2013. I-VI
 

Dögcédula és kereszt
Kapronczay Károly

A televíziózás, a különböző hírforrások áradó információi a legtávolabbi térségekben dúló, indulatokat és tenni akarást kiváltó háborúkat, fegyveres konfliktusokat szinte karnyújtásnyi közelségbe hozzák. A tenni akarás a különböző egyházi vagy világi emberbaráti szervezeteket mozgósítja, politikai háttér nélkül lelkiismeretük parancsára épít. Az újságírót a híranyagok elemzése, az okok és tények felderítése ösztönzi, bár az utóbbiakat a bizonylati fegyelem köti, amelynek olyan szigorúnak kell (kellene) lennie, mint a lelkiismereti parancsnak. A két szemlélet nincs olyan messzire egymástól, s ha egymásra találnak, olyan kitűnő könyvet eredményeznek, mint Tihanyi Tamás Dögcédula és kereszt (Halálos küldetések az életért) című, a Harmat Kiadó által megjelentetett kötete.
„Hiába várjuk, a világ nem lesz jobb, nem lesz békésebb. Az emberiség újra és újra beleszédül a gyilkolás mámorába. Gyönyörű bolygónk lakóinak egy része éhezik, s betegség vagy fegyverek által vész el, így alig van reménye arra, hogy a XX. század vérfürdői után egy nyugalmasabb időszak köszönt reánk és gyermekeinkre. Ki a felelős mindezért? Nem kerestük. Megelőzhető-e a katasztrófa? Ki a jó és a rossz egy-egy háborús konfliktusban? Nem volt célunk eldönteni. A veszélyes helyszíneken a katonák és a különleges egységek mellett sorra feltűnnek olyan fegyvertelen nők és férfiak, akik valamelyik humanitárius szolgálat önkénteseiként szó nélkül kockáztatják életüket. Akárcsak egyért – a legkisebbért is –, hogy biztosítsák az életben maradáshoz szükséges pohár vizet, falat kenyeret. Egyikük Szenczy Sándor, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat lelkész-igazgatója” – írja az érdekfeszítő könyv ismertetőjében a tapasztalatait összegző Tihanyi Tamás újságíró.
Honnan a könyv címe? Szenczy Sándor lelkész nyakán – missziói alatt – állandóan egy fémlapocska lóg, rajta neve és legfontosabb adatai, hogy azonosítani tudják, ha baj éri. A katonaviselt férfiak pontosan tudják a nevét: dögcédula. A kereszt a hivatás jelképe, az indíttatás ösztönzője. Ezt maga a lelkész így fogalmazta meg: „Nekem Krisztusban atyáim és anyáim, fivéreim és nővéreim élnek ott!” Ez a Lélek hatalma, amely újra és újra veszélyes utakra készteti a lelkészt, akit Tihanyi Tamás elkísért útjaira: Csecsenföldre, Pakisztánba, Afganisztánba, Albániába, Észak-Koreába, Mongóliába, Nyugat-Szaharába, Kambodzsába, Indiába, Irakba és Malawiba. Mindegyik helyszín egy-egy történet, egy-egy oknyomozó tényfeltárás és megrázó riport. Nem a küldetés hősiességét állítja a középpontba, hanem azt az érthetetlen magatartást, amely a nyomor tengerét, az ártatlan lakosságra zúdító ellentéteket szüli. Valójában nincsenek távolságok, a távoli földrészek nyomora, szenvedése az egész emberiséget érinti, közösen kell rajtuk segíteni, testi és lelki bajaikat orvosolni. Ez utóbbi gyakran nehéz: a napi politika útvesztői nemhogy segítenék a humanitárius szervezeteket, gyakran akadályozzák, igyekeznek hasznot húzni az öntevékeny segítségből. Ezek az emberek nem médiasztárok, munkájuk nem médiasztori, csupán az elkötelezettség csodálatos történetei. Eredményei olyan elgondolkodtató erőfeszítéseknek, amelyekért gyakran köszönetet sem mondunk nekik. Követni kellene őket? Igen, ám ahhoz akkora lélek kell, amekkora csak nekik van.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969