2013. I-VI
 

A modern társadalomelméletet megalapozó Talcott Parsons

Parsonsnak filozófusként nem kellett volna mentegetőznie e szenvedély tünetei — a fogalmak iránti érdeklődés, a részekre bontás és elemzés szenvedélye, valamint a látszólag ésszerűtlen bizonyítási célkitűzések iránti lelkesedés – miatt. Csakhogy Parsons szociológus volt, ami egészen más. A szociológusok ugyanis elméleten vagy valamilyen kutatási programot, vagy egy adott korszak diagnózisát értik. Parsonsnál sem az egyik, sem a másik nem érhető tetten. Amiképpen pontatlanul kiszámított adatokat sem adott ki a keze közül, akképpen az értelmiségi szerepet is kerülte. Ő volt az első olyan szociológus, aki kizárólag teoretikusnak minősíthető. Az ezzel járó nehézségekről fogalom alkotható a művét övező számtalan félreértésből, amelyeknek nem mindegyike nevezhető termékenynek.
Parsons kerülő úton jutott el a szociológiához. Elsőként közgazdaságtant tanult, amely tiszteletet ébresztett benne a gazdaság iránt. A szociológiából azt tanulta meg, hogy a társadalmat nem szabad a gazdasággal összetéveszteni, az emberek cselekedeteit pedig azzal, amit a közgazdászok e tettekről állítanak. E felismeréssel áll összhangban a nagy elődök és példaképek — Max Weber és Emile Durkheim — művének értelmezése Parsons első monográfiájában. E két társadalomtudós egymástól függetlenül ismerte fel, hogy valamilyen döntő vonatkozást szem elől téveszt az olyan cselekvéselméleti fogalomkészlet, amely arra korlátozódik, hogy a célok elérésének hasznát szembeállítja az eszközök költségeivel. A normafogalom szintén odatartozik ugyanis a cselekvéselmélet alapfogalmai közé. De mit állítunk ezzel voltaképpen?
Az újkor hajnalán felvázolt szerződéselméletek, köztük Hobbes szerződéselmélete, kimondottan békétlen cselekvések sokaságaként mutatták be a társadalom előtti természeti állapotot. Parsonst ez az elképzelés nem is annyira a béke hiányával ejtette ámulatba, hanem inkább a cselekvés jelenlétével: a szerzők az ilyen gondolatkísérlet során eltüntették a társadalmat a normáival együtt, ugyanakkor a társadalomszerveződés nullpontján is cselekvéseket feltételeztek. Társadalmi rend nincs, cselekvések viszont vannak? A cselekvésnek ezek szerint nem lényeges előfeltétele az empirikusan tapasztalt sajátság, a társadalom rendezettsége. A szerződéselmélet képviselőinek így kellett gondolkozniuk, mert egyébként nem remélhették, hogy a természeti állapotból kilábaljanak egy cselekvés, nevezetesen valamilyen szerződés kialakítása révén. Beszámíthatatlanok gyülekezete ugyanis érthető módon nem lenne képes ilyesmire.
Parsons a saját elméletét szegezte szembe a társadalom előtti cselekvőképesség effajta individualista eszméjével. Az ő elmélete annak kimutatására hivatott, hogy a cselekvés lehetőségének olyan előfeltételei vannak, amelyek csak a társadalmi rend formájában forognak fenn. Az esetleges természeti állapotban nem valamiféle barátságtalan vagy békétlen cselekedeteknek lennénk szemtanúi, hanem egyáltalán nem lennénk tanúi semmilyeneknek. A cselekvés fogalmának az ifjú Parsons által kifejtett elemzése bonyolult indiciumokon nyugvó bizonyítással támasztja alá azt a tézist, hogy egy cselekvés céljait csak akkor tudjuk megkülönböztetni az előfeltételeitől és eszközeitől, ha e célok egyúttal társadalmi normáknak minősülnek. A normafogalom utilitárius cselekvéselméletben való elkerülése nem vihető végbe ellentmondásmentesen. Ez az állítás egyebek között azt vonja kétségbe, hogy a cselekvésnek végső fokon az egyén a letéteményese. A cselekvésnek és értelmének történelmileg egyre növekvő individualizálódása csak olyan átfogó rend keretei között mehet végbe, amelynek az egyén éppúgy részese, mint a társadalom. Maga az individualizmus is társadalmi intézmény.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969