2013. I-VI
 

Önszerveződés a víz és az élet bolygóján
Szlávik Lajos

A tartalmában, mondanivalójában is egyedi könyv témája a világmindenség kialakulása, a Föld és az élővilág, ezen belül pedig az emberiség élete, különösen a természeti környezethez való viszonya. A kötet elmélyülten tárgyalja korunk alapvető természeti-környezeti-társadalmi problémáit; nemcsak témáját tekintve ritkaság, hanem felépítésében és tartalmi gazdagságában is. Ezen azok az olvasók is elámulhatnak, akik Szesztay Károlynak a hazai vízimérnöki tudományok művelésében betöltött szerepét jól ismerik és őszintén tisztelik.
Az első részben Világképünk gyökerei címmel a szerző bemutatja a létezés teljes valóságára vonatkozó ismereteket és hiedelmeket. Rámutat, hogy a világmindenség tizenötmilliárd évesre becsült idejében az ember csupán négy-öt millió éve jelent meg, miközben a környezeti élővilág (talajok, növények, állatok) kora ötszázmillió évesre tehető. Kifejti, hogy megjelenése óta a növény- és állatvilág befolyásolja és saját életfeltételeihez alakítja a földi környezetet, a talaj, az éghajlat és a vízháztartás életterét. Az ember objektív világát ismertető fejezetben a szerző felvázolja a világegyetem mulandó sorsát, s megismertet bennünket az anyagi lét korunkra feltárt rejtélyeivel. Bemutatja a kvantumfizika tudománykörét, a világkép körvonalainak alakításában játszó, kiemelkedően fontos szerepét. A harmadik fejezet az emberi tudat fejlődésével és alakulásával foglalkozik, elmélyülten tárja elénk személyiségünk belső és külső tényezőktől való irányítottságát, amelynek gondolati megalapozottságára a szerző számos további következtetése támaszkodik. Ezek közül csupán a tudat és az életút irányításának összefüggését bemutató fejezetrészre utalok, amely jól példázza, hogy a tudat alakítása, a nevelés mennyire meghatározó szerepű tényező az emberiség minden tagjának életében.
A második részben, Utunk a mába címmel a szerző lényegében annak az útnak a „főbb irányvonalait és fordulópontjait” összegzi és jellemzi, amelyet az emberiség korunkig megtett. Ennek első fejezete a külső és belső világ önszervező egységeivel foglalkozik. Kiemeli, hogy az emberek többsége a sikeres társadalmi beilleszkedést tekinti életvitele céljának. Környezetünkről alkotott világképünk egyéni, közösségi és társadalmi szempontok szerint tagolódik, befolyásolja cselekvéseinket és magatartásunkat. Az ebből eredő személyes elhivatottság érzése egyebek között a kulturális hagyományokra vonatkozó tapasztalatainkra és a társadalmi együttélés szabályaihoz való viszonyunkra is kihat. Ennek a viszonynak az eszköze a beszéd, amely „az emberré válás legfontosabb mérföldköve”. A jelen társadalom ugyanilyen gyorsasággal fejleszti és globalizálja a technoszférát.
A következő fejezetben bolygónk planetáris fejlődéséről olvashatunk. A globális változások forrásai (területhasználatok, biodiverzitás csökkenése, légköri gázok, éghajlatváltozások) egymással kölcsönhatásban állnak, ám szerepüket napjainkban még csak elkülönítve tudjuk vizsgálni. „De az ember okozta változások mai üteme távlatban nem tartható.” A Föld planetáris fejlődésének jellemzésében az éghajlatról, a biodiverzitásról és az ember okozta ökológiai változásokról van szó. A szerző rámutat, hogy az időjárás a légkör terméke, de alakításában részt vesznek a geoszféra, a vízburok és az élővilág hatásai is. A lég- és a vízkörforgás, valamint a biogeokémiai ciklusok alakítják ki a biodiverzitást, amelynek első szakasza a kreatív pusztulás, a második az élettér megújulása, a harmadik az élettér kihasználása, míg a negyedik az élettér konszolidációja. (Az elmúlt ötszázmillió évben öt ilyen élettérváltozási-pusztulási szakaszról van tudomásunk.)
Az emberiség okozta legsúlyosabb globális változás a légkör felmelegedése, amelynek üteme tízévenként 0,1–0,15 Celsius-fok. A másik fontos „hatásterület” a Föld növényzetének megváltoztatása. A földfelszín megművelt területe háromszáz év alatt 50%-ról 35%-ra csökkent (de nem egyenletesen!). Az emberiség lélekszáma ugyanezen idő alatt a tízszeresére, a terméketlen területek kiterjedése pedig az ötszörösére növekedett. Emellett fokozódott – különösen Európában – a talajerózió és a talajvíz nitrátosodása. Az ember okozta globális környezeti változásoknak általános sikerei és veszélyei vannak, amelyekre a szerző számos példát említ, ehhez járul a Föld lakosságának egyenetlen eloszlása is. Fokozza a kedvezőtlen környezeti változásokat, hogy az ökológiailag káros jelenségek elleni közös társadalmi beavatkozásokat a piaci mechanizmus fékezi és akadályozza.
A második rész ötödik fejezete az élővilág szintugrásaival és időbeliségével foglalkozik – ez a könyvnek az élővilág, azon belül az emberiség kialakulását, fejlődésének összetett problémáit, jelenlegi és eljövendő életlehetőségeinek kérdéseit érintő legfontosabb része. Az anyag, az élet és az emberi öntudat rengeteg, máig megoldatlan, további elmélyült kutatásokra ösztönző problémát vet fel. Az emberiségnek a szerző által alaposan bemutatott fejlődése természetesen korunkban sem fejeződött be. Sőt, zárókövetkeztetésként hangsúlyozza, hogy az emberiség további létének döntő szakasza előtt áll.
Az ezután következő harmadik, A globalizáció küszöbén című részben a szerző az élővilág fejlődésének menetét mutatja be Európa példáján, majd az általa kétségesnek minősített globalizáció humanizálásának lehetőségeit vizsgálja, végül pedig a víznek a Föld életében betöltött egységes szerepét és annak társadalmi hatásra bekövetkezett, sokféle és nagymértékű megosztottságát tárgyalja. Általános érvényűnek tekinthető bevezető megállapítása, hogy míg száz–százötven évvel ezelőtt az európai civilizáció egységesen az emberiség javát szolgálta, addig a jelenlegi – társadalmilag egységesülő – redukcionista világkép kizárólagossá válása az ember és környezete kapcsolatának válságára vezet. A fejlődés gyorsulását mutatja, hogy míg az emberiség kialakulása négymillió éve ment végbe, európai civilizációs vezető szerepe alig két-három ezer évre nyúlik vissza. A sokféle nyelv a kultúrák változatosságát eredményezte, a jelenlegi globalizáció azonban a felőrlődésükkel fenyeget. A sokszor elítélt gyarmatosítás az európai kultúra globális elterjedését is jelentette. A magyarság különleges szerepe, hogy az utolsó népvándorlással telepedett meg jelenlegi hazájában. Európa népességének egynegyede harminckét nyelvet beszél, ami az erős nyelvi megoszlást mutatja.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969