2013. I-VI
 

Fejezetek Losonc történetéből
Dányi Dezső

A kötet szerkesztője, Vigh Károly és szerzői — jórészt e város szülöttei — „e sokat szenvedett, de az ezeréves Magyarország történetében számos esetben országos hírnevet szerzett Losonc új- és legújabb kori története néhány fejezetének megírására” vállalkoztak.
A tanulmányokat olvasva nincs kétségünk afelől, amit a kötet előszavában olvashatunk: „Losonc népe az elmúlt nyolcszáz év alatt igen sokat élt át, mert létéért mindig harcolnia kellett. De megállta helyét. Tűrt, szenvedett, vesztett: munkát, vagyont áldozott, és sohasem csüggedt el. Hűségesen ragaszkodott szülőföldje rögéhez, s a romok felett új, szebb, virágzóbb életet teremtett.”
Az újkori Losonc a XVI. század közepét követő különféle összeírások szerint túlnyomó többségében magyarok lakta, iparos és kereskedő vásárváros volt. Ez a falakkal soha meg nem erősített település, földsáncai és árkai mögött, az északra fekvő hegyvidék és a délebbi agrárrégió árucseréjének egyik felvidéki központja lett. Gyakran cserélt gazdát. A török seregek, a felszabadító keresztény hadak, Bethlen Gábor katonái szinte folyamatosan sarcolták a várost, nem kis terhet rakva a lakosságra.
Oklevelek tanúsága szerint az ősi, 1128-ban Losonci Lambert nádor által alapított, a Boldogságos Szűz tiszteletére emelt templomot 1590-ben már a város népességének nagy hányadát kitevő kálvinisták birtokolták. A korabeli török adójegyzékek pedig arról árulkodnak, hogy a városban már a század közepén is sok követője volt a protestantizmusnak. Nem véletlen tehát, hogy ez a mezőváros adott helyet a XVII. század közepén a Felvidék egyetlen református kollégiumának, gimnáziumának.
A XVII. század végén befejeződött a száznegyven évig tartó törökdúlás, s békés, a szellemi és az anyagi gyarapodást ösztönző évtizedek következtek.
A XVIII. században végrehajtott adóösszeírások és a várost jól ismerő Bél Mátyás, valamint Mária Terézia és II. József összeírásai, végül pedig a XIX. század első felében végzett statisztikai adatfelvételek egy folyamatosan fejlődő, vásárközpont jellegű mezőváros életét és társadalmi összetételét vetítik elénk. Nem volt nagy ez a település: II. József korában kétezer-hétszáz lelket számláltak itt, ikervárosában, Losonctugáron pedig hétszázötven „polgárt”, papot, tisztviselőt, zsellért. Jobbágy alig akadt a mezővárosban.
Büszkén nyugtázhatjuk, hogy Losonc város népessége és vezetői — nyelvi és vallási különbség nélkül — Kossuth Lajos hívei voltak, s anyagilag és katonák állításával is támogatták a magyar szabadságharcot. A város képviselője, Kubinyi Ferenc akadémikus, természettudós Kossuth bizalmasa volt, s Nógrád megye kormánybiztosaként is tevékenykedett a magyar szabadságharc ügyében.
1849. újév napja és az 1850. év kezdete között Losonc városa úgyszólván megsemmisült. Részeg kozákok szabadon rabolták a házakat, zeneszóra gyújtogatták a középületeket és az otthonokat. A háromszázhetvenhat épületből háromszáznegyvennégy vált üszkös rommá. Természetesen megszületett az oroszokat felmentő ideológiai nyilatkozat is, mondván, hogy orosz katonaruhába öltöző magyar gerillák gyújtották fel a várost.
Néhány évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Losonc és ikervárosa eltüntesse a romokat. A város képe, élete újravarázsolódott. Ismét megszervezték a gimnáziumi oktatást, városi könyvtárat és kaszinót alapítottak, kórházakat, laktanyákat építettek. Megyei törvényszék, szolgabíróság, pénzügyőrség kezdte meg működését, s a rendezett, városi tanácsi rangra emelkedő település a losonci járás centrumává fejlődött. A tőkés gazdaság is egyre erősödött a városban. Gyárak, bankok létesültek: nikkelgyár, posztógyár, gőzmalom kezdte meg a termelést, s takarék- és hitelintézetek, valamint a Népbank adta a fedezetet a szükséges pénzügyi folyamatokhoz, a modern kisváros további fejlődéséhez.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969