2013. I-VI
 

Az új Róma és az új barbárok

Bush elnök édesapja röviddel 2001. szeptember 11-e után az alábbi véleményét hangoztatta: „Amiképpen Pearl Harbor kizökkentette ezt az országot abból az elképzelésből, hogy valamiképpen kivonhatja magát kötelessége alól, s elmulaszthatja Európa és Ázsia szabadságának megvédelmezését a második világháború idején, éppúgy ez a meglepetésszerű támadás is annak elvetésére késztet bizonyos amerikai köröket, hogy az ország valamiképpen egyedül is eljárhat a terrorizmus elleni küzdelemben.” Amerika szövetségesei viszont azon tűnődnek, hogy vajon tényleg ez a megszívlelendő tanulság, vagy az afganisztáni hadjárat sikere arra utal, hogy az egyoldalú szerepvállalás jól beválik. Az utóbbi érvelés szerint az Egyesült Államok annyira uralkodó szerepet játszik a világban, hogy megengedheti magának az önálló cselekvést.
Való igaz, hogy Róma óta egyetlen nemzet sem magasodott ennyire a többi fölé, de végül Róma is elbukott. Egy évtizede még a sikerkönyvek élmezőnyében az Amerika bukását ecsetelő könyvek voltak. Rövidesen Japán veszi át a vezető helyet, hangoztatták. E nézet azonban téves volt akkoriban, nem véletlen, hogy amikor 1989-ben megírtam a Vezetésre hivatva című könyvemet, másokhoz hasonlóan Amerika hatalmának szakadatlan növekedését jövendöltem. Ugyanakkor az Amerika legyőzhetetlenségét hangoztató újabb keletű bölcsesség veszedelmesnek minősülhet, ha olyan külpolitikát eredményez, amely a unilateralizmust arroganciával és szűklátókörűséggel társítja.
A nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozók közül jó néhányan kétségbe vonják Amerika tartós állóképességét. A történelem folyamán ugyanis mindig koalícióra léptek a gyengébb országok a domináns hatalmak befolyásának ellensúlyozása végett, s ez a törekvés korunkban is körvonalazódik. Némelyek Kínában vélik felfedezni az új tömörülési magot, mások az orosz–kínai–indiai szövetséget tekintik a jövő erejének. Kína azonban az évi 6%-os növekedési ráta ellenére — miközben az Egyesült Államok gazdasága csupán évi 2%-kal bővül — legfeljebb századunk második felére fogja utolérni az Egyesült Államokat az egy főre jutó nemzeti jövedelem nagysága tekintetében. Olyanok is akadnak, akik úgy látják, hogy az egységesülő Európából válhat az a föderáció, amely kétségessé teszi majd az Egyesült Államok elsőségét. E prognózis azonban csak akkor válhat be, ha Európa politikailag nagymértékben egységesül, s megromlanak a transzatlanti kapcsolatok. Habár a realisták fontos problémát feszegetnek, amikor felvetik azt a kérdést, hogy mennyiben egyenlítődik ki a hatalom a nemzetközi porondon, ám célt tévesztenek, amikor hidegháborús szellemben kutatnak ellenfél után.
Első pillantásra elképesztő az amerikai hatalom és a világ többi részének hatalma közötti aránytalanság. Ami a katonai hatalmat illeti, az Egyesült Államok védelmi kiadásai meghaladják a sorban utána következő nyolc ország védelmi kiadásainak az összegét. A gazdasági súlyt illetően Amerika állítja elő a világtermék 31%-át (piaci árakon), s ez egyenlő az utána következő négy ország (Japán, Németország, Nagy-Britannia és Franciaország) együttes gazdasági teljesítményével. A kulturális-tudományos dominanciáját pedig az jelzi, hogy kimagaslóan vezet a játékfilmek és tévéműsorok készítésében, s évről évre az amerikai egyetemek és főiskolák vonzzák a legtöbb külföldi diákot.
A Szovjetunió összeomlása óta az elemzők egy része egypólusúnak, más része többpólusúnak minősíti világunkat. Mindkét nézet hangoztatói tévednek azonban, mert a hatalom más-más dimenziójára utalnak, amelyekről nem feltételezhető többé, hogy közös nevezőre hozhatók a katonai dominancia révén. Az unipolaritás hangoztatói annak mértékét túlozzák el, hogy az Egyesült Államok mennyire képes kieszközölni az általa óhajtott eredményeket a világpolitikában, a multipolaritás pedig azt feltételezi tévesen, hogy több, nagyjából egyenlő ország áll szemben egymással. Ezzel szemben a hatalom olyan mintázat szerint oszlik meg a különböző országok között, hogy a katonai hatalom jórészt egypólusú, hiszen az Egyesült Államok az egyetlen ország, amely globális felvonulásra képes, elsőrangú légi, szárazföldi és haditengerészeti erőkkel rendelkezik, míg a gazdasági hatalom többpólusú, hiszen az Egyesült Államok, Európa és Japán együttesen állítja elő a világtermék kétharmadát. Az utóbbi téren az Egyesült Államok nincs hegemón helyzetben, s gyakran kényszerül arra, hogy egyenlő félként alkudozzon Európával.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969