2013. I-VI
 

A terrorizmus lélekrajza
Pécsi Tibor

(Definíciók) A terrorizmusnak ugyan seregnyi meghatározása született, ám egyetlen olyan sincs köztük, amely általános érvényű volna. Önkényesen válogatva sokatmondó példaként az olasz Carlo Pisacane „halottak propagandája” néven ismeretessé vált elméletét említjük, amely szerint „a terrorizmusnak az a rendeltetése, hogy kegyetlen módon közvetítsen üzenetet a közönségnek, a közösségnek, s ezáltal felhívja a figyelmet valamilyen okra”.2 Az egyik legrégibb hivatalos meghatározással a Népszövetség rukkolt ki 1937-ben. Eszerint terrorizmus „minden bűncselekmény, amely az állam ellen irányul, s ama szándékból vagy számításból ered, hogy a rettegés állapotába taszítson egyes embereket, embercsoportokat vagy a nagyközönséget”. Hasonló, de egy kissé bővebb megfogalmazás az idősebb Bush alelnöksége idején a munkacsoportja által közzétett definíció: „A terrorizmus erőszakkal való fenyegetés törvénytelen alkalmazása személyek vagy vagyontárgyak ellen politikai vagy társadalmi célok szolgálatában. Rendszerint az a szándék vezérli, hogy megfélemlítsen vagy kényszerítsen valamilyen kormányt, embercsoportokat vagy egyéneket, s módosítsa magatartásukat vagy politikájukat.” Csaknem szó szerint megegyezik e meghatározás első mondatával az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tömör definíciója: „A terrorizmus erő vagy erőszak törvénytelen alkalmazása személyek, vagyontárgyak, valamely állam polgári lakossága vagy annak bármely csoportja ellen politikai vagy társadalmi célok szolgálatában.” Az ENSZ bűnügyi részlege ezzel a meghatározással állt elő 1988-ban: „A terrorizmus az ismételt erőszakos cselekményeken nyugvó félelemkeltés módszere, amelyet titkos (félig titkos) egyéni, csoportos vagy állami elkövetők alkalmaznak egyéni ellenszenvben gyökerező, bűnözéssel kapcsolatos vagy politikai okokból, amikor is az erőszak közvetlen célpontjai – a gyilkossággal ellentétben – nem a legfőbb célpontok. Az erőszak emberi áldozatait általában véletlenszerűen (alkalomból adódóan) vagy válogatva (reprezentatív vagy jelképes módon) választják ki a célba vett népességből, s ezek az áldozatok üzenet létrehozására szolgálnak [lásd Pisacane megfogalmazását]. A terrorista (terrorszervezet) a veszélybe kerülő személyek és a fő célpontok között zajló, fenyegetésen és erőszakon nyugvó kommunikációt a fő célnak tekintett közösség(ek) manipulálására használja fel, s ezáltal a terror célpontjává vagy a figyelem célpontjává teszi, attól függően, hogy az elsődleges cél a megfélemlítés, a kényszerítés vagy a propaganda.” Végül az ENSZ közgyűlésének 1999. évi 51/210-es határozatát említjük meg, amelyben a terrorizmusról ez olvasható: „Semmi szín alatt sem igazolhatók a politikai célok szolgálatában azok a szándékosan vagy számításból elkövetett bűncselekmények, amelyek rettegésben tartják a nagyközönséget, valamely embercsoportot vagy egyes embereket, bármilyen politikai, filozófiai, ideológiai, faji, etnikai, vallási vagy egyéb jellegű indokkal hozakodnak is elő az igazolásukhoz.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969