2013. I-VI
 

Tudomány és politika vonzásában
Bognár Bulcsu

Erdei Ferenc társadalomtudományos munkásságának legizgalmasabb periódusa a tanulmányunkban vizsgált néhány éves időszak. A paraszti társadalom egy évtizedes kutatása, feltérképezése és számtalan, a szerző számára országos hírnevet hozó szociográfia megírása után Erdei egyre inkább a magyar társadalomfejlődés sajátosságainak a megértését teszi kutatása tárgyává. Noha ez a szándék az 1930-as évek számos szociográfiájában is megfogalmazódik, az 1940-es évek elején Erdei már nem csupán a paraszti társadalom tárgyalása során értelmezi a magyar társadalomfejlődést, hanem egyre határozottabb céllá válik a nyugati és a keleti társadalmasulástól egyaránt eltérő viszonyrendszer értelmezése. A szintézis igénye összefüggésbe hozható az előző évtized empirikus társadalomkutatásával is. A magyar társadalomfejlődés értelmezésére törekvés azonban két, egymástól alapjában különböző okkal is magyarázható. Egyrészt Erdei ebben az időszakban ismeri meg alaposabban Hajnal István társadalomtörténészi munkásságát, s olyan értelmezési keretre talál benne, amely megalapozhatja addig meglehetősen ingatag társadalomelméletét. Hajnal azért van rá rendkívül nagy hatással, mert történeti materializmusa úgy nyújt elméleti alapot az empirikus társadalomkutatáshoz, hogy Erdei régebbi, a parasztságot középpontba állító megközelítése sem sikkad el, hiszen ez Hajnal megközelítésének is a sajátja.1 E történetiség beemelésével tehát Erdei nemcsak a paraszti társadalomról megfogalmazottakat gondolhatja újra, hanem a magyar társadalomfejlődés értelmezésére is vállalkozhat. Másrészt Hajnal történetisége mellett Erdei határozott politikai állásfoglalása is a hazai társadalmasulás alaposabb értelmezését vonja maga után. Erdeit ugyanis pályakezdése óta jellemzi a politikai cselekvésstratégiák keresése is. Mindig erős politikai véleménynyilvánítási szándéka azonban fokozottan jelenik meg a második világháború idején, különösen a vizsgált időszak végén, amikor a háború elvesztése immár nyilvánvaló. A társadalomtudósi és a politikusi ambíciók eme együttes jelenléte formálja tehát Erdeinek utolsó, a történettudomány és a szociológia számára fontos életszakaszának munkáit.2
Az 1942–44-es időszak nyitánya, a Magyar tanyák3 című írás is e kettőség lenyomata, noha a Hajnal-féle történetiség hatása itt határozottabb. Erdei ebben a munkájában – nyilvánvalóan az összegzés igényével – egész szociografikus munkásságának döntő kérdéséhez, a tanyák társadalomtörténetéhez megy vissza. A kötet településszociológiai fejtegetése azonban látszólag kevéssé kapcsolódik a vizsgált korszak alapkérdéséhez, a magyar társadalomfejlődés megrajzolásának problémájához. A tanyák történeti és társadalmi szerepének értelmezése mégis az első írásoktól kezdve fontos szerepet kap Erdei társadalomképében. Minthogy a tanyasi fejlődés értékelése egész társadalomképének az egyik fő eleme, társadalomfelfogása új alapokra helyezhető a tanyakérdés újragondolásával. Ez az oka annak, hogy a tanyáknak a társadalomfejlődésben betöltött szerepét vizsgáló munka, amely immár Hajnal társadalomszemléletének szemüvegén át láttatja a tanyasi termelés jelentőségét, több szálon kapcsolódik a korszak fő kérdéséhez.
A Magyar tanyák kiindulópontja azonos a pályakezdés munkáiéval: Erdei a sokszínű magyar tanyavilágban a parasztság társadalmi emancipációjának lehetőségét látja. A tematikus és ideológiai folytonosság ellenére azonban Erdeinek sok tekintetben új szintézist sikerül létrehoznia ebben a munkájában. Hajnal hatására a tanya értelmezésében és legfőképpen a településtípus társadalomrajzában túllép az addigi sablonos ábrázoláson. A hitelesebb történetiség már a tanyakialakulás okainak az elemzésében is megfigyelhető. A hazai tanyarendszer létrejöttét Erdei addig elsősorban a magyar népiség különleges jegyeivel magyarázta.4 A Magyar tanyákban vi-szont már arra mutat rá, hogy a tanyák létrejöttének oka nem tárható fel egyetlen dimenzió kiemelésével, s legfőképpen nem elsősorban a népiségben keresendő a ma-gyarázat.5 Erdei a tanyák kialakulásának okát a talaj, a domborzat, a mezőgazdasági termelés és a társadalmi viszonyrendszer hatásának egyaránt tekinti. A magyarság szerepét kiemelő értelmezéssel szemben e dimenziók közül főképp a tájnak és a mezőgazdasági termelésnek a településtípust kialakító szerepét hangsúlyozza. Differenciáltabb megközelítés jellemzi a magyar tanyarendszer történeti fejlődésének értelmezését is. A Magyar tanyákban Erdei akként foglal állást, hogy a gazdasági és a társadalmi viszonyrendszer sajátosságai meghatározók, de a legfontosabbak a Duna–Tisza medencéjének földrajzi tényezői. A többdimenziós magyarázati séma, amelyben a földrajzi, a gazdasági és a társadalmi összefüggések is helyet kapnak, addig értelmezhetetlen összefüggésekre is indoklásul szolgál. A tanyás települések kialakulásának és a Duna–Tisza medencéje táji jellegének kapcsolata sikerrel értelmezi az alföldi és a dunántúli társadalomfejlődés eltérését, anélkül hogy a régebbi írásokhoz hasonlóan indokolatlan értéktételezéseket tenne az egyik vagy a másik társadalomfejlődés javára. Amikor pedig e művében Erdei a XVIII. században kialakuló tanyai települések nagy számát szintén a földrajzi lehetőségekkel magyarázza, sikerrel lép túl a tanyás települést a magyar néplélekkel magyarázó értelmezésen.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969