2013. I-VI
 

Az ókori filozófia mai megvilágításban

Az ókori filozófia tanulmányozása egymagában is érdekes, s lehetővé teszi számunkra, hogy a modern tudomány fényében vegyük szemügyre összefüggéseit. A Római Birodalom kései korszakában, amikor egyre inkább túlsúlyra jutott a kereszténység, kiment a divatból Arisztotelész tanulmányozása. Arisztotelésznek a világ örökkévalósága és lelkünk halálunk utáni pusztulása melletti érvei ugyanis nemigen fértek össze a kereszténységnek a teremtésről és paradicsomról alkotott képzeteivel. Arisztotelész logikáját szerencsére megmentette a Nyugat számára Boëthius, a keresztény római arisztokrata, míg az afrikai születésű Szent Ágoston tiszteletre méltóan katolikus formába alakította át Platón tanításait. Arisztotelész eszméi az 1200-as években kezdtek ismét terjedni, s Aquinói Szent Tamás emészthetővé tette őket a katolicizmus számára, de Párizs püspöke öt évvel Aquinói Szent Tamás halála után eretneknek nyilvánította Arisztotelész következtetéseit. A reneszánsz nagy érdeklődéssel fordult az „ókoriak” és a „modernek” vitája felé Itáliában, s új életre keltek Platón, Arisztotelész és a sztoikusok eszméi. Csakhogy az akkori kor emberei egészen másként fogták fel ezeket az eszméket, mint mi, manapság. Platónról például azt tartották, hogy az összes művét egységes, összerendezett filozófia ihlette. Valószínűleg Leibniz kezdte felismerni, hogy ennek korántsem kell szükségszerűen így lennie. A mai szakértők többsége fokozatos fejlődést regisztrál Platón gondolkodásában a kezdeti dialógusoktól, amelyek szorosan igazodtak Szókratész filozófiájához, a saját eszméinek az Államban való kibontakozásán keresztül egészen elgondolásainak a kései dialógusokban tapasztalható kifinomulásáig.
Az ókori filozófiával foglalkozók a második világháború előtt főleg Platón és Arisztotelész műveire összpontosították figyelmüket, s csak ízelítőt vettek a preszokratikusokból, például Hérakleitosz és Parmenidész műveiből. Az ókor későbbi filozófusait (a sztoikusokat, az epikureusokat és a cinikusokat, valamint Platón és Arisztotelész összes ókori kommentátorát) nem tartották vajmi sokra. A cambridge-i Cornford híres mondása így hangzott: „Ha rendelkezésünkre állnának, a sztoikus Khrüszipposz (Kr. e. 280–207) mind a hétszáz művét boldogan elcserélnénk Hérakleitosz egyetlen tekercséért.” A hellenisztikus korszak (Kr. e. 323–30) filozófiája iránt az 1950-es években ébresztette fel ismét az érdeklődést a londoni University College két tanára, Long és Furley, akik a sztoikusokért és Epikuroszért, valamint az angol Sedley és Barnes, a párizsi Brunschwig és az amerikai Striker és Frede, akik a szkeptikusokért szálltak síkra. Mindez a Symposium Hellenisticumban érte el csúcspontját az 1980-as évek elején.
Az ókori filozófiát illetően két fő területen kutatnak manapság. Először is új anyagokat tárnak fel és fordítanak le. Az ókori filozófusok írásainak nagy hányada ugyanis veszendőbe ment. Arisztotelész feljegyzett munkáinak csupán az egy tizede van birtokunkban, míg Platón korai dialógusai közül egy sem. A preszokratikusok művei csak későbbi írásokba belefoglalt kivonatokként ismeretesek. A későbbi filozófusok munkáinak nagy része is csupán részleges formában áll rendelkezésünkre. Ennek ellenére is nagy mennyiségű anyag maradt lefordítatlan. Másodszor: fel kell figyelni az ókori filozófia olvasásának és megértésének módjára, azaz arra, ahogyan tanulmányozzák.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969