2013. I-VI
 

A francia „exception culturelle” koncepciójáról

Ha hinni lehet a francia sajtónak, akkor minden olyasmi kulturális kivételnek minősül, ami a mágikus francia hatszöget a világ többi részétől megkülönbözteti, még akkor is, ha csupán a franciák elképzelése szerint. Idetartoznak például a vezető párizsi divatcégek, a vadászok érdekcsoportjának befolyása, a francia nemzeti színház, a lepenizmus, az új hullám, a harmincöt órás munkahét, a Larousse könyvkiadó, a nagy francia forradalom, a pastis elnevezésű ánizsos ital (csökkenő) fogyasztása, az idegrendszerre ható gyógyszerek (növekvő) fogyasztása, a drága töltőtoll-tartók kedvelése, az országutakon közlekedési balesetekben elhunytak számában beállított Európa-rekord, a pezsgő, a sajtok, a szarvasgomba vagy a libamáj. Ezenközben az a kényszeresség kivételes, amellyel a francia nemzet újra és újra azt firtatja, mennyiben kivételes. Ennek kétségtelenül több köze van a különféle formákban megnyilvánuló „francia kivételesség” szokványos emlegetéséhez, mint a „kulturális kivétel” koncepciójához.
E koncepció a GATT uruguayi fordulója során jött létre, amikor az árukon kívül a szolgáltatások és azokon belül a filmalkotások és tévéműsorok nemzetközi kereskedelmét is megvitatták. A GATT három alapelve, amelyeket a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) is átvett, messzemenő következményekkel járt volna, ha az audiovizuális szektorban is érvényre juttatták volna. Először is: a legnagyobb kedvezmény elve kimondja, hogy ha egy állam valamely másik ország árucikkeit vagy szolgáltatásait kedvezményes elbánásban részesíti, akkor ezt a kedvezményt a GATT összes többi tagállamára ki kell terjeszteni. Másodszor: a nemzeti elbánás elve előirányozza, hogy a tagállamok a külföldi termékeket és gyártóikat belföldiekként kezeljék. Harmadszor: érvényesíteni kell azt az elvet, hogy a tagállamok a külföldi vállalatok leányvállalatait a belföldi versenytársaikkal azonos elbánásban részesítsék.
Franciaországban az utóbbi hatvan évben rendkívül összetett rendszere alakult ki az audiovizuális szektor támogatásának, s ez a rendszer a többi európai országban tapasztaltakhoz képest hatékonynak is bizonyult. Nincs mód arra, hogy e helyütt akár csak főbb vonalakban felvázoljuk e rendszert (lásd Valóság, 2002/9., 121. l.), ezért csak a legfontosabb intézkedésekről teszünk említést: 11%-os adót vetnek ki minden eladott mozijegyre, a tévéadókat bevételük egy részének leadására kötelezik, s fogyasztási adóval terhelik a videó- és DVD-kazetták értékesítését is. Mindezek a bevételek a francia filmgyártás és televíziózás javát szolgálják. Kézenfekvő, hogy az efféle rendelkezések ellentétben állnak az említett alapelvekkel.
Amikor például valaki jegyet vásárol a Sivatagi vihar 2 című filmre, s a hét euróba kerülő mozijegy árából hetvenhét centet a francia filmgyártásra fordítanak, vagyis amikor Hollywood közvetve részt vesz a Boulogne-ben vagy másutt működő francia filmstúdiók finanszírozásában, illetve amikor a közszolgálati televízióknak pontosan megszabják, mikor és milyen francia tévéműsorokat kötelesek sugározni, s ezért cserébe olyan pénzekhez jutnak az államtól, amilyenekre a magánkézben levő tévéadók nem számíthatnak, akkor ezek a liberális szellemű GATT és WTO megítélése szerint protekcionista és a versenyfeltételeket eltorzító intézkedéseknek minősülnek. Ugyanez mondható el a helyi kezdeményezésekről is, például a francia városoknak és régióknak a filmgyártást támogató akcióiról, valamint az olyan európai programokról, mint a Media és a Eurimages, amelyek többek között audiovizuális műsorok gyártását és kölcsönzését támogatják az Európai Unióban és nyolc olyan európai országban, amely nem tagja az EU-nak, de részvevője az Európa Tanácsnak (Svájc is közéjük tartozik), továbbá az EU Televízió határok nélkül elnevezésű iránymutató rendeletéről, amely kvótákat határoz meg a sugárzandó európai alkotásokat illetően.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969