2013. I-VI
 

Az európai magánjog fejlődése
Prugberger Tamás

Hamza Gábor széles kitekintésű, komparatív és historikus monográfiája megkísérli átfogni a magánjognak nemcsak az európai, hanem az Európán kívüli kontinensekre kiható fejlődését is. Munkájának alapját a Földi Andrással együtt írt Az európai magánjog fejlődésének főbb útjai című százoldalas, igen tömör és sok adatot összesűrítő könyvecske adja, amelyet a Savaria University Press jelentetett meg Szombathelyen 1998-ban. Azóta Hamza folytatta a kutatásokat, s az általa nemrég közzétett munka terjedelme több mint háromszor haladja meg az előző kötetét.
A szerző alapvetően római jogász, ám nem maradt meg az institúciók és a középkor glosszáinak, valamint a glosszátorok és kommentátorok munkásságának kutatásánál (ez ugyanis a katolikus–latin kultúrkörre korlátozódik), hanem már fiatalkori vizsgálódásai is kiterjedtek a római jog justitianusi kodifikációját jóval meghaladó késő bizánci jogfejlődésre, valamint arra, hogy ez a Keletrómai Birodalom 1453. évi bukása, azaz Konstantinápoly törökök általi elfoglalása után miként alakult Kelet-Európa, Elő- és Belső-Ázsia ama országaiban, ahol a keleti keresztény egyház és rajta keresztül a bizánci görög kultúra hatott. A szerző a római jog közép- és újkori, valamint legújabb kori továbbélését a germán, a frankofon–latin és az angol jogrendszer magánjogi szabályaiban egzakt módon mutatja ki, utalva arra, hogy a kialakult szokásjog, ítélkezési gyakorlat és jurisprudentia miként termékenyítette meg a kontinentális európai magánjog-kodifikációt és az angolszász magánjogi „case law”-t. A szerző kutatásai azonban nem állnak meg ennél, mivel az is érdekelte, hogy az Eurázsián kívüli kontinensek felfedezésével együtt járó nagy kivándorlással és gyarmatosítással, majd a gyarmatok önálló államokká alakulásával — ezt az Egyesült Államok megalakulása indította el — miként vették át a többi földrész államai ezt az importált jogot, s milyen formában adaptálták önállóvá válásuk után. Ezzel összefüggésben kimutatja a szerző, hogy ha egy területen a gyarmattartó uralomban időközi változások álltak be, akkor több jogrendszer keveredése is tetten érhető.
Bevezetésképpen a szerző a jogegységesítés polémiájával történeti síkon foglalkozik. A történelmi gyökerekből kiindulva — Földi kutatásait is felhasználva — kimutatja, hogy az ókori társadalmak jogának kutatása nélkülözhetetlenné teszi az áthatások szintetizáló elemzését. Az egyetemi római jogi oktatás középpontjában álló római magánjog nem érthető meg a római közjog és államszervezet nélkül, ám a római közjognak része a római büntetőjog is, míg a római magánjognak és büntetőjognak közös fejlődéstörténeti gyökerei vannak. Ugyanakkor a római jog nemcsak az etruszk törzsek normarendszeréből fejlődött ki, hanem hatással volt rá a görög polisztársadalom klasszikus, majd poszthellenisztikus joga is, amelyre viszont az egyiptomi és — ha áttételesen is — az asszír–babiloni, valamint a sumer jog hatott. A klasszikus római társadalom praktikus orientáltságú, igen fejlett jogát a késő római korban Justinianus keletrómai (bizánci) császár foglalta össze egy törvénykönyvbe, azaz kodifikálta. E kódex révén tovább élt a római jog mind Keleten, mind Nyugaton.
Ebben több körülmény is közrejátszott. A egyik az, hogy Justinianusnak sikerült a Nyugatrómai Birodalom barbárok által elfoglalt központi magját alkotó Itália, Dalmácia és Afrika egy részét visszafoglalnia, így a kodifikált jog arrafelé is közvetlenül hatott, ahol az őslakó rómaiak továbbra is használták az „usus” jogot, amelyet már jóval Justinianus előtt kiváló római jogászok — Ulpianus, Papinianus és Modestinus — írásba foglaltak, Gaius pedig tankönyvbe, az Institutionum Commentariiba rendszerezett. A volt Nyugatrómai Birodalom területén a népvándorlás korában és a kora középkorban ily módon kettős joghasználat alakult ki. A római jogot alkalmazta a barbárok által elfoglalt területeken maradt római őslakosság (a római polgárjogot ugyanis Caracalla császár Kr. u. 212-ben a birodalom valamennyi lakosára kiterjesztette), míg az újonnan beáramlott barbár törzsek vezető rétege és lakossága egy ideig továbbra is a saját jogát követte. A jóval fejlettebb római jog, persze, erőteljes hatást gyakorolt a barbár törzsek jogára, s ez érzékelhetővé vált a törzsi jogok kodifikálásánál, a vulgárjogi tükrök (például Saxenspiegel) megalkotásánál.
Amint az árutermelés és a pénzmozgás újra megindult a fejlett középkor hajnalán Itáliában, a volt nyugatrómai provinciákban, sőt, azokon túl is, Nyugat-Európa egész területén, a római jog eredeti tanainak, kodifikált institúcióinak recipiálására került sor. Hogy milyen volt ez a folyamat a justinianusi kódexekhez széljegyzeteket és magyarázatokat fűző olasz glosszátori és kommentátori iskolákban, valamint miként tevődött át hatásukra a német, a francia és a spanyol–portugál nyelvterületek jogtudományába és jurisprudentiájába a római jog, továbbá hogyan transzformálta a városi és a tartományi jogot, ezenkívül a római katolikus kánonjogot is, a szerző széles körű adatfeldolgozással mutatja be. Ez jelenik meg a könyvnek Az európai magánjog fejlődése a középkorban című második részében, ahol az áttekintést megkönnyítő bevezetés után a szerző bemutatja az „európai jus communé”-t, amely nem volt más, mint a recipiált, glosszált és kommentált római jog, amelyet a városi statútumokkal, sőt, szerintem bizonyos mértékig a széttagolt úrbéri jogokkal szemben is egyetemes érvényűnek tekintettek a középkor folyamán. E részben a 3. pont mutatja be a római jognak a kánonjogra gyakorolt hatását, amely azonban csak a római katolikus egyházjogra koncentrál. Az 5. pont foglalkozik az itáliai jogfejlődéssel, míg a franciát a 6. pont mutatja be. A 7. pontban található a spanyol–portugál jogfejlődés, míg a Német-római Birodalom jogfejlődéséről a 8. pont szól. A római jog közvetve Anglia és Skócia középkori jogfejlődésére is hatott; ez elsősorban az eljárásjog terén mutatkozik meg. Mindezt a 10. pontban mutatja be a szerző. A skandináv államok középkori jogfejlődésében a római jognak nem volt meghatározó szerepe. Ott a saját belső jogfejlődés volt a meghatározó, mivel a gazdálkodás elsődlegesen naturális és autark volt.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969