2013. I-VI
 

Háttérszervezetek és hatalom
Menyhay Imre

„A termelőerők olyan fejlődése — írta Marx —, amely csökkentené a munkások abszolút számát, vagyis az egész nemzetnek módot adna arra, hogy össztermelését rövidebb idő alatt végezze el, forradalomra vezetne, mert a népesség többségét kivonná a forgalomból” (Marx, 1974, 250. l.).
Ha az előző idézetben a forradalomra tett utalás nem tekinthető is teljesen biztosnak — bár ki tudja, hová fajulnak a dolgok; mint látni fogjuk, a globalizációt tervezők számolnak ezzel a lehetőséggel is —, annyi bizonyos, hogy a gigantikus technikai fejlődés a népesség többségét már kivonta a forgalomból. A munkanélküliség és az elszegényedés máris gigantikus méreteket öltött, s ezzel, mint szintén látni fogjuk, feltételezhetően még nincs vége a dolognak. A nyomasztó nyomor felszámolásához a születéskorlátozás világméretű rendezésével egyidejűleg a kevesek kezén felgyülemlett hatalmas vagyonok jó részét is fel kellene áldozni. Érthető tehát, hogy a monetáris filozófia szerint a munkaerő újratermelése magánügy, nem tartozik a gazdálkodás- és vállalkozásetika kérdéseihez még a gazdasági racionalizmus szemszögéből sem. A technika által helyettesített munkaerőt ugyanis nem kell újratermelni, csak azt, amelyet a technika még nem helyettesített, ennek a munkaerőnek az újratermelése azonban már magánügy, amelyről az érintett a saját érdekében gondoskodik. Ez a monetáris filozófia alapállása.
A technika progresszív sebességgel állandóan magasabb szinten termeli újra önmagát, s lehetővé teszi, hogy egy bizonyos szintű technikára magasabb szintű technika épüljön: a gépek még tökéletesebb gépeket termelnek, a számítógépek még tökéletesebb számítógépeket és technikát hoznak létre, s mindezek még tökéletesebb és igényesebb fogyasztási javakat állítanak elő, amíg a világ nyersanyagtartalékainak szűkössége véget nem vet e fantasztikus felgyorsulásnak. A munkaerő újratermelési szükséglete csak azokra a kevesekre korlátozódik, akik a még tökéletesebb technikát szülő és értékesítő folyamathoz magas szintű speciális ismeretekkel és gyakorlattal hozzá tudnak járulni.
A tömegre, a tömeges munkaerő újratermelésére azonban nincs szükség, ezért lehet az eredeti animális hajtóerők által felcsigázott ember agyszüleményeként a munkaerő újratermelése magánügy, mindaddig, amíg fájdalmasan ki nem derül, hogy a világ nyersanyagtartalékainak végessége mellett a korlátlan gazdasági növekedésnek más akadályai is vannak. Például a termelés technikai fejlesztéssel való mennyiségi és minőségi növekedése csak akkor kifizetődő, ha a javak értékesíthetők. Ehhez viszont vásárlóerőre van szükség. A kérdés az, hogy a társadalmilag és gazdaságilag a profittermelés szempontjából még hasznos társadalmi réteg viszonylag nagy jövedelme elegendő-e a gazdasági vérkeringés (ebben az esetben a kereslet) fenntartásához. Fábián Attila máris jelzi, hogy „nőtt a vállalatok ár- és költségérzékenysége. A korlátokat nem az erőforrások, hanem a kereslet jelenti” (Fábián, 1998, 16. l.). Ez az oka annak, hogy a vállalatok gyakran tudatosan a szélhámosok szerepébe bújnak, ígéretekkel, nyereményekkel és csalikkal próbálják növelni forgalmukat, s magukra vállalják az egyébként jogi következményekkel nem járó leleplezést.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969