2013. I-VI
 

Agykutatás és akaratszabadság

Úgy tetszik, hogy ezek az eredmények megerősítik a redukcionista kutatási stratégiákat, amelyek ama cél jegyében állnak, hogy a mentális folyamatokra egyedül a megfigyelhető élettani feltételekből adjanak magyarázatot. Ez az irányzat abból az előfeltevésből indul ki, hogy az aktorok által önmaguknak tulajdonított szabadság tudata öncsaláson alapszik. A saját döntés átélése bizonyos mértékig olyan, mint egy szabadon futó kerék. A „mentális előidéződés”-ként felfogott szabad akarat ezek szerint csak látszat, amely mögött neuronális állapotok természeti törvényekhez igazodó általános oksági kapcsolata húzódik meg.
Ez a determinizmus összeegyeztethetetlen a cselekvő szubjektumok köznapi ön- és világfelfogásával. A köznapi életben nem kerülhetjük el, hogy kölcsönösen egymást tartsuk cselekedeteink felelősségteljes elkövetőinek, hacsak nem mond ennek ellent valami a későbbiek folyamán. A cselekedeteink természettudományos meghatározottságára vonatkozóan kilátásba helyezett tudományos felvilágosítás nem képes érdemben megkérdőjelezni a beszámítható aktorok intuícióban gyökerező és pragmatikusan bevált ön- és világfelfogását. A neurobiológia tárgyiasító nyelve az „agy”-nak tulajdonítja azt a grammatikai szerepet, amelyet régebben az „én” játszott, ám ennek révén semmiféle érintkezésbe nem tud kerülni a köznapi pszichológia nyelvével. Az abban rejlő provokáció, hogy „saját magam” helyett állítólag az „agyam” gondolkozik és cselekszik, kétségtelenül csupán nyelvtani tény, ámde az életvilág sikeresen védekezik ily módon a kognitív disszonanciával szemben.
Természetesen korántsem ez az első olyan természettudományos elmélet, amely lepattan a józan ész védőfaláról. Ugyanakkor felmerül a kérdés: természettudományos megalapozottságú tézis-e a determinista felfogás, vagy csupán egy olyan naturalista világkép része, amely a saját létét természettudományos felismerések spekulatív értelmezésének köszönheti? Jómagam a szabadság és a determinizmus körül zajló vitát a szellem természetre való visszavezetésének helyes módjaként folytatnám. Egyrészt számításba akarjuk venni azt az intuíció alapján vitathatatlan evidenciát, hogy minden cselekedetünkkel performatív módon együtt jár a szabadság tudata. Másrészt az azzal kapcsolatos szükségletünknek is eleget akarunk tenni, hogy koherens képet alkossunk a világegyetemről, amelynek természeti lényként az ember is része. Kant a szabadságból eredő kauzalitást csak azon az áron tudta összeegyeztetni a természeti oksággal, hogy feltételezte az intelligens dolgok világának és a természeti jelenségeknek a dualizmusát. Nekünk ezért összhangba kell hoznunk mindazt, amit Kanttól az emberi megismerés transzcendentális előfeltételeire vonatkozóan megtudtunk Darwinnak a természetben zajló evolúcióra vonatkozó tanításával.
Először is a cselekvési szabadság fenomenológiai szempontból megfelelő fogalmát szeretném bevezetni. E koncepcióval összefügg a magyarázatok tekintetében mutatkozó perspektívák dualizmusa. A redukcionista kutatási stratégiák azon az áron kezdik ki ezt a dualizmust, hogy az okokat illetően állást foglaló személyek ön- és világfelfogását epifenoménné nyilvánítják. Egyébként az ember kénytelen kételkedni abban, hogy „meg lehet-e kerülni” e két ismeretelméleti perspektívát, amely egymást kölcsönösen kiegészítve egybefonódik. A monista felfogással mindazonáltal összefér ez a mélyen gyökerező dualizmus, mert ez a kettősség magával a kulturális létformával egyidejűleg jött létre.
Libet arra szólította fel a neurológiai megfigyelés alá vett kísérleti személyeket, hogy spontánul hajtsanak végre meghatározott karmozdulatokat, s elhatározásuk időpontját jegyzőkönyvezzék. Az agyban nyilvánvalóan „készenléti potenciál” alakul ki, mielőtt a cselekvő személy elhatározza magát a cselekvésre. Az idegi történés és a szubjektív átélés időbeli egymásra következésének megállapítása azt igazolja, hogy az agyban lezajló folyamatok határozzák meg a tudatos cselekedeteket, s eközben nem játszik oksági szerepet az az akarati aktus, amelyet a cselekvő személy önmagának tulajdonít. Az ilyen kísérletek korántsem hordozzák teljes mértékben a determinista tézissel kapcsolatban rájuk háruló bizonyítás terhét. Bármely más kísérlet beállításához hasonlóan ilyenkor is felvetődik a kérdés: tulajdonképpen mit kellene mérni?
A cselekvések szokványos esetben a szándékok és a megfontolások célokat és alternatív eszközöket a lehetőségek, erőforrások és akadályok ismeretében mérlegelő komplex láncolatának eredményeként állnak elő. Nem csak Libet említett kísérletének alapját veti meg olyan kísérleti konstelláció, amely az adott testmozgás megtervezését, elhatározását és kivitelezését kiragadja bárminemű távolabbi célok és indokolt alternatívák kontextusából. Az ilyen mesterséges helyzetekből éppen az hiányzik, ami a cselekvéseket szabad cselekedetekké teszi: az okok belső összefüggése. Tévedésbe esünk, ha Buridán két egyforma szénacsomó között ingadozó szamarában látjuk megtestesülni az így vagy úgy cselekvés szabadságát. Cselekvési szabadság mindaddig nem nyilvánul meg a jobb vagy a bal karunk kinyújtásának eldöntésében, amíg nem jön létre kapcsolat olyan okokkal, amilyenek például egy kerékpárost arra ösztönöznek, hogy jobbra vagy balra kanyarodjon. Csak ilyen mérlegelés eredményeként jön létre a szabadság mozgástere, mert „a mérlegelés értelméhez egyszerűen hozzátartozik, hogy így vagy úgy is cselekedhetünk”, amint azt Ernst Tugendhat hangsúlyozza.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969