2013. I-VI
 

Tudományos értékeink
Dr. Fonda Ferenc

Noam Chomsky, a világhírű nyelvész mutatott rá több mint hetven év élettapasztalatával és fél évszázados tudományművelési gyakorlattal: „A modern tudományok a legértékesebb emberi teljesítmények és kultúrkincsek közé tartoznak. Mint ilyenek áldozatos és lelkiismeretes törődést érdemelnek és igényelnek.” Chomsky egy értékvédő és értékmentő, a tudományos tevékenység hitelét féltő, a posztmodern, dekonstrukciós vulgarizmus szélhámosságait leleplező könyv elolvasása után tette ezt a megjegyzést, gratulálva az „őrzők”-nek, akik a maguk tudományos őrhelyein vigyáznak a strázsán.
A közgazdaság-tudománynak is számos őrhelye van. Ezeket, persze, nem elsősorban a szakma posztmodernkedése fenyegeti, hanem másfajta, értékmentes, a normatív szempontokat tagadó gazdasági cinizmus, amely — például Smithre és Ricardóra hivatkozva — újklasszikus pozitív közgazdaságtannak hazudja magát. Arról ismerhető fel, hogy mindig az erősebbek segítségére siet, meglehetősen műveletlen és közönséges, ám ezt szellemességnek hiszi és hirdeti a világ minden táján egyforma közgazdasági bulvárlapjaiban. Ágenseinek nagyjából három fajtájuk van: azok, akik kétséges tekintélyekre és alaptételekre tett hivatkozásokon kívül soha semmit sem mondanak; olyanok, akik ugyanazon reflexiókat sütik el minden probléma ürügyén; végül azok, akik már másnap ádáz vitában állnak tegnapi önmagukkal. S teljesen közömbös, hogy rendszerint van titkolt magánvéleményük, hiszen azt sem az igazság mint érték vezérli, hanem egyszerűen nem szeretnék becsapni önmagukat.
A soproni közgazdasági műhely közgazdászait eleve alapvető értékek követésével rekrutálták. Ez még nem szorosan tudósi munkálkodásuk mikéntjében is kifejezésre jutott, s ma is látható általános magatartásukban, a munkához, munkatársaikhoz és hallgatóikhoz fűződő viszonyukban. S ez is számít, még ha eszmetörténeti jelentőséget nem illik is tulajdonítani neki az úgynevezett objektív mércék ellenében. Nem mintha a régebbi produkciók, beosztások, címek, rangok, az eddig befutott pályák tekintetében a kezünkben tartott tanulmánykötet szerzői hátrányban lennének más, vezető közgazdászokkal szemben. Igaz, a kötet nem firtatja az egyébként imponáló publikációs múltat, a kötet tanulmányai így is helytállnak önmagukért és szerzőikért.
Közmondásosan szólva: madarat tolláról, embert barátjáról, tudományos kutatót (többek között) témájáról ismerhetünk meg. Ennél a formulánál maradva elfogulatlanul mérlegre tehetjük szemlézett könyvünket. A csaknem négyszáz oldalas kötet, amelyhez Rapcsák András egykori helyettes államtitkár írt előszót, aki maga is szerepel a kötetben uniós tanulmányával, négy fő részből áll. Az első fejezet Magyarország és az Európai Unió pénzügyi elemzését nyújtja — kritikai és pozitív kifejtések ötvözeteként. A fejezet szerzői egyáltalán nem a piaci fundamentalizmus vagy az EU neofitái. Tanulmányaik fő kérdése: lehet-e, érdemes-e, sikerül-e gazdasági-társadalmi deficitek nélkül országunkat az unióba integrálni? Gidai Erzsébet és Lentner Csaba nemcsak a csatlakozás nyitott kérdéseivel foglalkozik, hanem — főleg a professzor asszony — annak hosszabb távú veszélyeivel is. Balázs Judit és Hoós János kénytelen számot vetni a globális gazdasági recesszió XXI. századi jeleivel, veszélyeivel és prognosztizálható hazai következményeivel. A hang a nép- és nemzetféltésé, amelyet egyébként Huszti Ernő professzor Széchenyi-interpretációja vezet be. A második fejezet, miután az elsőnek a tanulmányai kimutatták és azonosították a problémakörök értékütközéseit, azt mérlegeli, hogy piacgazdasági körülmények közepette milyen gazdaságpolitikai stratégiák lehetségesek, s hogy mi a helyi értékük és rendeltetésük, ha kellő mértékkel alkalmazzák őket.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969