2013. I-VI
 

Andaság és komaság
Obrusánszky Borbála

A vérszerződés megkötése elsődlegesen a nem vérrokon személyek vérrokonná válásának szertartása volt. Az ősi társadalmakban a vérségi kapcsolat jelentette a társadalomszerveződés alapját. Magáról a vérszerződés kialakulásáról nem alkothatunk képet, hiszen a korai időszakról nem állnak rendelkezésünkre írásos dokumentumok. Valószínűsíthető azonban, hogy ezt a már bevált szövetségi formát alkalmazhatták a törzsi szerveződés időszakában a törzsek közti baráti viszony megerősítésére, amikor a törzs vezetője egy másik, idegen törzsi vezetővel lépett szövetségre. Amikor a törzsszövetségi rendszer egy magasabb szintre jutott, akkor az önként szövetséget kötő, egyenrangú törzsek a vérszerződés megkötése által hozták létre a nomád birodalmat, amelynek szóbeli alkotmányát a vérszerződés esküjében szabályozták. Ennek betartása kötelező volt az összes szövetséget létrehozó fél — tehát a maguk élére választott uralkodó és a törzsek — számára.
A lovas nomád népek társadalmi kapcsolataiban tehát az egyik legfontosabb szövetségi forma volt a vérszerződés, amelyet két vagy több, társadalmilag egyenrangú fél kötött. A szerződéseknek a fennmaradt írásos és számos szóbeli szövege alapján több célja volt: katonai szövetség, nemzetségek, törzsszövetségek egyesítése, vagy egy még fontosabb szerveződési forma, a nomád állam létrehozása. Mivel a nomádok megállapodásaikat szóban kötötték, esküszövegeiket csak jóval később, mások — vagy az írásbeliség széles körű elterjedése után maguk — örökítették meg. A vérszerződés szövege szóban hagyományozódott egyik nemzedékről a másikra. Ezek a szövegek az eurázsiai lovas nomád törzseknél hasonló elemeket tartalmaznak: idegen vagy belső források nagyjából hasonlóan írják le a különféle szerződési formákat és a szertartást is, amelynek hagyománya számos nomád vagy nomádból letelepedetté vált nép körében mindmáig elevenen él.
Az eurázsiai vérszerződések vizsgálata jelenleg nem tartozik a kiemelt fontosságú kutatási témák közé az orientalisztikában, ezért csupán néhány külföldi publikáció jelent meg. Hiányzik az összefoglaló monográfia vagy a teljességre törekvő tanulmány. Hasonló a helyzet a magyar vérszerződés és a műrokonság vizsgálatával is: míg az elmúlt három évszázad magyar tudósai a vérszerződésről latin és magyar nyelven számos írást jelentettek meg, amelyekben a vérszerződés államszervezésben betöltött szerepét bizonyították, addig az utóbbi évtizedekben nem született újszerű értelmezés a vérszerződéssel kapcsolatban, sőt a megjelent tanulmányok meglehetősen korlátozottan, minimális forráselemzéssel vizsgálják ezt a témát. A korábbi tudósokkal ellentétben az elmúlt évtizedekben sokan megkérdőjelezték az Anonymus által megörökített vérszerződés szövegét, annak ellenére, hogy hasonló esküszöveget számos nomád népnél megtalálhatunk. Úgy vélem, a vérszerződési eskük összehasonlító vizsgálata jobban érthetővé teszi a magyar vérszerződési eskü szövegét és annak mélyebb értelmét.
A vérszerződés elnevezésére az eurázsiai lovas nomád népek az ant, and szót használják, amelyet az etimológiai szótárak eskünek értelmeznek. A szó első említése az írott emlékekben már a türk korszaktól megtalálható, s a szó általánosan elterjedt Eurázsia-szerte. A Zamárdiban feltárt avar temető egyik övfeliratán ant alakkal találkozunk, amelyet Harmatta János eskünek fordított. Ez és néhány türk felirat megcáfolja Wang Kuo-wei kínai kutató korábbi állítását, mely szerint az and, ant szó a kitaj nyelvből ered, s jelentése: barát.
A mongolisztikában először B. J. Vladimircov írt részletes elemzést a mongol társadalomszerveződésről. Ebben az andaságot, vagyis a törzsi vezetők baráti szövetségét a törzsi kapcsolatok egyik fontos elemének tartotta. Henry Serruys két publikációban foglalkozott a nomádok esküvési szokásaival, s kiemelte a vérszerződési eskü fontosságát. A Kalka Dzsirum mongol törvénykönyvvel kapcsolatban többféle esküformát jegyzett fel, s ezek mindegyikét szimbolikus aktusnak vélte. Ezek között szerepel a vérszerződés is. Serruys hétféle esküvési módot sorolt fel: nyilat törtek ketté, vért vettek egymás ujjából, elsétáltak egy félbevágott kutya két része között, vért ittak és nyilat ástak a földbe, nyilat tartottak nyelvükhöz vagy homlokukhoz, kardot emeltek fejükhöz, vagy megcsókolták a fegyvert. Ezek közül néhány szertartás máig élő hagyomány a mongol népek között, másokkal pedig számos nyugati forrásban és útleírásban találkozhatunk, de azok a nomádok szertartásait csupán mint a barbárság némely szokását írták le, sokszor nem utaltak valódi értelmükre, pedig például a vérivás fontos szerepet töltött be a vérszerződési hagyományban. Serruys megfigyelte, hogy mindegyik eskünél szerepelt egy közös átokformula, miszerint aki a fogadalmat megszegi, legyen átkozott.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969