2013. I-VI
 

Bajcsy-Zsilinszky mártírhalálának hatvanadik évfordulójára
Vigh Károly

Egyéniségéről neves kortársai addig is, de különösen később, a háború utáni évtizedekben méltó módon emlékeztek meg. Az általuk megrajzolt Zsilinszky-képről most a mártírhalál hatvanadik évfordulója alkalmából emlékezünk meg.
„Benne van nemzeti történelmünkben, de – mindnyájan érezzük – még nem a helyén” – olvashatjuk Illyés Gyula találó megállapítását Zsilinszkyről. Arra a kérdésre, hogy vajon a nagy politikusok között fog-e megállapodni, vagy a publicisták körében, vagy azoknak a táborában, akikre egyszerűen mint hőseire emlékezik egy nép, Illyés sem tudott válaszolni. Zsilinszky eszméiről, politikai céljairól és terveiről sem kívánt állást foglalni, mert ezeket – úgymond – „rendezze az idő”. Illyés csupán az ember belső rendjéről az ő agyában és szívében kialakult képet adja át az utókornak. Még így is a legtöbbet, portréjának a legjellemzőbb vonásait ő fogalmazta meg Bajcsy-Zsilinszky Endréről, amikor ezt írta róla: „Olyan pályavég, mint az övé, sugarat vet a pályakezdésre is. Egy tisztaságra szánt jellem küzdi a tökély felé magát, még a rossz súrolásával is, egy szennyező társadalomban. Kiáltóan egyéniség, de fő jellemzője mégis az, ami benne közösségi. Amivel képviseli és parancsot hajt végre. Egy hite szerint való nemzet képviseletében egy szellemhadsereg parancsát. Volt pillanat, nem is egy, amikor Zsilinszky volt a magyarság, úgy jelképileg, hogy mégis valóságosan.”
Egy másik barátja, Kodolányi János írja róla, aki munkatársa és lapszerkesztője is volt egy időben,: „Romantikus hős volt egy olyan korban, amely már nem értette a romantikát. De Magyarországnak ezekben a végzetes években ilyen romantikus hősökre volt szüksége.” Kodolányiéval rokon Szántó György jellemzése. „Egy magyar Don Quijote volt, aki hitt a magyar nemzet lovagi erényeiben, mint a manchai lovag a castíliai lovagi erényekben. De ez a hite éppen olyan anakronizmus volt a Horthy-éjszakában, mint amazé.”
Egy másik lapszerkesztője, Vér Andor írja képviselő-választási küzdelmével kapcsolatban: „Igazsága páncélzatában úgy szállt szembe a hatalom gőzhengerével, mint a búsképű lovag a szélmalommal.” Zsilinszky bölcselő hajlamú lapszerkesztője, Simándy Pál pedig brechti drámai hőst lát benne, akinek lehetősége lett volna elkerülni a szenvedést, a halált, mégis a harcot választotta. Romain Rolland küldetéses emberét is idézi Simándy, aki a Jean Christophe második kötetét így zárja: „Nem azért élsz, hogy boldog légy. Azért vagy a világon, hogy betöltsed rendelésedet. Szenvedj, tűrj, menj a halálba, ha kell.”
Író kortársai közül Babits is nagyra becsülte Zsilinszkyt, holott a politikus nem állt közel a költőhöz. Igaz, Zsilinszky a Halál fiairól elismerő cikket írt a Pethő szerkesztette Magyarságba. Amikor a nagybeteg költőt megoperálták, betegágyánál írta fel Gál Istvánnak egy cédulára, hogy Bartókot, Bajcsy-Zsilinszkyt, Móriczot és Szent-Györgyit tartja a korszak négy nagy szellemi tekintélyének.
A debreceni Juhász Géza háború után írt versének egyetlen kiragadott strófája csodálatos tömörséggel íveli át az egész életpályát:

Pokolmélyből indult Zsilinszky
S a tiszta csillagokig ért.

Romantikus Jókai-hős vagy manchai lovag, esetleg brechti hős a XX. században? Vagy Puskin követnek volt igaza, amikor az Országház előtti téren a mártír politikus történelmi szerepéről hangsúlyozta: „Bajcsy-Zsilinszky Endre alakját nem fogják elhomályosítani a múló évek. Nevét együtt fogják emlegetni a magyar nép hőseinek: Rákóczinak és Kossuthnak a nevével.”
A békeszerződésről és a magyar demokráciáról szóló egyik írásában a XX. század nagy magyar gondolkodója, Bibó István a második világháború időszakával kapcsolatban jut el a Zsilinszky-jelenség vizsgálatához. Az egész kelet-közép-európai régió nemzeteinek és országainak a magatartását szemügyre véve úgy véli: roppant nehéz feladatot követelt a történelem Magyarországtól, mert a területi vonatkozású érdekei ellenére kellett volna a demokrácia és az antifasiszta világkoalíció oldalára állnia. „Ha ebből a szempontból nézzük Magyarország helyzetét – írja Bibó – és benne egy-egy olyan ember, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre magára hagyott mártíromságát, akkor ezek az egyedülálló, kuruckodó búsmagyarok megnőnek és minőségben versenyre kelnek náluknál szerencsésebb és problémátlanabb országok partizánhadaival. Íme egy ember, akit osztálya, neveltetése és minden előzménye arra predesztinált, hogy a magyar sérelmeken való rágódás terméketlen zsákutcájába szoruljon, ki mert állni Magyarországon a tömegindulatok hátvédjét teljesen nélkülöző demokrácia mellett, a tömegérzelmek minden sallangjával kiöltöztetett irredentizmussal szemben. Ilyen helyzetben nem olyan egyszerű demokratának lenni.”
Bibón kívül Mesterházy Lajost kell idéznünk, ha arra a kérdésre akarunk feleletet kapni, hogyan élt Zsilinszky alakja a fiatal háborús értelmiségi nemzedék tudatában: „Ha ez a szó elhangzik, hogy ellenállás, a fiam Ohmra gondol, én meg Bajcsy-Zsilinszky Endrére.” Mesterházynak, ennek az erkölcsi-politikai szempontból intakt kommunista írónak a válasza egyben kritika is a fiúk nemzedékéről – s talán épp a Rákosi-korszakról! –, amelyben elhomályosult a Zsilinszky-kép. A szektás-dogmatikus korszak vagy agyonhallgatta őt, vagy legfeljebb minden év karácsonyán mint a mártírok egyikéről emlékezett meg róla a sajtóban.
Baráti társasága és olyan osztályostársa, mint Kozma Miklós természetesen másként ítélte meg az élő Bajcsy-Zsilinszky kortársi jelentőségét. A „bölcsek” asztalánál, ahol Pethő Sándortól Tombor Jenőig, P. Ábrahám Dezsőtől Spectatorig a szellemi élet oly sok kiválósága foglalt helyet, a küzdelmek árjában nemegyszer mérlegre kerültek Bajcsy-Zsilinszky politikai tettei és képességei. Egy ilyen alkalommal vetette oda neki a jó barát Tombor: „Nézd Bandi, fenntartás nélkül elismerem, vallom, hirdetem, hogy te vagy közöttünk az igazi, politikára termett alkat, de, sajnos, te sem vagy Kossuth Lajos!”
Zsilinszkyt nem azért ütötte szíven Tombornak ez a nyílt, kendőzetlen véleménye, mert valaha is Kossuthoz kívánta volna hasonlítani magát, hanem az összevetést a történelmi helyzet különbözősége miatt igazságtalannak tartotta. Ha arra gondolunk, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre egy pillanatig sem volt a hatalom birtokosa vagy részese, hanem életpályája során csak erkölcsi-politikai-szellemi fegyverekkel küzdhetett az általa elképzelt, vágyott Magyarország-kép eléréséért, akkor Tomborral szemben neki kell igazat adnunk.
Sokkal inkább elgondolkodhatunk Pethő Sándor bírálatán, aki úgy vélte: Zsilinszkyből hiányzik Kossuth két legfőbb erénye, a szervezőkészség és az elszántság, hogy az igénybe vehető eszközökben ne válogasson. Ha ismerjük a Nemzeti Radikális Párt alig fél évtizedes történetét, az országos pártszervezés és a választások kudarcait, valamint azokat az illúziókat, amelyekbe Zsilinszky – a nemzeti radikalizmus győzelmében reménykedve – belekapaszkodott, akkor Pethő Sándornak sok tekintetben igazat kell adnunk. Viszont ha végigtekintünk az ellenforradalmi korszak negyedszázadán, akkor – több mint fél évszázad távlatában – a teljesség kedvéért megállapíthatjuk, hogy a Horthy-rendszer zártsága, politikai, közigazgatási és egyéb korlátai nem tették lehetővé a kormányzattól balra álló ellenzéki politikai pártnak a hatalomhoz vezető győzelmes útját. Még a két „hagyományos” jellegű ellenzéki szervezet, a szociáldemokrata párt és a Független Kisgazdapárt is csak nagyon korlátozottan volt képes politikai céljaiért harcolni. Viszont amikor Zsilinszky pártja fuzionált a Kisgazdapárttal, annak ő lett a legradikálisabb politikai vezéralakja.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969