2013. I-VI
 

Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről. Trianon, 1919–1920
Frideczky Frigyes

Ádám Magda történész, egyetemi tanár, a történelemtudomány doktora, valamint Ormos Mária történész, a MTA rendes tagja munkásságának fő kutatási területe a Duna-medence, Közép- és Délkelet-Európa két világháború közötti történelmének feltárása. Jelen könyvükben a Magyar Tanácsköztársaság bukását követő román megszállással (és rablással) járó hónapokat, a politikai konszolidálás első lépéseit, valamint a készülő békeszerződés véglegesítésére vonatkozó eseményeket, tárgyalásokat tárják elénk. A francia diplomáciai és katonai iratok Kárpát-medencére vonatkozó állományaiból ez már a második magyar nyelvű válogatás: az 1919–ből és 1920-ból származó, eredeti francia levéltári forrásokon alapuló iratokat tartalmazza. „A kötetben megtalálhatók a szövetséges és társult hatalmak vezetőinek tanácskozásairól felvett jegyzőkönyvek és döntések, az általuk kiküldött bizottságok, illetve személyek… beszámolói és a magyar kormány nyilatkozatai. Nyomon követhető a román megszállás által kiváltott súlyos helyzet megoldására irányuló nagyhatalmi lépéssorozat, valamint a térségben tevékenykedő diplomaták és szakértők, továbbá az érintett (csehszlovák, román, délszláv) kormányok képviselőinek a térségben kialakult helyzetre vonatkozó álláspontja és tevékenysége.”
Az iratok arról az időszakról tájékoztatnak, amikor a szövetséges hatalmak erőfeszítéseket tettek egy újabb fegyveres összeütközés megakadályozására, s arra, hogy az 1919 júniusában kijelölt határokat az érdekelt felekkel elfogadtassák, valamint olyan magyar kormányt segítsenek hatalomra, amely meghívható a békekonferenciára készen álló békefeltételek aláírására. A közölt forrásanyag bemutatja az Apponyi Albert vezette magyar békedelegáció erősen korlátozott aktivitását; a szövetséges hatalmak 1920. márciusi londoni tanácskozását, amelynek egyik központi témája a Magyarország számára kidolgozott békeszerződés szövegének módosítása volt. Ezt azonban a csehszlovák, a román és a jugoszláv békedelegáció tagjainak tiltakozása miatt a nagyhatalmak végül is elvetették. Másfelől helyet kaptak olyan iratok, amelyek a francia külügyminisztériumban lezajlott vezetőváltást követően néhány hónapig a francia–magyar, illetve a lengyel–magyar–román együttműködés megalapozásával kapcsolatban keletkeztek.
„A kötet középpontjában a magyar kérdés áll, [ám] az iratok jelentős része nemzetközi vonatkozású, [mivel] olyan tanácskozásokról szólnak, amelyeken Franciaország mellett több nagyhatalom, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Olaszország (és az érintett szomszédos államok) képviselői is részt vettek, tehát [mindazon ország] álláspontját és döntéseit is tartalmazzák. Idesorolhatók mindenekelőtt a legfelsőbb tanács tárgyalásairól készített jegyzőkönyvek. … Az iratanyagból kitűnik, hogy a győztes nagyhatalmak mennyire ellentétesen ítélték meg a térség problémáit; bemutatják az angol és az olasz kormány törekvéseit, hogy a kijelölt, de még alá nem írt határokat Magyarország javára revideálják, s nyomon követik azt a hónapokig tartó diplomáciai tevékenységet is, amellyel a másik oldalról nyomást gyakoroltak Magyarországra a békeszerződés aláírása érdekében. Megtalálhatók a kötetben a térségbe akkreditált francia, angol, amerikai és olasz diplomaták és katonai szakértők feljegyzései, levelei, számjeltáviratai, valamint a csehszlovák, a román és a jugoszláv kormány memorandumai, levelei, jegyzőkönyvei.”
Kezdjük a példákat egy kétarcú jelenséggel (jellemmel?)! Tournadre tábornok, a bánsági megszállási övezet parancsnoka 1919. augusztus 4-én bizalmas iratot küldött Temesvárról De Lobit tábornoknak, a Magyarországi Hadsereg parancsnokának. Ebben beszámol arról, hogy „tegnap, augusztus 3-án… váratlanul megérkezett Brătianu úr. Tiszteletére azon nyomban ötszáz terítékes díszlakomát rendeztek, és a román miniszter egy tiszttel üzenve kérte, vennék én is részt az eseményen. 8 óra 30-kor Franciaországot köszöntő éljenzés fogadott a teremben. Brătianu úr a jobbjára ültetett… Az egész vacsora ideje alatt Brătianu velem beszélgetett. … »Megadtuk a bolsevizmusnak a kegyelemdöfést – mondta… Nem szabad kettészakítani a Bánságot, hanem a határral egészen a Tiszáig kell menni… Nem kellett volna arra törekedni, hogy mind Romániának, mind Szerbiának egyenlő rész jusson… A szláv Szerbia önöknek mindössze alkalmi szövetségese… idővel hátat fordít önöknek… Ezzel szemben Románia az önök természetes szövetségese… eszméink oly közel esnek… Rámutatok az érdekközösségre is… Szövetségünket a rendíthetetlen hűség… a rajongó szeretet, az őszinte csodálat [jellemzi] Franciaország iránt… Szövetségeseket mindenekelőtt a közös eredetű [sic!] népek között kell keresni«… Ezután Aradról beszélgettünk… Temesvárról és általában a Romániának juttatott városokról. … »E városokban – mondta Brătianu – fölöttébb csekély a román lakosok száma… A városlakó értelmiség részben elfogadta a magyar uralmat, így aztán minden nemzeti befolyástól mentessé vált… Szeretnénk kihasználni határaink kiterjesztése révén most adódó jó szerencsénket, és a legalkalmasabb helyet megválasztani országunk kormányzására… Fővárosunkat minden bizonnyal Brassóba helyezzük át, amely jobban a központba esik«… Cosma prefektus pohárköszöntőjében, amikor Nagy-Romániáról áttért a Nagy-Bánság méltatására, a meghívottak eszeveszett lábdobogásba kezdtek”.
Romanelli alezredes, a budapesti olasz katonai misszió vezetője az alábbi táviratot küldte Clemenceau-nak, a békekonferencia elnökének 1919. augusztus 4-én 9 óra 30-kor: „Késlekedés nélkül átadtam utasításait a román hadsereg parancsnokságának, ám a csapatok ennek ellenére folytatták előrenyomulásukat, és jelenleg is folyamatosan érkeznek. Mostanra egész Budapestet megszállták, leállították a közlekedést, túszokat szednek, és letartóztatták az új kormány egyik tagját. Délen a szerbek törnek előre, nagy pusztítást hagyva maguk után.”
Távirat Párizsba 1919. augusztus 5-én: „Budapesten az elmúlt éjszaka tizenöt–húsz embert öltek meg… A románokat mindenféleképpen ki kell vonni ebből a helyzetből, méghozzá a lehető legsürgősebben… A románok túszokat is követelnek, és avval fenyegetőznek, hogy minden, Budapesten megsebesült románért öt ember kivégzésével fizetnek… Mivel már elkezdték a gyilkolást, újabb nehézségekre kell számítani… a várost teljes egészében katonai kormányzás alá helyezték.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969