2013. I-VI
 

„A szenvedések oskolája”
Korcsog Balázs

Az angolszász irodalomtörténet-írás egyik időről időre visszatérő témája szerint az angol romantika, sőt, talán az egész angol irodalom egyik legnagyobb alakja Chatterton1 lett volna, ha nem hal meg tizenhét (!) évesen. (Nem tévesztendő össze Chestertonnal.2)3 Coleridge, Wordsworth, Byron, Shelley és Keats is „valaki”, de sehol sem lennének, ha Chatterton legalább néhány évtizeddel tovább él, állítja némely brit irodalomtörténész.
Hasonló a helyzet a magyar irodalomban is Kármán Józseffel. Tulajdonképpen Kármán is ugyanabban a korban, a XVIII. század második felében élt, mint Chatterton, s ha valamivel tovább él, a magyar felvilágosodás–szentimentalizmus–preromantika korának nemcsak legnagyobb tehetsége és ígérete lett volna, hanem az egész magyar irodalom egyik legnagyobb alakjává nőhette volna ki magát. És ahogy az angol romantika – Blake és Byron kora helyett – lehetett volna Chatterton korszaka, ugyanígy a magyar irodalomban is Bessenyei és Kazinczy kora helyett Kármán József korszakáról beszélhetnénk, ha Kármán nem halt volna meg – gyakran elfelejtjük – huszonhat éves korában. Lehetséges, hogy a korszak legnagyobb alakja nem is Csokonai és Berzsenyi, hanem Kármán József lenne.
Ez a Chatterton és Kármán közötti párhuzam azonban csak fikció, mint ahogyan a meg nem valósult, ki nem teljesedett életművükről, jelentőségéről és hatásáról szóló találgatások is mind csak lehetőségek. Ám bizonytalanságokkal és kérdőjelekkel nemcsak az ilyen és ehhez hasonló találgatások során találkozhatunk, hanem az úgynevezett tények birodalmában, a tudományban, esetünkben az irodalomtudományban is. Lássuk ezeket a tényeket!
Ha felütjük a magyar irodalmi lexikonokat,4 két Kármán Józsefre is ráakadhatunk: idősebbre és ifjabbra – apára és fiára. Az apa református lelkész és egyházi író (1738–1795), a fia író, szerkesztő (1769[?]–1795). (Az ifjabb Kármán csak két hónappal élte túl apját.) Ha csak egy Kármán Józsefről beszélünk, az mindig az utóbbit, az Uránia szerkesztőjét, a Fanni szerzőjét jelenti. Ez tehát nem igazi bizonytalanság. Bizonytalan viszont, s így kérdőjelet írhatunk az ifjabb Kármán születési évszáma mellé.5 Első magyar irodalmi lexikonunk6 mindkét Kármán Józsefet szerepelteti; az ifjabb Kármánt kifejezetten nagynak, részletesnek és átfogónak mondható szócikkben tárgyalja, és születési éveként az 1769-es esztendőt jelöli meg. Második magyar irodalmi lexikonunk,7 amely kitűnő szerzőgárda munkája, bár a háború miatt nem lehetett igényesebb és részletesebb, csak az ifjabb Kármánt említi egy rövid szócikkben; születési évszáma: 1769. A harmadik magyar irodalmi lexikon8 ismét felveszi mindkét Kármán Józsefet, s az ifjabbat szócikkében Wéber Antal részletesen és igényesen taglalja; a születési évszám ezúttal is 1769. Következő, magyar szócikkeket is tartalmazó irodalmi lexikonunk9 – jellegéből adódóan – Kármánt rövid szócikkben tárgyalja (ezt Miklós Róbert írta), s a születési évszámot 1769-nek adja meg. Végül magyar irodalmi lexikonjaink sorában utolsóként az ÚMIL10 következik, amely mindkét Kármán Józsefről tartalmaz szócikket (ezeket Wéber Antal jegyzi), viszont – ki tudja, milyen okból – az ifjabb Kármán születési éveként az 1768-as esztendőt nevezi meg. A hónap és a nap is egyezik (március 14.), csak az évszám nem. Így két eset lehetséges. Az egyik szerint Kármán József születésének időpontja valóban az 1768-as esztendő. Ez ellentmond az addigi összes, Kármánra vonatkozó adatnak, írásnak, tanulmánynak. Az 1768-as születési év emiatt nem látszik igaznak. Ez a második lehetőségre enged következtetni, miszerint egyszerű elírásról vagy nyomdahibáról van szó. Ez a lehetőség látszik valószínűbbnek, ami azért szomorú, mivel legújabb magyar irodalmi lexikonunknak nemcsak a legfrissebbnek és legrészletesebbnek, hanem filológiailag is a legpontosabbnak kellene lennie.
Kármán Józsefnek nemcsak az élete volt zaklatott,11 hanem pályájának, munkásságának és műveinek is hányatott sors jutott – fogadtatásukat és utóéletüket tekintve is. Ha Kármán Józsefnek és műveinek hányatott sorsú utóéletét a kritikai fogadtatás tükrében figyelemmel kísérjük, akkor a Kármán-recepció háromosztatú képe bontakozik ki előttünk. Ez a háromosztatúság megfelel a művészi és irodalmi alapviszony hármasságának, amely a műalkotást három összetevőre, három konstituáló mozzanatra – 1) az alkotó, a szerző (az író), 2) a műalkotás (a szöveg) és 3) a befogadó (az olvasó) hármasságára – osztja. E három konstituáló mozzanat az irodalomtudomány három különböző – kronológiai sorrendben is egymást követő – területét határozza meg. Az irodalmi alapviszony hármasságának első tagja az úgynevezett hagyományos, történeti szemléletű, akadémikus irodalomtudományt és irodalomtörténet-írást jellemzi (pozitivizmus, szellemtörténet). Ez elsősorban a műalkotás, a művészi szöveg létrehozójára, az alkotóra, az íróra koncentrál. A szöveget szigorúan az alkotóhoz köti, az alkotó művének tekinti, így szerzőjéből kívánja levezetni. (Elnevezése is innen ered: alkotóközpontú esztétikák és irodalomelméletek.) Az alapviszony második mozzanata, a műalkotás, a szöveg a XX. századi modern irodalomelméleteket határozza meg (formalizmus, strukturalizmus, újkritika). Vizsgálódásának középpontjában a mű áll. A műalkotást, a művészi szöveget egymagában való, zárt egységnek tekinti, s minden szövegen kívüli szempontot kizár az elemzésből (elnevezése: műközpontú irodalomelméletek). Az alapviszony harmadik alaptagja a befogadó, az olvasó. A műalkotás létrejöttének e mozzanata csak az 1960–1970-es évek óta áll a figyelem középpontjában, s a posztsrukturalizmus és a Heidegger nyomdokait követő Gadamer munkássága nyomán került előtérbe (hermeneutika, recepcióesztétika, dekonstrukció). Az erre a mozzanatra épülő elméletek középpontjában a műnek a befogadóra, az olvasóra gyakorolt hatása, valamint a szöveg és az olvasó közötti viszony áll. Azt vizsgálja, hogyan működik a műalkotás mint szöveg, mint nyelvjáték, hogyan hat a szöveg az olvasóra, s az olvasó a szövegre. (Ez az úgynevezett befogadáscentrikus esztétika.) Összességében megállapíthatjuk, hogy a művészi és irodalmi vizsgálódás e három nagy területe elsősorban kérdésfeltevésében különbözik egymástól. A hagyományos, alkotócentrikus irodalomtudomány alapkérdése így hangzik: ki a szerző? A modern műközpontú vizsgálódás fő kérdése így szól: mi(lyen) a szöveg? A befogadáscentrikus szemlélet pedig azt kérdezi: hogyan működik a szöveg és az olvasás? Hogyan hat a szöveg az olvasóra, s az olvasó a szövegre?


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969