2013. I-VI
 

Ramón Menéndez Pidal és a spanyol identitás

Pidal életművében különösen az a rendkívüli, hogy hatalmas filológiai teljesítményei — elsősorban a Cid-ének című spanyol nemzeti eposz háromkötetes kiadása — a tökéletességük ellenére mindig olyannyira felélénkítették a kutatók körében zajló tudományos vitákat, hogy közülük némelyek mindmáig nem zárultak le. Az 1964. november 14-én, vagyis néhány hónappal a századik születésnapja előtt elhunyt Pidal óriási befolyása így egy olyan időszakra esik, amelyet a még aktív kollégái közül sokan magától értődően a saját jelenkoruk részeként tartanak számon.
Pidal a galíciai La Coruńa városában született, s ifjúkorában Barcelonában és Madridban tanult Mila i Fonatalsnál és Menéndez Pelayónál. A tudományos közélet e két domináns alakja századának mindent átfogó ideológiai gesztusával allegóriaszerűen vonatkoztatta a nemzeti múlt áthagyományozott szövegeit az ország jövőjére; egyikük esetében republikánus, másikukéban pedig katolikus–monarchikus olvasatban.
Pidal nem tudott megbarátkozni e két pátriárka kizárólag könyveknek szentelt életstílusával és politikai fundamentalizmusával, hiszen ifjonti lelkesedését nemcsak a könyvtárakban élte ki, hanem a vívótermekben és Spanyolország hegyeiben barangolva is. Az idős Pidal így emlékezett egyik mesterére: „Menéndez Pelayo semmi emberit sem tudott kiszűrni az életből. Számára minden irodalommá lelkesült. Ezenkívül olyannyira elhanyagolta a tisztálkodást, hogy a higiénia hiányának elrettentő példájává vált.” Az életerejére gondosan ügyelő Pidal csak a Bordeaux-i Egyetemen sajátította el a filológiai tevékenység csínját-bínját a nála nem sokkal idősebb francia hispanistától, Morel Fatiótól. Francia mesterét a német romanisták első és második nemzedéke avatta be e szaktudomány rejtelmeibe.
Pidal e hozzáértést ifjú mesterként hasznosította azután, hogy 1893 és 1895 között részt vett a Királyi Spanyol Akadémia nyelvi versenyén, s természetesen elvitte a pálmát. A nemzeti eposz, a Cid-ének új kiadásáról volt szó. E szöveg kapcsán kérdések hosszú sora került az ideológiával terhes tudományos viták középpontjába, de az ifjú filológusnak e kérdések többségét sikerült megoldania, mégpedig mindenkor a legkevésbé politikai jellegű nézőpontból. Ezzel egyszer s mindenkorra megváltoztatta a nemzeti identitás körül forgó spanyol vita hangnemét és a vitában felhozott érveket.
A Cid-ének legrégibb fennmaradt kéziratának keletkezési idejét 1307-re tette, miközben egyrészt a kézirattípusok összehasonlítására, másrészt a szöveg lejegyzésére használt tinta és papír vegyelemzésére hagyatkozott. Azt, hogy ennek a XIV. század elejéről származó kéziratnak a szóbeli elbeszélő hagyomány egy régebbi, a XII. század negyvenes éveibeli írásbeli rögzítésére kell visszanyúlnia, Pidal néhány olyan esemény és személy azonosítása révén igazolta, amelyekre és akikre a szöveg hivatkozhatott volna, ha korábban keletkezik, s valószínűleg hivatkozott volna, ha későbbről származik.
A nemzeti ideológia képviselői számára keserű csalódást okozott az írásbeli hagyományozás kezdetének az 1140 és 1150 közé eső évtizedre datálása. Ők ugyanis makacsul ragaszkodtak ahhoz, hogy e hagyomány ötven évvel korábbról ered, mert ez esetben a spanyol Cid-ének régibbnek bizonyult volna a francia nemzeti eposznál, a Roland-éneknél. A nemzeti gondolat letéteményesei hasonló okokból nem tudtak megbarátkozni a XII. századból származó szöveg Pidal által rekonstruál keletkezési helyével, amely az északkeleti határkörzetre tehető, s nem a Spanyolország szívének tekintett Kasztíliára.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969