2013. I-VI
 

Állat és ember klónozása
Pécsi Tibor

Már most megjegyezzük – s ez ennek az írásnak akár a mottója is lehetne –, hogy az állatok klónozását nem tiltja törvény, az ember klónozása azonban törvénybe ütköző cselekedet volna. Azért írtuk feltételes módban, mert a médiában felbukkant híresztelésekkel szemben még nincs bizonyíték arra, hogy ily módon fogant ember született volna, s a kormányok minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy ne is szülessen. Igen ám, csakhogy a lopás vagy a gyilkosság is törvénybe ütköző cselekedet, mégis akad rá bőven példa, ekképp nem zárható ki annak a lehetősége, hogy valamikor valahol valakik embert fognak klónozni, s ennek hosszú távon beláthatatlan következményei lesznek fajunk életképessége és fennmaradása szempontjából. Ráadásul az ember klónozása nemcsak jogi kérdéseket vet fel, hanem orvosi, erkölcsi, családi, személyiségi, vallási, társadalmi stb. vonzatai is vannak.
Azt viszont nem tiltja törvény, hogy sokféle sejtté alakulni (differenciálódni) képes őssejteket klónozzanak, már csak azért sem, mert az ily módon létrejövő sejtekkel remélhetőleg jó néhány betegség (például a gerincvelői motoros idegsejtek tönkremenetele miatt súlyosbodó, Lou Gehrig-betegségként számon tartott izomsorvadás, a szintén idegsejtpusztulással járó Parkinson- és Alzheimer-kór, továbbá a rák, a cukorbaj és a reumás ízületi gyulladás) gyógyítható, de legalábbis többé-kevésbé kezelhető lesz. Ám amiatt is elfogadható ez az eljárás, mert ilyen sejtből akkor sem fejlődne ki ember, ha anyaméhbe juttatnák be.


(A klónozás technikája és célja) Bár a botanikusok régóta alkalmazzák a növények ivartalan szaporításos klónozását, ez a szó akkor terjedt el a köztudatban, amikor – 1997-ben – világra jött Dolly, a klónozott bárány. A sikert hamarjában klónozott egér, sertés, kecske és szarvasmarha születése követte, ám a patkány, nyúl, kutya, ló és majom klónozására irányuló kezdeti próbálkozások kudarccal végződtek.
Reproduktív klónozáskor – mint említettük – a sejtmagjától megfosztott petesejtet és valamilyen felnőtti vagy embrionális testi sejtet fuzionáltatnak, illetve egy testi sejt magját fecskendezik a petesejtbe, s az üvegedényben (széles körben elterjedt szóval: lombikban) létrejövő, majd saját fajú nőstény állat méhébe juttatott preembrióból fejlődik ki az utód.3 Ilyen két sejt egyesülésekor a testi sejt sejtmagbeli DNS-ét örökli a „megfogant” lény, ekképp genetikailag azonos lesz a testi sejtet adó szervezettel, de viselkedése és bizonyos tulajdonságai nem lesznek ugyanolyanok.
Van egy harmadik módja is annak, hogy új egyedeket ivartalanul hozzanak létre (tehát ez is klónozás). Ennek az a lényege, hogy a testi sejttel fuzionáltatott vagy a sejtmagbeültetéssel „kiegészített” mag nélküli petesejt első vagy második osztódása után a kialakuló két vagy négy sejtet elválasztják egymástól (ezt embrióosztásnak nevezik), s újabb osztódásaik után külön-külön mindegyiket anyaméhbe ültetik be. Ilyenkor egymással genetikailag azonos, egypetéjű klónikrek születésére kínálkozik lehetőség.
A genetikai azonosság azonban nem jelenti azt, hogy két (vagy több) teljesen egyforma szervezet fejlődik ki. Ebben ugyanis nemcsak a sejtmagbeli DNS-nek, hanem környezeti hatásoknak is fontos szerepük van. Már az sem mindegy – mint az minden ikerterhességre jellemző –, hogy az embrió, majd a belőle létrejövő magzat a méh melyik részén fejlődik, ezenkívül a DNS-ben bekövetkező mutációktól a mitokondriális DNS-beli eltérésen, a méhbeli tápanyag-ellátottságon és a születés utáni szülői meg egyéb fajtársak általi ráhatáson át az egyéni tapasztalatokig sok minden befolyásolja a testi és magatartási jellegzetességeket.4
Az állatok reproduktív klónozásának az a célja, hogy a kiváló tulajdonságú (nagy gazdasági értékű) állat lehetőleg minél változatlanabb formában újraszülessen. Ezzel kiküszöbölhető az az ivaros szaporodással járó kockázat, hogy az utód esetleg értéktelenebb lesz szüleinél.
Az ember reproduktív klónozása – ha megvalósulna – lehetővé tenné, hogy a többi asszisztált reprodukciós eljárás során meddőnek bizonyuló párnak gyermeke szülessen (méghozzá „kiköpött” olyan, mint a sejtmagot adó apa), illetve olyan szülőknek, akiknek meghal a gyermekük, vele örökletesen azonos másik utódjuk szülessen. Nos, olyankor, amikor a férfinak hím ivarsejtje révén nem foganhat saját gyermeke, némelyek szerint a reproduktív klónozásnak létjogosultsága lehet. Olyankor ellenben, amikor avégett hoznának létre klónozott magzatot vagy újszülöttet, hogy a szerveit fel lehessen használni már meglevő gyermekek gyógyíthatatlan bajának transzplantációs kezelésére, igen súlyos orvosi, erkölcsi és jogi aggályok merülnének fel, hiszen a klónozott magzat vagy újszülött efféle rendeltetése az életébe kerülhet, de legalábbis többé-kevésbé súlyosan károsodna az egészsége. Arról nem is szólva, hogy az esetek egy részében az is terápiás megoldás lehetne, ha klónozott preembrióból származó őssejteket ültethetnének be a genetikailag azonos beteg szervezetébe.
A klónozott őssejteket létrehozó technika csak abban tér el a reproduktív klónozástól, hogy nem ültetik be a preembriót anyaméhbe, hanem az őssejtek kivétele után veszni hagyják. Az embrionális őssejteknek különleges tulajdonsága, hogy pluripotensek, azaz minden olyan sejtféleség kialakulhat belőlük, amely a kifejlődött testben előfordul. Emiatt ígéreteseknek látszanak olyan betegségek kezelésére, amelyeket fokozott mérvű sejtpusztulás idéz elő (ilyen a már említett cukorbaj, Parkinson-kór és Alzheimer-kór).5 Ha az őssejt a páciens testéből származik (merthogy ilyen sejtek a felnőtt szervezetben is vannak, de nem egy fajtájuk ritka vagy nehezen lelhető fel), akkor örökletesen azonos a többi sejtjével, tehát a test más helyére ültetve nem indul meg ellene védekezési (kilökődési) reakció. Javarészt ez mondható a valamelyik testi sejt magjával klónozott petesejt osztódása nyomán létrejövő őssejtekről is, amelyeket laboratóriumi körülmények között könnyebb létrehozni (ilyenkor legfeljebb a petesejtben levő mitokondriális DNS által kódolt fehérjék idézhetnek elő enyhe összeférhetetlenségi reakciót). Gond elsősorban akkor van, ha a páciens olyan örökletes betegségben szenved, amelynek a génjét (génjeit) a klónozott őssejt magja is tartalmazza, s ezen génmanipulációval nem lehet segíteni.
(Klónozott állatok) Bár az elsőként megszületett bárányt az elmúlt években más fajú klónozott állatok is követték, a klónozott petesejtek és a belőlük világra jövő állatok száma között igen nagy eltérés tapasztalható. Ez azt mutatja, hogy e petesejtek egyelőre még kis arányban fejlődnek születésre érett magzattá. Arról nem is szólva, hogy az újszülött állatok körében nagymérvű az elhullás.6 Rézuszmajmok esetében a felnőtt állatok testi sejtjeinek magjával nem is sikerült utódot létrehozni, csak akkor, ha a sejtmagok e majmok nyolcsejtes preembrióinak sejtjeiből származtak (ötvenhárom beültetett klónozott embrióból mindössze négy terhesség származott, s a megszületett négy utódból kettő nyomban világrajövetele után elpusztult).7 Más állatokat illetően viszont arra is van példa, hogy a klónozott utód ivarérett felnőtté vált, s neki is lettek leszármazottai (például Dollynak is születtek bárányai).


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969