2013. I-VI
 

A „művészet halála” és a film
Nemes Károly

Nem csupán szakmai körökben hallani manapság egyre többször a művészet haláláról (vagy alkonyáról), az esztétika végéről. Felvetődik a kérdés: érvényes-e ez a filmművészetre (is)? S ha igen, akkor hogyan nyilvánul meg? Természetesen e két kérdés megválaszolása egy cikknél nagyobb terjedelmet követel, de néhány összefüggés kiemelése akár hosszabb lélegzetű tanulmány ihletője is lehet — túl azon, hogy valamilyen állásfoglalással szolgál.
Előzetes rövid válaszként az első kérdésre igen a felelet. A másodikra pedig egyetlen vizsgálati aspektus kiemelése, amely így írható körül: ha egykor a film sajátos (forma)nyelv születése nélkül nem válhatott önálló művészetté, akkor most művészetkénti eltűnésének vagy háttérbe szorulásának is hatással kell lennie erre a nyelvre.
Mit jelent — a többfajta értelmezés lététől eltekintve — a művészet halálának fogalma?
Elöljáróban csak annyit, hogy bár a film területe nagyon differenciált, három csoport elkülöníthető benne: 1. a hagyományos (klasszikus) értelemben vett művészeti alkotások köre, 2. a kommersz területe, 3. az avantgárd-experimentalista művek csoportja. A határok megállapítása nagyon viszonylagos és gyakran csak átmeneti. Része van ebben az egyes területek belső tagozódásának is. A klasszikus értelemben vett műalkotások közé elvileg csak a filmművészet sajátosságait érvényesítő, egyértelműen esztétikai (esztétikumot teremtő) céllal készült művek sorolhatók. Mégis, filmek egész sora készül ettől eltérő szándékkal: irodalmi vagy zenei alkotást kívánnak közvetíteni, történelmi eseményeket feleleveníteni, egy személyiségnek emléket állítani stb. Az ilyen művek, bár nem feltétlenül, adott esetben teljesen megfelelnek a par excellence filmművészeti kritériumoknak. Például Szergej Eizenstein Októbere (1927) emlékfilm volta dacára az egyik legjelentősebb filmművészeti alkotás, miközben nem egy, akár azonos témájú évfordulós mű nem több, mint illusztráció egy történelemkönyv fejezetéhez. Az adaptált irodalmi alkotások esetében hasonló a helyzet. Kovács András Hideg napokja (1966) semmiképpen sem tekinthető a Cseres Tibor-regény passzív adaptációjának — önálló filmművészeti alkotás. Ugyanakkor számtalan irodalmi mű filmfeldolgozása csupán illusztráció az eredetihez képest. A művészet halála a film területén elsősorban a klasszikus mércének, az esztétikai vizsgálódásnak alávethető műveket érinti. S hogy az ilyen filmek egyre szűkebb területre szorulnak vissza a kommersz alkotásokhoz képest, az már eleve valamiféle „alkony”-t sejtet. Még akkor is, ha a népszerű filmeknek szintén van rétegezettségük.
A film a szórakoztatás szférájában született, s mennyiségi tekintetben jórészt megmaradt az effajta igények kielégítésénél. A filmgyártást, drágasága miatt, ez tartotta fenn, valamint a filmek propagandisztikus hasznosíthatósága. Persze, egy kommersz filmnek is lehetnek értékei (például a színészi teljesítmény), de alapjában olyan kategóriákba sorolható, amelyeket — mások mellett — Konsztantyin Sztanyiszlavszkij a színészi játékra vonatkoztatott. Szerinte az átélés hiánya megmutatkozhat a kontárkodásban (a szereplő más színészek szerepmegoldásait próbálja lemásolni) vagy a ripacskodásban (a színész az életben megjelenő legáltalánosabb fogásokat igyekszik alkalmazni, például a gondolkodást fejvakarással fejezi ki). Amikor a filmkészítő a legáltalánosabb jel–jelentés komplexumot használja fel, akkor óhatatlanul sablonokhoz jut el, s a hatásteremtésnek — hiszen a kommersz elsősorban a hatásvadászat nevében létezik — nem művészi útját keresi.
Ha a film agresszíven teljességre törő kommersszé válása a művészet halálára utal, még inkább ezt jelenti az avantgárd alkotások egy csoportjának közeledése a populista filmhez. Hajdan — s részben még ma is — e művek egy része a nyelvi megújulást, az ábrázolás új lehetőségeinek feltárását szolgálta. A sokkhatásra törekvő experimentalista játékok, a happening, a performance stb. viszont nem véletlenül találtak kapcsolatot a kommersszel.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969