2013. I-VI
 

Advocatus diaboli

E férfi mindig fekete öltözéket hord, s az ábrázata olyan, mint a tökéletes bűntény: rendezett és kifürkészhetetlen. Az élet nem hagyott rajta nyomokat. Jacques Vergès jó kedélyű ember.
Úgy hírlik, mindennap habfürdőt vesz, esténként a párizsi sugárutak vendéglőit látogatja, s a tenger gyümölcseiből falatozik. Állítólag sztálinista, fasiszta, antiszemita és terrorista, emellett őrült, de igen kulturált.
Vergès egy palotában lakik a Pigalle téren. Az előcsarnokban a szigorú titkárnő így felel neki a telefonba: „Igen, mester.” A mester tompított fényben ül a XIV. Lajos-stílusú íróasztalánál. Mögötte XVII. századi, flamand gobelin látható, mellette egy khmer uralkodó kőbe vésett feje, előtte pedig egy kristályból készült kobra helyezkedik el a látogató felé fordulva.
„Egy büntetőper műalkotás” — jelenti ki a szivarját pöfékelve. — Egyedül állni a bírák előtt, értelmet adni egy tettnek, olyan történetet elmesélni, amely jobb a többiekénél — ez egy regény, egy tragédia anyaga. Jeanne d’Arc a pere nélkül őrült pásztorlány maradt volna. A védelme folytán vált szentté.” És Jacques Vergès számára elfogadható eredmény, hogy Jeanne-t elégették a máglyán.
Az ügyvéd dolgozószobája valóságos kincseskamra. Az egyik asztalon drágakövekből metszett sakk-készletek láthatók, az íróasztal mögött bambara istennők állnak Maliból, de vannak a szobában khmer szobrocskák és mennyezetig ágaskodó voodoo-faragványok is. „Mindezeket ajándékba kaptam megbízóimtól, figyelmességképpen.” Mindegyik tárgynak érdemes lenne az eredetét firtatni, s azt is, hogy tapad-e hozzájuk vér.
De ez nem lenne stílusos. Vergès a jón és a rosszon túl mozog. A morál szerinte a trockistáknak, a szociáldemokratáknak és egyéb puhányoknak való. „Az én erkölcsöm az, hogy minden morállal szemben állok, mert a morál az életet meg akarja béklyózni.” Csaknem nyolcvanéves korához képest szokatlanul fiatalos hangon és mindig kissé fennkölt hangnemben nyilatkozik, mintha Eric Rohmer valamelyik filmjében szerepelne. Az életrajzát már többször is megírták, hiszen aligha akad nála ismertebb francia ügyvéd, vitatottabb viszont semmiképpen.
A gobelin alatt aktatároló szekrény áll, amelyben ábécérendben lelhetők fel az ügyfelek periratai A-tól (gondoljunk Georges Abdallahra, a merénylőre) a B-n (például a lyoni hóhér Klaus Barbie-en) és a G-n (a holokausztot tagadó Garaudyn) át a T-ig (Togóig). Az utóbbit illetően Vergès perbe fogta a togói diktátor, Eyadéma nevében az Amnesty International nevű szervezetet. „A jónak is tiszteletben kell tartania bizonyos határokat. Az Amnesty International azt állította, hogy védencem megbilincselve dobatja ki foglyait repülőgépekből.” Egy kis szünet után, míg a szivart újra meggyújtja, így folytatja: „Senki sem dob ki embereket megbilincselve. Ez olyan lenne, mintha aláírásával és pecsétjével látná el a bűntényt.”
Vergès finom érzékkel tapint rá az elképzelhető tabuszegésekre. Előszeretettel akaszkodik össze erkölcsi tekintélyekkel. Legutóbb II. János Pál pápába kötött bele, mert a Vatikán belebonyolódott az egyik svájci gárdista meggyilkolásának eltussolásába. Kedvenc szörnyetege mégis Slobodan Milošević hajdani jugoszláv államelnök. „Az Egyesült Államok azt hiszi, hogy pusztán tanúkkal és dollárokkal kell táplálnia a bíróságot, s akkor majd hozzájut az ítélethez. Csakhogy váratlanul ott áll egy ember, akinek van bátorsága nemet mondani, s az egész gépezet akadozni kezd.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969