2013. I-VI
 

Az eszme valósága
Oláh János

(Lételmélet) A környezetfilozófia-tankönyv első része az ember és a természet kapcsolatán keresztül ismerteti a környezetfilozófiához elvezető lételméleti (ontológiai) utakat és irányzatokat. A reneszánsz szerves természetrendszerét Descartes mechanikus természetfelfogása váltotta fel. Azóta szinte napjainkig a tudományos gondolkodás egyet jelent a mechanikus gondolkodással, szétvált a szellem az anyagtól, s az ember elszakadt, elidegenedett a természettől. Győzött a parciális és individuális racionalitás a kollektív racionalitás fölött. Erre épül a modern kor, a haladás lételmélete, amely szerint az ember felette áll a természetnek, ezért egyedül az ember a belső értékek kizárólagos hordozója, minden másnak csak instrumentális értéke van, vagyis azért létezik, hogy az ember használja, kihasználja erőforrásait. A mindmáig túlélő neoliberális gazdaságeszme elszabadult változatában, a létroncsolás mélyszerkezetében a természet „letermelhető” nyersanyaglelőhellyé degradálódik, ezért megtévesztő kifejezés a környezetválság. Valójában a modern létezés van válságban.2 Ez tükröződik Wells emberiségevolúciójában, amelyben az emberiség két részre szakad: a föld felszínén élő bájos eloikra és a föld alatt élő ocsmány morlockokra. Igaz, napjainkra az úr–szolga és a tőkés–munkás viszony a fejlett–fejlődők és az elit–törmelék közötti szakadékká mélyült. Ami segíthetne, az élet- és tudatanyaghalmazok evolúciójának tudományos elemzése is zátonyra futott, mivel a fasiszta ideológia hatására a szociáldarwinizmus gyorsan ellehetetlenült, sokáig elapadt. Újabban szociobiológia néven újra előtérbe állítja a természet és a társadalom viszonyát, nem csoda, hiszen az ember vált az ökoszisztémák kulcsfajává, s az elszabadult környezetszennyezés naponta bizonyítja, hogy az élettelen, élő és tudatos kölcsönhatások szerves egységet alkotnak. Ezt erősíti a Hardin által megfogalmazott közlegelők tragédiája, Lukács György szervetlen, szerves és társadalmi létformái, Prigogine önszerveződésre képes, környezetükkel entrópiacserét folytató nyílt, átáramlásos disszipatív rendszerei, s Lovelock holisztikus Gaia-elmélete, amely szerint bioszféránk önálló élőlény-szerveződés.
(Környezetetika) A könyv második része az ember és közössége környezeti kapcsolatait, viselkedését és magatartását tárgyalja a környezeti etika irányzatainak bemutatásával. Leopold földetikájában az ember teljes mértékben integrálódik a természet életciklusához, tagja a táplálkozási lánc életpiramisának. Elutasítja a földtulajdonlás belső (intrinzikus) értéknélküliségét, amely csak hasznot hajtó instrumentális értéknek tekinti a földet, de még nagyobb veszélyben látja azokat a természeti entitásokat (ökoszisztéma-szolgáltatásokat), amelyeknek nincs közvetlen piaci értékük, így még tulajdon tárgyává sem válhatnak. Földetikájában a természetnek mint erkölcsi entitásnak tehát belső értéke van, s az egész ökoszisztémát tekinti erkölcsi közösségnek. Callicott holisztikus értelmezésében belső értéke csak a föld élő közösségének, az ökoszisztéma összességének van, az egyedek pusztán instrumentális értékűek. Bírálói ezt „környezeti fasizmus”-nak nevezik, mert figyelmen kívül hagyja a közösségen belül az egyedek jogait. Valóban értelmetlen az egész és az alkotórészek halmazérdekű érték- és jogviszonyait mereven szétválasztani. Az anyag mindenre kiterjedő halmazképző attribútuma minden szerveződési szinten a halmazhoz köti a részecskét. A megvalósult liberalizmus is bizonyítja, hogy az emberi közösségekben az egyedek jogai, az egyén autonómiája csak a közösség autoritásában valósulhat meg. Igaz, az ezredfordulóra elszabadult liberalizmus tagadja ezt.3 A biocentrikus etikában minden élőlénynek belső értéke van; ennek korai változata Schweitzer élettisztelet-etikája. Régebben a filozófia Platóntól Rawlsig, de a zsidó–keresztény felfogás is, az ember felsőbbrendűségét hirdette, hiszen a tudat az állatok fölött áll, így a nyugati gondolkodás szerint az állatok elpusztítása nem bűn. A biocentrikus etika ezt nem fogadja el. Az élőlények egyedeit védő számos képviselője kitágítja Bentham utilitarizmusát, vagyis az öröm állatokra kiterjesztett jogát meghaladva felszabadítja az állatokat (Singer), jogokkal ruházza fel őket (Regan), s felelősséget vállal irántuk (Midgley), elismerve, hogy az erkölcsileg figyelembe vehető státushoz nem szükségszerű az érzőképesség (Goodpaster). A biocentrikus etika holisztikus irányzata szerint a szupraindividuális szerveződésekre (populációra, társulásra, ökoszisztémára) is érvényes az egyedre vonatkozó környezeti etika. A holisztikus Callicott az erkölcsöt az ökoszisztéma egyedeire ki sem terjeszti, másrészről viszont az individualista etika gyakran szemben áll a közösségek védelmével. Mások megkísérlik az egyedeket védő individualizmus és a közösségeket, sőt, egész ökoszisztémákat védő holizmus közötti szintézist (Rolston). A zsidó–keresztény hagyományban a természet csak tulajdonként szerepel, ezért jogalanyisága csak a tulajdonos jogi személyen keresztül érvényesül. Hosszú út vezethet a fák, folyók, tavak, erdők és hegyek közvetlen jogainak kidolgozásáig (Stone). A károkozás ellen az érdekek védelmére épülő jelenlegi jogrendünkben csak akkor érvényesülhetnek a természet jogai, ha piaci értékük lesz az ökoszisztéma-szolgáltatásoknak. Ha képesek vagyunk e szolgáltatások és károsításuk értékét pénzben is mérni vagy becsülni, ugyanazon az alapon tekinthető a természet jogi személynek, mint ahogy annak tekintünk egy károsult részvénytársaságot vagy vállalatot. A szociobiológia napjainkban tovább tágítja a környezetetika felelősségét. Darwin szerint az evolúció természetes szelekciója erősítette a morált. Az erkölcsiség erőforrásokban úszó piramisának éppen csak a csúcsa látszik a nélkülöző emberi közösségekben (deWaal), kedvezőbb körülmények között viszont erősödik a gondoskodásetika (Gilligan) és a múltbeli cselekvésekre vonatkozó (retro-spektív), majd a jövőorientált (prospektív) felelősségetika (Jonas). A természeti állapot élőlénytársulásaiban kialakult szerves szerződési viszonyt a felvilágosodás társadalmi szerződésre váltotta, amelynek felelősségét Hobbes, Locke és Spinoza magasabb rendűnek tartja, Rousseau viszont nem, nála a természeti állapot az eszményi.
(Radikális környezetfilozófia) A környezetfilozófia-tankönyv harmadik része a radikális ökológiai irányzatokat foglalja össze. Naess sarkvidéki, viharjárta kunyhójában eltöltött tíz év során eljutott a Föld károsodásának okait kutató, a korlátlan növekedés eszméjét elvető forradalmi mélyökológiához, megkülönböztetve azt a környezetszennyezés és az erőforrások kizsákmányolása ellen ugyan küzdő, de az ipari civilizáció örökös növekedési paradigmáját csak reformálgató felszínes ökológiától. A mélyökológia a kapcsolatokat, nem az entitásokat tekinti elsődlegesnek; minden élőlény egyforma értéket képvisel, az emberi faj sem előbbre való, egy kis része csupán az univerzumnak. Nemcsak az ember, hanem az élet, a természet sokfélesége (a biodiverzitás) az önmagáért való érték. Az én és a természet viszonya az ökológiai énben, vagyis a közösségben azonosul. Az altruizmusban a latin ego (én) feláldozza magát a latin alterért (másikért). A erőforrásokhoz való jog nemcsak az embert, hanem minden élőlényt megillet. Kritikusai a mélyökológiát emberellenes filozófiának tartják, amely szakralizálja a természetet. A radikális környezetfilozófia másik irányzata, az ökofeminizmus (Warren és Plumwood) kevésbé erőszakos, mint a patriarchális embermodell, így könnyebben tud megoldást találni a környezetkárosításra. A liberális feminizmus be akar illeszkedni a férfias életmódba és kultúrába, ám a radikális ökofeministák fel akarják számolni és valami mással akarják helyettesíteni ezt. Az anarchizmusban gyökerező társadalmi ökológia (Bookchin) a környezetválság okát a hibás politikai és hatalmi viszonyokban keresi.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969