2013. I-VI
 

„Az egyházi kampány vitelénél fokozottabb figyelmet kell fordítani a sajtóra”
Németh László

Az 1945 utáni magyar kormányok egyik fő célja az állam és az egyház szétválasztása volt. Ezt olyan intézkedésekkel kívánták megvalósítani, amelyek korlátozták az egyházak működését (például földreform, egyesületek feloszlatása, egyházi vezetők és papok bebörtönzése vagy emigrációba kényszerítése). Az egyházak ellehetetlenítése 1948-ra érte el tetőpontját, amikorra az egyház és az állam szétválasztására való törekvés átalakult az egyházak – vagy ahogyan a kommunista vezetők és ideológusok mondták: a „klerikális reakció” – elleni harccá, sőt, hadjárattá. A kommunista vezetők a hadüzenetről sem feledkeztek el, s erre tökéletes eszköznek bizonyult a Szabad Nép.
1948 első felében folytatódott az üzemek államosítása, megvalósult a szociáldemokrata és a kommunista párt egyesítése, továbbá államosították az iskolákat, s mindeközben sikerült szinte teljesen háttérbe szorítani, lejáratni és ellehetetleníteni az országgyűlési ellenzéket. A Magyar Kommunista Párt (MKP) központi napilapjában, a Szabad Népben2 1948 tavaszán – Rákosi Mátyásnak, az MKP főtitkárának január 10-én tartott beszédétől az iskolák államosításáig – mind több írás jelent meg az egyházakról, s a kommunista ideológusok és újságírók hangvétele egyre fenyegetőbbé vált. Az egyházak és az állam kapcsolatát nemcsak a napisajtó taglalta, hanem a Mód Aladár szerkesztésében megjelenő Társadalmi Szemle is, amelyben már 1946-tól megjelentek az iskolák, az egyházak és a „demokrácia” viszonyát elemző írások. A tanulmányok szerzői az MKP egyház- és iskolaügyekben illetékes „szakértői” (Ale-xits György, Lukács Sándor, Mód Aladár) voltak.3
Rákosi Mátyás leginkább a katolikus egyház ellenállására számított, amelyet a „szociáldemokrata jobboldal” mellett „az imperialisták legfontosabb szervezett erejé”-nek tartott. A kommunista pártvezér, aki személyesen is felvette a kapcsolatot az egyházi vezetőkkel, így emlékezett vissza a felekezeti iskolák államosításának, továbbá az állam és az egyház szétválasztásának ügyére: „Ezeket a kérdéseket mi nagy gonddal készítettük elő, s tervbe vettük, hogy az iskolák államosítását 1948 nyarán dűlőre visszük úgy, hogy szeptemberre az oktatás már nem felekezeti alapon folytatódjék.”
(Sajtóirányítás 1948 első felében) A központi napilapok „az egyes pártok sajtóhierarchiájának csúcsán” helyezkedtek el, „a legnagyobb példányszámban, a legtöbb olvasóhoz a legtöbb információt” juttatták el, s meghatározó szerepük volt „a pártélet egésze szempontjából is”.5 A Szabad Nép 1942-ben az illegális kommunista párt napilapjaként indult, de rendszeresen csak 1944-től jelent meg. 1945-től az MKP-nek, 1948 júniusától pedig az egységes munkáspártnak, a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP-nek) a központi napilapja volt. Példányszáma 1953-ban meghaladta a hétszázezret, de már 1948-ban is tökéletes eszköz volt a társadalom befolyásolására. A Szabad Nép újságírói teljes mértékben lojálisak voltak a párt vezetése (és egyben a lap szerkesztői) iránt, a szerkesztőségbe „csak a sztálini rendszert vakon szolgáló kommunista-sztálinista újságírók kerülhettek be”.6
Az MKP Politikai Bizottságának (PB) üléseiről szóló jegyzőkönyvek a sajtóirányítás rendszeréről is adnak információkat. A február 19-én tartott PB-ülés például úgy döntött, hogy „a Mindszenty-ügyben Ortutay tartson sajtóértekezletet”, s „nyilatkozatának főbb pontjait Horváth elvtárs dolgozza ki”.7 (Hasonló megbízást adott Ortutaynak és Horváthnak a május 13-ai PB-ülés is, de akkor további teendőket is meghatároztak a miniszter számára.)8 E rövid idézetben több olyan információ is rejlik, amely segít e bonyolult rendszer megértésében. Az MKP PB Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi minisztert bízta meg azzal, hogy sajtóértekezletet tartson, hiszen a Mindszenty-ügyben ő képviselte a szakminisztériumot. De más oka is volt annak, hogy éppen ő kapta ezt a feladatot. Ortutay a kommunistákkal együttműködő, ám kisgazdapárti miniszter volt. A kommunistáknak pedig fontos volt, hogy az iskolaállamosítások felelőssége formálisan ne az ő pártjukat terhelje. Érdekessége továbbá az 1948-as évnek – amikor formálisan még koalíciós kormányzás volt –, hogy a miniszter sajtónyilatkozatáról nem a kormányülés, hanem egy pártnak (ráadásul nem a miniszter pártjának) a politikai bizottsága döntött. Emellett a miniszter nyilatkozatának szövegét Horváth Mártonnak, az MKP PB tagjának kellett kidolgoznia. Az idézett rövid részlet azt bizonyítja, hogy 1948 elején a kommunisták már teljesen kézben tartották a sajtóirányítást és az ország kormányzását. Rákosi így fogalmazott a sajtóval kapcsolatban: „Az egyházi kampány vitelénél fokozottabb figyelmet kell fordítani a sajtóra, még a saját sajtónkra is, nehogy az ellenség fegyvert kovácsolhasson a mi hibáinkból. Nem szabad, hogy azt a látszatot keltsük, hogy mi a református egyházat kijátsszuk a katolikus egyház reakciósai ellen,9 mert ezzel a református egyház reakciósai kezére járunk.”10 Rákosi tehát egy PB-ülésen határozta meg a sajtó szerepét az egyházellenes propagandában, és szóhasználata megjelent a lapok írásaiban is („ellenség”, „reakciós”). A június 4-én tartott PB-ülés pedig már más pártok lapjainak is konkrét utasítást adott: „A PB megbízza Horváth elvtársat, figyelmeztesse a Világosságot és a Népszavát, hogy felesleges módon ne szélesítsék ki a támadás frontját, ne menjenek túl előre. Marosánt fel kell hívni, hogy Révai és Farkas elvtársaknak mutassa meg a vasárnapi Népszavában megjelenő cikkét, amelyben az egyházi reakcióval foglalkozik.”11 Tehát egy héttel azelőtt, hogy a kommunisták bekebelezték volna a szociáldemokrata pártot, az MKP PB ülése (nem pedig a közösen tartott PB-ülés) már ellenőriztette a kommunisták vezetőivel a szociáldemokrata lapnak „az egyházi reakcióval foglalkozó” cikkeit, s meghatározta az egyházellenes támadások mértékét is. A tökéletes sajtóirányítás már akkoriban elkezdődött.
1948 márciusában megszüntették a Tájékoztatásügyi Minisztériumot, s a sajtóval kapcsolatos ügyeket a miniszterelnökség sajtóosztálya vette át.12 Az MKP PB 1948. január 15-én elfogadta Horváth Mártonnak a miniszterelnökségi sajtóosztály megszervezésére tett javaslatát. Az előterjesztés hangoztatta, hogy szükség van „a sajtó, a rádió és a film fokozottabb és tervszerűbb kommunista ellenőrzésére”. A Tájékoztatásügyi Minisztérium megszűnésével pedig „még névleg sem maradt olyan kormányszerv, mely hivatalos tájékoztatást nyújtana a kormány politikájáról, s központilag foglalkozna a magyar demokrácia propagandájával”, csupán a sajtóközigazgatási osztály. A javaslat szerint a tájékoztatási osztály maradványait is fel kell oszlatni, s „azt az egy-két embert, akitől pillanatnyilag nem tudunk megszabadulni (például Nádas József, SZDP), a centenáriumi osztály című sóhivatalba kell áthelyezni”. A létrehozandó sajtóosztálynak Horváth javaslata alapján két részből kellett állnia: adminisztratív és informatív osztályból. Az informatív osztály feladata: „a) Az egész magyar időszaki sajtó tájékoztatása, ellenőrzése és irányítása. Propagandaanyagok kidolgozásával, rendszeres sajtótájékoztatás tartásával, államhatalmi eszközök igénybevételével (koordinálva a belügy sajtórendészeti szerveivel), a papírelosztás irányításával, szubvenciók juttatásával történne ez. b) Az MTI és a MOT munkájának kormányhatósági ellenőrzése és irányítása. A Külügyminisztérium sajtóosztálya cenzúrázza továbbra is az MTI külföldi híranyagát, de a szerkesztési direktívákat és az állami propagandaanyagot a miniszterelnökségről kapná az MTI.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969