2013. I-VI
 

Leo Strauss műve új megvilágításban

Habár Strauss nem kérdezett rá konkrét politikai berendezkedések előfeltételeire, mégis politikai filozófusnak nevezhető, mert „a jó politikai rend mint olyan” után kutatott, a minden politikai berendezkedés alapját megvető rend kimutatására törekedett. „Tudás csak a mindent átfogó rend keretében jön létre, s végső soron bármennyire megragadhatatlan marad is az ember számára a dolgok végső foglalata… az, aki hajlandó beérni pusztán részleges érvényű rendekkel, végül semmilyen tudásnak sem jut birtokába, hanem olyanná válik, mint aki csupán egy hideg, megmerevedett és elvont játék szabályait sajátította el” — írja az osztrák Hermann Broch Demeter című regényében. Strauss ebben a Broch-féle értelemben nem a politikai cselekvés szabályait, hanem a mindent átfogó rendet kereste.
Bluhm tézise valószínűnek látszik, s megkönnyíti Strauss munkáinak tanulmányozását, mert az olvasó nem kényszerül valamilyen normatív politikai gondolkozás esetleges megjelenési formái után kutatni, hanem nyugodtan átadhatja magát Strauss filozófiájának, pontosabban klasszikus szövegekhez fűzött filozófiái kommentárjainak. Bluhm nem Strauss életművének valamelyik részaspektusát vizsgálja, hanem végigköveti azt a kezdetektől az utolsó írásaiig. A könyv nagy érdeme, hogy Bluhm figyelembe veszi a Strauss alakját övező, egyesült államokbeli politikatudományi vitákat, egészen a „Strauss-féle iskola amerikai megalakulásáig”. Noha Bluhm nem Strauss követője, ennek ellenére komolyan veszi őt a politikai filozófia klasszikus műveinek értelmezőjeként. A könyv a Strauss politikai filozófiájára vonatkozó okfejtések mellett különleges figyelmet szentel a kettős tanítást hordozó írás művészetének, továbbá az önkényuralom vagy totalitarizmus, valamint a természetjog és történelem kérdésének.
Strauss 1941-ben fogalmazta meg a kettős tanítást hordozó írás művészetére vonatkozó elméletét Az üldöztetés és az írás művészete című tanulmányában. Ez az elmélet mind a mai napig botránykő ellenfeleinek szemében, a tanítványai viszont ezt tekintik annak a hermeneutikai kapunak, amelyen keresztül bebocsátás nyerhető a mester gondolatvilágába. Bluhm új és meggyőző magyarázatát adja politikatudományi szempontból e hermeneutikai problémának. Nem abból indul ki ugyanis, hogy egy adott szövegnek lehet nyilvánvaló (exoterikus) és rejtett, belső (ezoterikus) értelme, hanem abból a megfigyelésből eredeztet, hogy a bárminemű szcientista politikatudományt ellenző Strauss fontosnak tartotta a „szokványos nyelv” használatát a kommunikáció eszközeként, s nem élt a szaknyelv és a hétköznapi nyelv közötti különbségtétellel. Strauss számára csak a szokványos nyelv létezett, s ezért merült fel nála az a probléma, hogy nem kódolt-e ez a szokványos nyelv, tartalmaz-e olyasmit, amiért a szerző nem vállalhat felelősséget, ha nyíltan megírja.
Ezzel a filozófus szerző és közlendőjének a potenciális hatásáért vállalandó felelősség került az előtérbe. Ha viszont a szerző tudatában van politikaelméleti szövegének veszedelmességével, akkor olyan formát kell választania, amely veszélytelen vállalkozásnak tünteti fel véleményének kifejtését. Strauss ezek szerint nem az ezoterikus vonatkozások újrafelfedezője, hanem a szokványos nyelven végrehajtott exoterikus szövegértelmezés megújítója.
A Straussról szóló német nyelvű monográfiák még ritkaságszámba mennek. Heinrich Meier volt az első, aki 1996-ban megvizsgálta Strauss gondolati fejlődését. Ezt Clemens Kauffmann Bevezetés Leo Strausshoz című munkája követte. A Straussról szóló első német disszertációt Georges Tamer írta 2001-ben Az iszlám filozófia és a modernitás válsága címmel. Ha ezekhez hozzávesszük Strauss műveinek Heinrich Meier gondozásában megjelent első három kötetét, akkor megállapítható, hogy Strausst már a német nyelvterületen is nagy gondolkodóként veszik számba.
Strauss korai írásai eddig jóformán ismeretlenek voltak az angolszász világban. Michael Zank lefordította egy részüket angolra, s kommentárokat fűzött hozzájuk. A korai írások (1921–1932) címmel megjelent gyűjteményes kötet főleg Strauss 1923 és 1925 közötti cionista írásait tartalmazza, de az 1928 és 1932 között Hermann Cohennel és Franz Rosenzweiggel folytatott vitáinak anyagát is magában foglalja. Ez a könyv a német olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthat, mert Zank két olyan tanulmányt is lefordított, amely Heinrich Meier gyűjteményes kiadásába még nem kerülhetett bele, hiszen csak a legutóbbi időben került elő Gershom Scholem jeruzsálemi hagyatékából. Az egyik tanulmány Strauss válaszát tartalmazza Hans Weinbergnek a cionizmus és a politika viszonyával foglalkozó téziseire, a másik pedig Sigmund Freud Egy illúzió jövője című könyvének recenziója. Az utóbbi tanulmány különösképpen figyelmet érdemel, mert Strauss összekapcsolja Freud valláskritikáját Jacob Klatzkinnak a zsidóságról szóló bíráló elemzésével (Válság és döntés a zsidóságnál, 1921), amely nagy érdeklődést keltett annak idején.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969