2013. I-VI
 

A véletlen hatalma

Egy német férfi sárga színű, gázzal töltött léggömböt engedett fel szilveszter éjszakáján, amelyen egy kártya volt a nevével és a lakcímével. A léggömb eltűnt a magasban, ahol elragadta a viharos nyugati szél. A földfelszíntől néhány ezer méterre a megcsappanó külső légnyomás miatt a léggömb szétpukkadt, s darabjai a földre hullottak. Újév reggelén egy családi ház tulajdonosa akadt rá a sárga gumifoszlányra és a rajta levő névkártyára. Kiderült, hogy a feladó, aki telefonhívást kért, nem volt más, mint egyik ifjúkori barátja. Negyven éve nem látták egymást. A sárga léggömbnek köszönhetően találkozott ismét az egymástól légvonalban csaknem száz kilométerre élő hamburgi Wolfgang Steude és a grömitzi Uwe Kracht.
A Charles de Gaulle-ról elnevezett párizsi repülőtéren az egyik felszálló repülőgépről levált egy apró fém alkatrész, amely a kifutópályán hevert. Röviddel utána egy másik felszálló gép átrobogott a kis titánszalagon, s az egyik kereke szétdurrant. A kerékköpeny egyik darabja úgy találta el a szárnyat, hogy felszakította az abban levő üzemanyagtartály falát. A kiömlő kerozin a bal oldali hajtóműbe szívódott be, s emiatt hátul tűzsugár lövellt ki belőle. Amikor a pilóták észlelték a tűzjelzést, a gép már kétszáz méteres lánguszályt húzott maga után. Bár a hajtómű tüzet okádott, maga azonban nem fogott tüzet, ám amikor a pilóta kikapcsolta e hajtóművet, a repülőgép egyensúlya megbomlott. Az Air France Légitársaság Concorde gépe százkilenc emberrel a fedélzetén az egyik párizsi külvárosi szállodára zuhant 2003 júliusában.
Mindez véletlen? Az ember tanácstalannak érzi magát, ha belegondol, milyen eseményláncolatokat indíthatnak el olyan jelentéktelen dolgok, mint egy sárga léggömb, vagy egy fémhulladék, hogy új fordulatot vegyen két ember élete, vagy több mint százan haljanak meg. Az emberek hozzászoktak a célirányos gondolkozáshoz és cselekvéshez, s bevett elképzeléseikkel ellentétben áll, hogy akár jó dolog következik be, akár rossz, a világegyetem bárminemű értelemtől mentesen nyilvánul meg benne. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: vajon nem a sors rendeléséből jutott el a léggömb Steudétől pontosan Krachthoz? Ugyanakkor korántsem csupán az áldozatok hozzátartozói érzik szinte elviselhetetlennek, hogy senki sem hibáztatható azokért a szerencsétlen fejleményekért, amelyek a Concorde lezuhanását okozták.
Könyörtelennek és abszurdnak tetszik az a világ, amelyben előfordulhatnak ilyen dolgok. Talán tényleg Lao-cének volt igaza? „Az egek szalmakutyáknak tekintik az embereket” – állapította meg a kínai filozófus, mert az ő korában szalmából készült kutyákat állítottak az emberek az oltáraik elé a szerencsétlenség elhárítása végett, s a szertartás végeztével az utcára vetették e szalmafonatokat, ahol a járókelők széttiporták azokat.
Sokan még azt is kétlik, hogy léteznek-e egyáltalán véletlenek. Az az érzésük, hogy a gondviselésből fakad mindaz, ami velük történik. „A véletlen talán Isten álneve, ha ő maga nem is akarja ezt kézjegyével tanúsítani” – vélte Anatole France.
Némelyeknek meggyőződésük, hogy ki tudják fürkészni a sorsuk titkait, s esetleg befolyásolni is képesek a végzetüket természetfeletti úton. Az értelmiségi François Mitterrand francia államelnök mindig kikérte egy csillagjósnő tanácsát a fontos döntések előtt. Efféle dolgokban néha még a legnagyobb és legkétkedőbb szellemek is olyannyira ingadoznak, mint Niels Bohr, a Nobel-díjas dán fizikus. A modern atomfizika atyjaként emlegetett Bohr teremtette meg a helyet a véletlen számára az addig szigorúan mechanisztikus természettudományon belül, ugyanakkor szerencsepatkót szegezett nyaralójának a kapufélfájára. Amikor ezt felhánytorgatták neki a kollégái, Bohr mosolyogva felelt: „A patkó akkor is szerencsét hoz, ha az ember nem hisz benne.”
Persze, lehangoló volna, ha csupán dróton rángatott bábjai volnánk a sorsnak. Ha a véletlenről gondolkozunk, egyrészt hamisítatlan filozófiai kérdéseket kell boncolgatnunk, másrészt a való élet által felvetett efféle kérdésekkel kell küszködnünk: mennyiben előre elrendeltetett az élet? Van-e célja a történelemnek? Miként birkóznak meg az emberek azzal, hogy a XXI. század egyre bonyolultabb világában egyre kevésbé képesek áttekinteni és eltervezni az életüket?
Bármennyire nehéz legyen is első pillantásra a „véletlen” definiálása, a német nyelvnek a Grimm-testvérek nevéhez fűződő, nyelvtörténeti jellegű szótára meglepően egyszerű meghatározását adja: „A véletlen kiszámíthatatlan esemény, amely kivonja magát az értelmünk és szándékaink hatóköréből.” Ezt mindmáig nem fogalmazták meg tömörebben és velősebben.
A tudomány csupán az utóbbi években vált képessé arra, hogy jelentéssel töltse ki e meghatározást. Például: tudatlanság következménye, ha valamit véletlenként élünk meg. Gyakran megesik: valamely szituáció egyszerűen túlságosan bonyolult, túlságosan sok tényező által van meghatározva ahhoz, hogy fel lehessen fogni. A tudatlanság viszont néha elvileg sem szüntethető meg, ezért vált kutatások tárgyává, hogy mi az, amit az ember soha nem tudhat meg. A kvantummechanika művelői gyakran ütköznek ilyen korlátba az általuk végzett kísérletek során. Mindegy ugyanakkor, hogy valami túlságosan bonyolult vagy elvileg felfoghatatlan, a megfigyelő úgy érzi, a történések mindkét esetben véletlenek.
Az emberi agy berendezése nem különösebben alkalmas ilyen vonatkozások belátására. Az idegélettan rávilágított annak az evolúciós okaira, hogy az emberek miért tudják nehezen elfogadni a véletlent, amihez csak annyit: az erre való képtelenség veszedelmes fogyatékosságnak minősül az egyre áttekinthetetlenebb világban. A megismerés kutatói azonban olyan stratégiákat fedeztek fel, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy kiaknázzák a véletlent a maguk előnyére.
Vajon a szilveszter éjszakáján felbocsátott léggömb következménye valóban megfelel a véletlen Grimm-féle meghatározásának? A két barát szerencséje ugyanis látszólag meggyőzően indokolható. Az értelem képes feltárni vala-mennyi okot és következményt. Ha Steude nem eresztette volna fel a léggömböt, akkor sosem látta volna viszont régi ismerősét. Ha akkor nem nyugati, hanem keleti szél fújt volna, a Balti-tenger nyelte volna el az üzenetet.
Ez a játék a végtelenségig folytatható gondolatban. Ha Steudét meghívták volna egy szilveszteri partira, talán nem ötlött volna eszébe a léggömb felengedése. A szellők szárnyára bízott üzenete pedig csak azért nem a szomszéd kertjében kötött ki, mert Kracht sok évvel azelőtt almafát ültetett, s abba beleakadt a léggömb.
Minél több részletét vesszük figyelembe a történetnek, annál bonyolultabbá válik a helyzet. Például: mi késztette Krachtot almafa ültetésére? Ekképp egyre több értéktelen információ halmozódik fel. De bármilyen sok részletet gyűjtsön is össze az oknyomozó, sosem lesz képes kimutatni annak szükségszerűségét, hogy miért kellett a léggömbnek egyik baráttól a másikhoz eljutnia. És a viszontlátást sem lett volna képes senki sem megjósolni, még akkor sem, ha az összes körülményről tudomása lett volna. Valamit megmagyarázni annyit tesz, hogy egy bonyolult összefüggést egyszerű képletben fogunk össze. Nos, ez ennek a kis történetnek az esetében nem lehetséges.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969