2013. I-VI
 

Gondolatok a varsói felkelés hatvanadik évfordulójára
Kapronczay Károly

A Moszkvával gyakran dacoló lengyelek és a megbízhatatlan magyarok barátkozását nem nézték jó szemmel, már csak azért sem, mert a két nép vállalta ezeréves barátságát, egymás iránti rokonszenvét, amelynek Magyarország tanújelét adta a második világháború alatt magyar földre menekült lengyelek befogadásával, a menekültügy humánus kezelésével. Annak ellenére, hogy 1948-ban a két állam közös kulturális egyezményt kötött, az adott politikai helyzetben csak szigorúan szabályozott, egyben ideológiailag és államilag ellenőrzött kapcsolatrendszert teremtett. Az államok feladata lett, hogy ellenőrizze a „kapcsolatokat”, s mint ismeretes, csak azzal lehetett foglalkozni, nyomtatásban megjelentetni, ami „átment” a szigorú szűrőn. Az 1950-es évek elején összeállították a tilalmi listákat, amelyeken szerepeltek a második világháború lengyel emigrációjának küzdelmei, a lengyel hazai ellenállás, a magyarországi lengyel menekültügy, a magyar magatartás, a lengyel ellenállás polgári vonala, áldozatai, s természetesen Katyn, a varsói felkelés, a Honi Hadsereg harcai és sorolhatnánk. 1945–1946-ban a magyar polgári sajtóban –– az Új Magyarországban és más lapokban is –– e témákról írások jelentek meg, de 1947 után, mintegy varázsütésre, egyszerűen eltűntek, mintha soha nem lettek volna magyar földön lengyel menekültek. Piłsudski, Sikorski, a két világháború közötti és alatti lengyel történelem nem munkásmozgalmi vonatkozású eseményei mintha nem is léteztek volna, vagy legfeljebb rosszakat lehetett írni róluk. Inkább a magyar–lengyel történelmi kapcsolatok régebbi, letisztultabb eseményeit és folyamatait kutatták, mint az akkori közelmúltat, s ebben enyhülést csak az 1960-as évek hoztak, igaz, csak ellenőrzés mellett. Például Andrzej Wajda Hamu és gyémánt című filmjének bemutatását a politikai szervek húzták-halasztották, végül hosszas a Filmmúzeumban mutatták be, igen késői időpontban. Nem volt szerencsésebb Wajda másik filmje, a varsói felkelésről szóló Csatorna sem: csak rövid ideig maradhatott néhány mozi műsorán, majd gyorsan levették. Az utóbbi — a korabeli lengyel politikai cenzúrán „átesve” — megrázó eszközökkel ábrázolta a varsói felkelés 1944. augusztusi–szeptemberi eseményeit, ám a témában járatlanok így is „kaphattak” valamit a lengyel polgári erők hősi –– bár reménytelen –– harcáról, az elszigeteltségről és az elhagyatottság kínzó érzéseiről.


(A lengyel ellenállás a második világháború alatt) Csehszlovákia feldarabolása (1938) után egyre világosabbá vált, hogy a hitleri Németország következő áldozata Lengyelország lesz. A világ már 1939 tavasza óta aggódva figyelte a német–lengyel ellentétek elmélyülését, de reménykedett abban, hogy az Angliával és Franciaországgal baráti kapcsolatot tartó államok öszefogása megakadályozza a tragédiát. Mire Lengyelország 1939 tavaszán Angliától és Franciaországtól garanciákat kért a lengyel függetlenség megtartására, Hitler 1939. április 11-én már aláírta a Fall Weiss fedőnevű titkos haditervet Lengyelország ellen. Természetesen Németország ingerülten reagált Anglia és Franciaország lengyelbarát megnyilvánulásaira, így válaszul 1939. április 28-án felmondta Lengyelországgal 1934-ben megkötött barátsági szerződését, majd soha nem látott lengyelellenes kampány indult meg Németországban: mélyítették a Gdańsk körül kirobbant vitát, amelyben Varsó hajlandóságot mutatott a megegyezésre. Budapest érzékenyen reagált a lengyelellenes német hadjáratra. Teleki Pál miniszterelnök 1939 augusztusában Hitlerhez írott két levelében kinyilvánította, hogy Magyarország semmilyen körülmények között nem vesz részt a Lengyelország ellen kirobbanó fegyveres konfliktusban, s csapatokat sem enged át az ország területén.
Amíg a színfalak mögött Németország erőteljesen készült Lengyelország lerohanására, s a sajtóban heves szópárbajokat vívtak, a tikkasztó nyári kánikulában mintha elfáradtak volna az emberek. Váratlanul mindenki előtt felvillant a megegyezés reménye, amikor 1939. augusztus 23-án megkötötték a német–szovjet barátsági és együttműködési szerződést, s Berlin és Moszkva kölcsönösen nyájas nyilatkozatok özönével árasztotta el egymást. Az a két állam egyezett meg, amelyek addig egy jó szót sem „pazaroltak” egymásra. Természetesen senki sem ismerte a megegyezés titkos záradékát, évek múlva is sokan kételkedtek abban, hogy a két állam egy harmadik (Lengyelország) felosztásában egyezett meg, pontosan meghúzva a határokat, s mérlegelve az osztozkodás arányait.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969