2013. I-VI
 

Anyanyelvművelés
Balázs Géza

Dante a parlar materno kifejezést, az anyanyelvet használta, Babits pedig hozzátette az édes jelzőt, amely a magyar nyelvhasználat jellegzetessége az anyanyelv kapcsán. A középkori latin materna lingua azonban ritka szókapcsolat, helyette inkább a lingua nostra (a mi nyelvünk), a patrius sermo (apanyelv) vagy a hazai nyelv volt használatos. Az utóbbi a görög enkhóriosz glóssza szókapcsolat szemléletével rokon.
Az anyanyelv tehát középkori szemléletet tükröz. Dantét követően Európában a reneszánsz terjeszthette el – jellemzően tükörszóként, tehát fordításként. A németben Luther fellépésének köszönhetően az 1500-es években kezdett el terjedni a Muttersprache (anyanyelv) terminus. A szó megvan a spanyolban (lengua materna), a franciában (langue maternelle), az angolban (mother tongue/language) és még nagyon sok nyelvben. Jellemzően a lengyelben és az oroszban – talán éppen görög mintára – a szülőnyelv, a hazai nyelv fogalma terjedt el. Az oroszban radnüj jázik (azaz szülőföldnyelv), radnája recs (szülőföldbeszéd) használatos.
A magyar anyanyelv szó első ismert előfordulása 1770-ből, tehát a felvilágosodás előestéjéről, Kalmár György Prodromus című verséből származik: „Ím a kegyes természet adá neked az anyanyelvet! / Ím, amikép kiszopád, mostan is szádban az ízi. / Kellemetesen itatja magát, ízint nyeled azt le. / Mennél többet iszodd, annál kívánhatod inkább.”
Révai Miklós is használja ezt a kifejezést 1777 körül írt alkalmi versében, arra utalva, hogy az értelmi jellegű mondanivalónak a latin, az érzelminek viszont az anyanyelv lehet a hű tolmácsolója: „Elmédnek javait nem adod csak római nyelvben, / A szeretet s forróbb gond anyanyelvre vezet.”
S vajon mióta édes az anyanyelv? Nem véletlen, hogy Balassi Bálint az Egy török énekben két lányról szólva testi bájuk mellett beszédük szépségét is kiemeli: „Nektek szemetek fekete, két-két narancs kebletekben, / Vattok szépek személytekben, édesek beszédetekben.”
Valószínűleg a XVIII. században lett divatos a nemes magyar nyelv, a szép nemes nyelvünk és a kedves nyelvünk mellett az édes hazai nyelvünk kifejezés. Arany Jánosnál és Jókai Mórnál pedig már megvan a mai forma: „Lessz-e költő, ki az édes anyanyelven / Rólatok korának csudát énekeljen?” (Arany János: Álom – való) „Egy kincse van minden nemzetnek adva / Míg azt megőrzi híven, addig él. / E kincs neve: az édes anyanyelv.” (Jókai Mór: Prológus)
A magyar nyelvművelés jelképének számító édes anyanyelvünk szókapcsolat nyilvánvalóan a szó „kedves” jelentése miatt alakult ki, de van olyan feltételezés is, hogy esetleg az édesanyanyelv szóösszetételből keletkezett szóhatár-eltolódással.
Kosztolányi Dezső azután annyira forgalomba hozta a jelzőt, hogy a XX. század magyar nyelvművelésének szinte a jelszavává vált: „A természet csak egyetlen édesanyát adott nekünk, csak egyetlen édes anyanyelvet.” Az 1940-es években Halász Gyula a Magyar Rádióban e címmel indított sorozatot, amelyet 1952-től Lőrincze Lajos vezetett negyven éven át, s amely ma is él. 1979-től pedig e címmel indult nyelvművelő folyóirat.
S vajon tudjuk-e, honnan származik az ugyancsak mindenki által ismert „nyelvében él a nemzet” szállóige? Kisfaludy Károly A kérők című vígjátékában már ír hasonlót: „Nyelv teszi a nemzetet.” De ez még nem a mai forma. A szállóigét a tudós társaságot, az Akadémiát alapító Széchenyi Istvánnak is tulajdonítják. Valóban van hasonló mondata a Hitelben: „Az egészséges nemzetiség… fő kísérője a nemzeti nyelv, mely míg az fennmarad, a nemzet is él.” Ez a mondat azonban, csakúgy, mint az Arany János Egressy Gábornak című verséből származó alábbi idézet, nem pontos megfelelője a mai szólásnak: „Félre, kishitűek, félre! nem veszett el – / Élni fog, nyelvében, élni művészettel / Még soká e nemzet!”
Grétsy László találta meg az eddigi legrégebbi forrást Kőváry László Székelyhonról című, 1842-ben Kolozsváron megjelent könyvében a kis háromszéki faluról, Laborfalváról szóló fejezetben: „Ha bémegyünk egy fővárosba, s látni akarjuk a nemzetet, színházát keressük fel. … Színészet által terjed a nyelv. Nyelvében él a nemzet. Legyen nálunk is országosan ápolt színház, s nem fogják Erdélyt kerülni színész gyermekei.”3
Újabban, persze, sokan „korszerűsítik” a mondást: nyelvekben él a nemzet, nyelvben élnek a nemzetek, sőt, posztmodern, ironikusan kérdő formában: mijében él a mi?


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969