatnak valamilyen kérdésről, de a nap végén valakit meg kell bízni azzal, hogy készítsen összefoglalót, amely tükrözni fogja a többség által támogatott álláspontot. Vajon csoportos gondolkodásnak minősül, ha sikerül konszenzust elérni? Ha nincs semmiféle egyetértés, akkor milyen hasznát fogja látni egy politikai vezető, ha egy adott téma kapcsán olyan papírlapot vesz kézhez, amely öt-hat egymásnak ellentmondó nézet olvasható? Ha a beosztottak nem jutnak egyetértésre, akkor eljön az az idő, amikor a hírszerzés főnökének közbe kell lépnie, s meg kell határoznia, mi legyen a hivatalos álláspont. A főnöknek jeleznie kell az esetleg felmerülő fenntartásokat, s ki kell fejtenie a mibenlétüket, de a felelősség végső soron rá hárul. Rajta kívül senki sem vállalhatja a tényleges és számon kérhető felelősséget sem az állásfoglalásért, sem az esetleg elkövetett, a végén kiderülő tévedésért.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969