2013. I-VI
 

Birodalmak és nagyhatalmak történelmi távlatból

A nagyhatalmak kialakulása nem új keletű jelenség. Előfordul, hogy a hasonló nagyságú és erejű államok közül valamelyiknek számottevően megnő a katonai és gazdasági ereje. Ez lehetővé teszi számára, hogy ügyes szövetségi politika révén folyamatosan terjeszkedjen. Területeket szerez a szomszédos országoktól, s ennek eredményeként regionális vagy kontinentális nagyhatalommá válik. Egyre több területet ragad magához, s a befolyását még messze a határain túlra is kiterjeszti. Az efféle birodalomképződés rendszerint egyetlen földrészre korlátozódik. Példaként Kína, Japán, a nagymogulok indiai birodalma vagy az Azték és az Inka Birodalom említhető. A nagy kiterjedésű szárazföldeken, így Európában, Afrikában és Ázsiában időnként olyan birodalmak is létrejöttek, amelyek két vagy akár három kontinensre is kiterjedtek. Az ilyen birodalom prototípusát a Római Birodalom képviselte. Ennek a nyomdokaiba lépett később Bizánc, a kalifák birodalma és az Oszmán Birodalom.
Mindezeknek a birodalmaknak legalább két közös sajátságuk volt. Az egyik az volt, hogy nagy kiterjedésűek voltak ugyan, de nem voltak világbirodalmak. Még csak megközelítőleg sem terjedtek ki a Föld lakhatónak minősülő egész területére, hiszen nem ismerték a teljes kiterjedését. Emellett velük egy időben más nagy kiterjedésű birodalmak is léteztek, s ezek egy részének tudomásuk volt egymásról, néha harcba is keveredtek egymással, más részük kölcsönösen nem tudott egymás létezéséről, legfeljebb meseszerű beszámolók révén szereztek tudomást egymásról. E birodalmak másik közös sajátsága abban állt, hogy előbb-utóbb hanyatlásnak indultak, vagy legalábbis átmenetileg elveszítették nagyhatalmi státusukat, amint az Kínával és Japánnal történt. A túlzott mérvű terjeszkedés miatt hanyatlottak le – az utánpótlási vonalak olyannyira meghosszabbodtak, hogy a központ a perifériákon nem tudta érvényesíteni az akaratát. De az is közrejátszott benne, hogy az egyre nagyobb mérvű terjeszkedés miatt a lakosság túlságosan heterogénné vált, s emiatt nem lehetett többé uralkodni felette.
Mai nézőpontból vitathatatlan, hogy a nagyméretű birodalmak nem voltak világbirodalmak. A becsvágyuk viszont arra irányult, hogy az egész világot az uralmuk alá hajtsák, függetlenül attól, ismerték-e a világ kiterjedését, vagy sem. Az ilyen irányú legismertebb és legsikeresebb törekvés kétségtelenül a kínai császárok birodalmára volt jellemző, amely sosem bukott meg teljesen, hanem mindig feltámadt egy újabb dinasztia vezetésével. A világ központjaként határozta meg önmagát. A közvetlen uralma alá nem tartozó területek koncentrikus gyűrűkként fogták körül, s ezek a zónák kifelé haladva egyre lazább (és néha csupán fiktív) formában kapcsolódtak a birodalomhoz. Még ha felfedeztek volna is más világrészeket, azokat szintén beillesztették volna ebbe a sémába, hiszen akkoriban egyetlen más hatalom sem volt képes versengeni Kínával.
Európa a Római Birodalom bukása óta kívül állt a birodalomképződés szféráján, pontosabban szólva már nem a szubjektuma, hanem az objektuma volt neki. Legfeljebb arról lehetett szó, hogy egyik-másik birodalom kiterjedt Európa egy-egy részére. E birodalmak közé tartozott – mint említettük – Bizánc, a kalifák birodalma és az Oszmán Birodalom. A hajdani Római Birodalomnak a nyugati fele eleinte szóba sem jöhetett birodalomaspiránsként, hiszen az ottani államok túlságosan kicsik és megosztottak voltak ahhoz, hogy esélyük legyen a már kialakult birodalmakkal szemben.
Később mégis ezek a kisebb államok teremtették meg a világbirodalmak létrejöttének előfeltételeit, mégpedig azáltal, hogy feltárták az egész világot, s meghatározták a Föld alakját. Belőlük jöttek létre a földrajzi értelemben vett világbirodalmak, amelyeknek a jelentősége egyelőre korlátozott volt. Még nem terjedtek ki az egész világra, hanem csupán különböző területekre világszerte. Ez a XVI. században vált szembeszökővé a spanyol V. Károly és II. Fülöp birodalmának kialakulásával, amelyben tudvalevőleg sosem nyugodott le a nap. Ez a büszke megállapítás indokolt volt ugyan, azonban e birodalomnak inkább az igénye volt különleges, mint a valósága. Ennek oka a különleges európai viszonyokban gyökerezett. Spanyolország képtelennek bizonyult arra, hogy hagyományos, nagy kiterjedésű birodalmat hozzon létre az Oszmán Birodalomhoz hasonlóan, vagy tartósan meghódítson és uraljon egy Franciaországhoz vagy Angliához hasonló nagyobb államot. A nagy amerikai indián birodalmak leigázása világtörténelmileg különleges esetnek minősült, s ezt a precedenst nem lehetett átvinni más földrészekre.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969