2013. I-VI
 

Az ókori olimpiai játékok a régészet tükrében

„Apollón, küldd el hozzánk sugaraidat!” — kiáltotta a rakott köntösű görög hölgy, s a homorú tükör fókuszába helyezte az olimpiai fáklyát. 2004. március 25-én történt mindez, amikor is a világ legrégibb stadionjának romjai között magas állású sportfunkcionáriusok foglaltak helyet, s tévékamerák zümmögtek. Egy felhő azonban hirtelen elsötétítette az eget, úgyhogy az olimpiai fáklyát nem sikerült a Nap sugaraival meggyújtani. A „lampadedromia”, vagyis a fáklyás futás kezdete ezúttal kudarcba fulladt. Majd amikor később megindult az első fáklyavivő Athén felé, újabb balszerencse következett be: a szél elfújta az örök lángot. Csaknem harmincszor ismétlődött meg ez a kínos jelenet, míg végre az Athéni Műszaki Egyetemen ellenőrzött, propán-bután gázzal működő modern eszköz elérte a görög fővárost.
Az olimpiai láng sok ezer kilométert tett meg sugárhajtású repülőgépek révén bolygónk öt földrészén. Új-Delhiben elefánt vitte, Kairóban teve, Los Angelesben pedig Silvester Stalone. Végül visszatért Athénbe, ahol sor került a huszonnyolcadik újkori olimpiára. Most azonban kalandozzunk vissza a régmúlt időkbe, amikor — mint azt nem kis részben régészeti kutatások alapján tudjuk — igen heves versengés folyt a sportolók között Olümpiában.
Karl-Wilhelm Weeber klasszika-filológus a görög nemzet legnagyobb kultuszhelyének nevezte Olümpia körzetét. A római időkben több mint harminc épület emelkedett e helyütt: fogadók, fürdők, valamint egy mészkőből készült templom, amelyben Zeusz főisten tizenkét méter magas szobra állt, az ókor hét világcsodájának egyike. A papok e szobor lábainál részesítették megtiszteltetésben a győzteseket. Gyermekkórus éneke közben helyezték az aranysarlóval vágott olajágakból font koszorút a győztesek fejére.
A sportversenyek részvevői az egész akkori görög világból — amelynek határai az itáliai görög városoktól a Fekete-tenger partján levő telepekig terjedtek — gyűltek össze. Mindenféle csodabogár akadt közöttük. Például a nehézatléta Lügdamisznak állítólag negyvenöt centiméter hosszú volt a lábfeje, míg a krotóni Milónról azt állítják, hogy a fején található erek puszta megfeszítésével képes volt elpattintani fémből készült homlokpántját.
Az ókorban ötven–hatvan ezer néző özönlött az Alpheiosz folyó partjára. Pindarosz, aki pénzért írt győzteseket méltató költeményeket, a „víg ünnep” pompás platánok övezte színtereként írta le a küzdelmek színhelyét. Ám csak az eszményített valóság festett így. Tony Perrottet ausztrál történész Meztelen Olümpia című munkájában „ókori hippifesztivál”-ként mutatja be a sporteseményeket. Az idesereglő nézők „tömeglatriná”-vá változtatták a pínialigeteket. Csak a rómaiak építettek később árnyékszékeket, de azok sem voltak többek gödrök fölé fektetett gerendáknál, amelyeken egyszerre tizenöt ember végezhette el a dolgát. Egymást érték a sátrak. Prostituáltak kínálták szolgálataikat. A régészek által feltárt mérőedények, kézimérlegek és üstmaradványok arról árulkodnak, hogy mozgóárusoktól lehetett datolyát és levest venni.
A szentéletű Theodosius római császár törekedett Kr. u. 390-től a pogány testkultusz betiltására. Új korszak köszöntött be, amelyben a szerzetesek vitték a prímet. A korai keresztények megvetették az emberi testet, lévén az nem más, mint a „pokol tornáca”. Pál apostol szerint a test „a halál foglalata”, és „semmiféle jót nem hordoz”. Így azután egy nagyszerű hagyomány múlt ki, merült a feledés homályába. De nem egyik pillanatról a másikra. Ulrich Sinn würzburgi professzor egyik munkatársa Olümpiában rátalált a nézők számára fenntartott tribünön egy Kr. u. 610 körül vert bizánci pénzérmére, amely a professzor szerint azt bizonyítja, hogy a stadion akkoriban még használatban volt. A szent liget tehát csak a középkorba átvezető korszakban néptelenedett el végleg.
Wolfgang Decker kölni szakértő „sportbolond”-nak minősítette az ókori helléneket. Ez a több mint száz önálló városállamban megtestesülő nemzet ugyanis túlzásba vitte a verseny gondolatát. Platón az ökölvívásért lelkesedett, míg Arisztotelész a könnyűatlétikáért. A milétoszi Thalész pedig Kr. e. 548-ban épp az olimpiai játékok idején hunyt el, feltehetőleg szívinfarktusban.
Az ókori Görögországban több mint húsz országos jelentőségű bajnokságot rendeztek. Közülük az a négy volt a legfontosabb, amelyen a bajnokokat „megkoszorúzták”. Olümpiában olajágból font koszorúval jutalmazták a győzteseket, Delphoiban pedig babérkoszorút helyeztek a bajnokok homlokára. Valamivel kisebb horderejűnak tartották a Nemeában és a Korinthoszban megrendezett bajnokságokat; az előbbi helyen zeller-, az utóbbiban fenyőkoszorúval övezték a győztesek homlokát.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969