2013. I-VI
 

Beszélgetés egy orosz antikommunistával
Gereben Ágnes

De az egykor csillagászként végzett férfi nem csak szilveszterenként és korántsem csupán romantikus szabadságvágyától hajtva, a maga kedvtelésére utazgatott. Magyarországi látogatása idején már egy évtizede járta a világot politikai menekültként kapott útlevelével, amelyhez a szovjet koncentrációs táborok más egykori lakóihoz hasonlóan szinte monomániásan ragaszkodott. Nagyon komolyan vette azt az önként vállalt feladatát, hogy több földrész kormányai, parlamenti és szenátusi bizottságai, valamint befolyásos társadalmi szervezetei előtt tett tanúvallomásaival segítse a szovjet rendszer otthon maradt áldozatait. Hosszú éveken át szerkesztette a szovjet politikai foglyokról Nyugaton kéthetente kiadott Hronyika tyekuscsih szobityij (Folyó események krónikája) című értesítőt. Emellett néhány hasonlóan fanatikus társával együtt Sztrana i mir (Ország és világ) címmel nagyon színvonalas társadalompolitikai folyóiratot publikált. A lapnak hatvan száma jelent meg Münchenben, átlagosan háromezer példányban. A találkozásunkat követő évben a lapot – amelynek a Szovjetunióba csempészéséért nemrég még többéves lágerbüntetés járt – már Ljubarszkij szülőhazájában is olvashatták, százezer példányban. A felgyorsult történelmi és társadalmi változások viharában, a sokkterápia, a privatizáció, az elszegényedés és az általános értékvesztés káoszában azonban az emberjogi mozgalom és vezetői hamarosan az érdektelenség vákuumába szorultak az orosz társadalomban.
Kronyid Ljubarszkijt azonban a kényszerű emigrációban elért teljesítményéért világszerte tisztelet övezte. Még többet jelentett megítélésében, hogy a szülőhazájában elszenvedett üldöztetések alatt – a nagyon kevesek egyikeként – elég erős volt ahhoz, hogy ellenálljon a KGB testi és lelki terrorjának, és sohasem vallott társai, a demokratikus mozgalom többi tagja ellen.1 1972-ben az ő perének tárgyalásán verték meg Andrej Szaharovot és feleségét, Jelena Bonnert.2 A házaspár ezt követően nyíltan szakított a szovjet rendszerrel.
– Ön mint csillagász egészen letartóztatásáig a bolygók asztrofizikáját kutatta. A szovjet Mars-1 és Mars-2 űrszonda útjában az ön munkája is benne van. Ez a békés hivatás, a világegyetemmel, az örökkévalósággal való meghitt, varázslatos kapcsolat azonban elképesztő ellentétben áll a totális állam gépezetével folytatott reménytelen küzdelem kaotikus hétköznapjaival. A titkos nyomdákkal, a konspirációval, a lágerekkel, a spiclikkel.
– Márpedig az orosz demokratikus mozgalom legtöbb tagja eredetileg nagyon is békés foglalkozások műhelyeiben szorgoskodott, talán csak Grigorenko tábornok kivételével.3 A legtöbben az egzakt tudományok művelői voltak, feltűnően sokan fizikusok és matematikusok. Azt hiszem, ez az emberfajta eleve hajlamosabb az analitikus gondolkodásra. Ezenkívül a szovjet rendszer feltételei között az ember a pályaválasztás pillanatában felmérte, hogy ha újságírónak vagy, mondjuk, történésznek megy, akkor kénytelen lesz megkötni a maga kisebb-nagyobb kompromisszumait a hatalommal. Ha pedig ezt vállalja, akkor igen hamar elveszíti politikai ártatlanságát. Szakmai életén kívül, persze, a többi fiú és lány sem maradhatott teljesen érintetlen. Hiszen a Szovjetunióban nem lehetett úgy élni, hogy az ember igazat mond. A matematikában viszont nem kellett túlságosan sokat hazudni. Ezért sokan úgy mentek a természettudományi karokra, mintha kolostorba vonultak volna. El a világtól, hogy megőrizhessék emberi arculatukat.
– Megkérdezhetem, milyen családból származik? Szokatlan a neve: Kronyid, vagyis Kronosz fia, Zeusz. A vezetékneve sem oroszos.
– Pedig régi orosz nemesi-értelmiségi családból származom. Talán ezért van az, hogy az én életemben nem volt olyan periódus, mint csaknem minden nemzedéktársaméban, sőt, szinte valamennyi szovjet emberében.
– Hogy hitt volna a rendszerben?
– Igen, erre gondolok. Nekem sohasem „nyílt ki a szemem”, nem ábrándultam ki mindenféle pártkongresszust követően.4 Nem volt miből.
– Pedig nem lehettek személyes emlékei egy másik világról. Nem ismerhetett mást, mint a totális állam mindennapjait. Hiszen a sztálinizmus hivatalos győzelmének évében, 1934-ben született.
– Sőt, a sztálinizmus győzelmének napján, 1934. április 4-én. S hadd emlékeztessem arra, hogy Sztálint születésem előtt tizenkét évvel ugyanezen a napon választották meg pártfőtitkárnak. Akkor ért pályája csúcsára. Igaz, 1953-ban szintén az én születésnapomon ért véget a karrierje.
– Ezt hogy érti? 1953-ban nem április 4-én, hanem március 5-én jelentették be, hogy Sztálin meghalt.
– Igen, de a nevével fémjelzett korszak 1953. április 4-én ért véget látványosan. Aznap jelent meg a sajtóban az első közlemény, miszerint a diktátor parancsára letartóztatott „kártevő zsidó orvosok” mégsem gyilkosok.5 Akkor ítélték el első ízben egy tettét. 1953. április 4-éig tehát Sztálin még élt.
– És ma már biztosan halott?
– Kétségtelenül lassan halt meg. És sokszor. Tény azonban, hogy a Szovjetunióban manapság már nincs, nem lehet visszatérés a sztálinizmushoz.
– A totalitarizmus más formáihoz sem?
– Biztos, hogy nem.
– Egy ilyen hadsereggel és egy ilyen KGB-vel?!
– A totalitarizmus nem egyszerűen katonai diktatúra, hanem olyan rendszer, amely felzabálja az ember testét-lelkét, egészen az önfeladásig. Maguk, magyarok Orwelltől ismerik. Olvasták. A szovjet emberek viszont a saját bőrükön tapasztalták. Értse meg, a szovjet emberek szerették Sztálint.
– Kronyid Ljubarszkijnak azonban, mint mondta, nem voltak illúziói. Az ön családját is érintették az úgynevezett tisztogatások? Bár már maga a terminus is cinikus hazugság. Annyira cinikus, hogy még manapság is akad számos, magát baloldalinak mondó történész, aki dicséri Sztálint, amiért az apparátus, a hadsereg és az erőszakszervezetek többszöri megtizedelésével – szabályos genocídiummal – „megtisztította a párt élcsapatát”. Szóval érintette-e az ön családját az 1937–39-es megtorlási hullám?
– Persze. Építészmérnök apámat 1938-ban leültették, mert állítólag fel akart robbantani egy hidat, amely egyébként ma is áll. De Jezsov bukása és a politikai rendőrség új főnökének, Berijának a kinevezése között volt néhány hét, amikor a Jezsov-korszakban elhurcoltakat sorra szabadon engedték. Apám így maradt életben. A háború kitörése után az Urálba evakuálták a családot.
– Arrafelé is volt éhínség?
– Borzalmas éhínség volt. Kannibalizmus.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969