2013. I-VI
 

Dráma és epika a filmművészetben
Nemes Károly

Kiindulópontunk tehát az az általánosan elfogadott tétel, hogy a művészet fő funkciója esztétikai. Még akkor is, ha ez — ahogyan Heller Ágnes megfogalmazta Az ösztönök, az érzelmek elmélete című művében (Gondolat, 1978) — nem mindig látszik magától értődőnek: „Hallgassunk akár egy Bach-motettát, egy Beethoven-kvartettet vagy egy Mahler-dalt — mit fogunk érezni? A legheterogénebb érzéseket, mint megrendülés, meghatottság, öröm, lelki fájdalom, szomorúság, együttérzés, vágy, melankólia, lelkesültség. … Egyetlen sincs ezen érzések és érzésexpressziók között, amelyre azt mondhatnánk, hogy »esztétikai«. … És talán paradoxul hangzik, ha mindennek ellenére azt állítjuk: esztétikai érzés (és nem csak ízlés!) mégis van. S ez nem más, mint a szépnek mint szépnek, mint formának az élvező befogadása” (301–302. l.). Kiegészítésül hozzátehetjük, hogy vagy van az alkotásban a műélvezőből esztétikai érzést kiváltó esztétikum, vagy (a mennyiségi fokozatoktól eltekintve) nincs, mindenesetre kellene lennie, mert e nélkül kétségessé válik a film művészet volta. A filmalkotásokban — sajátosságuk folytán — nemcsak az esztétikum hiányát, hanem azt is figyelembe kell venni, hogy nagyon gyakran csupán passzív közvetítői szerepet játszanak a színházhoz és az irodalomhoz képest, s ebben az esetben nem filmesztétikumot nyújtanak. Mert az esztétikumok nemcsak tragikumok, komikumok stb. lehetnek, hanem az őket hordozó, meghatározott művészeti ághoz tartozó alkotások szerint is különböznek. Nyilvánvalóan más a festészeti, a zenei, az irodalmi stb. esztétikum.
A film mint közvetítő médium szerepével itt felesleges foglalkozni — bár a vizsgálódás nem mentesíthető teljesen ettől az aspektustól. A kérdést — némi egyszerűsítéssel — mégis szűkíteni kell arra, hogy mennyiben nyújthat az epikai (vagy nagyepikai) jellegű film olyan esztétikumot, amely összevethető a drámai sűrítésükkel kitűnő alkotásokéval. Ennek tisztázása érdekében először a dráma és az epika különbségére érdemes kitekinteni, majd a valóságból átvett és a művész által teremtett jelentéshordozók filmbeli problémáját kell legalább vázlatosan elemezni. Mindez talán megérteti majd a filmművészetnek az utóbbi időben tapasztalható esztétikai elszegényedését (ha úgy tetszik, a művészet halálát).
Az eredetiség igénye nélkül (vállalva Lukács György e kutatási területen elért eredményeit, de nem kizárva Milan Kundera vagy Viktor Zmegac tudományos tételeinek hatását sem) elöljáróban annyit megfogalmazhatunk, hogy a dráma tömeghatást kíván elérni. Ehhez közvetlen, élő kapcsolatot kell teremtenie közönségével. S ami legalább ilyen fontos: nagyfokú tömörítésre is szükség van, hiszen regényhosszúsággal aligha érhető el azonnali hatás. Bár voltak és vannak ellenkező törekvések, a tömörség és a feltételesség hatására a dráma nem követeli meg nézőjétől, hogy közvetlen valóságnak tekintse a színpadi világot. (A legvalósághűbb díszletek és rekvizitumok sem ezt a célt szolgálják.) A tömörségből bizonyos általánosság következik (a hatás közös síkon érvényesül), azzal pedig szimbolikusság jár. A dráma anyaga az emberek közötti történés, de egymagában ez még nem drámai. Egy embert vagy sorsát csak az akarat megfeszítése teheti drámaivá, s az akarat legtisztább kifejeződése a küzdelem. Az a küzdelem, amely az ember egész életét (totalitás) befolyásolja, persze, annak a konfliktusnak a szemszögéből, amelyről a dráma szól, s amelynek csak egyféle megoldása lehetséges. A dráma jelen idejű — a nézőnek a jelenben kell átélnie. S bár minden részletnek előre kell vinnie a cselekményt, vannak késleltető mozzanatok is, amelyek várakozást teremtenek, s fokozzák a feszültséget. A végeredmény egy többé-kevésbé koncentrált esztétikai ítélet, amely a közvetlen átélés révén felfokozottan hat.
A fenti általános (és ismert) jellemzők mellett különös nyomatékot kell kapnia annak, hogy szó szoros értelemben vett cselekvést a dráma többnyire csak jelzésszerűen nyújt, inkább reagálásokkal ábrázol. S éppen azért idézheti elő a néző együttélését, mert e reflektálásokat emberi síkra teszi át. Azt a feszültséget, hogy sem a helyszín, sem az idő, sem a szereplők nem valóságosak, elsődlegesen a magán- és párbeszédben kifejeződő reagálás oldja.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969