2013. I-VI
 

A vesztfáliai rendszer vége?
Trembeczki István

Nincs szándékunkban tudományelméleti fejtegetésekbe bonyolódni a tekintetben, hogy az általunk felvetett gondolat pontosan melyik tudományterülethez tartozik, hogy a történelem, a politológia vagy a nemzetközi kapcsolatok tudományának tárgya-e. Témánk kiindulópontja a nemzetközi kapcsolatok egyik elméleti irányzatának is alapjául szolgáló történeti munka, az elmúlt fél évezred európai hatalmi viszonyainak gazdasági és katonai összefüggéseiről szóló értekezés, amely így mindhárom diszciplínát érinti. Ezért az alábbiakban elsősorban egy bizonyos gondolatsor bemutatására fokuszálunk, s azt a közös mezőt keressük, amely mindhárom tudományban fellelhető. Mindezt azért tartjuk fontosnak előrebocsátani, mert meggyőződésünk, hogy határozott történelmi kontextus nélkül a jelenről és természetesen a múltról szóló elméletek is csak általános szinten mozoghatnak. Érvelésünk során többek között erre a problémára is szeretnénk rámutatni. A következőkben Paul Kennedy elemzésének segítségével – amelyet A nagyhatalmak tündöklése és bukása című könyvében fejtett ki a nyolcvanas évek végén az Egyesült Államokban – megpróbálunk megfelelő szempontot nyújtani ama kérdés megválaszolásához, hogy tényleg érvényét veszítette-e a nemzetközi rendszer vesztfáliai modellje.
A nemzetközi kapcsolatok elméletének kiindulópontja szerint a harmincéves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai békeszerződés megteremtette a modern európai államrendszert, amely szuverén államok sokaságából állva a későbbi évszázadokban az egész világra kiterjedt. A vesztfáliai rendszer a középkori keresztény társadalmakkal szemben a kormány, a terület és a lakosság egységére épülő államokon alapul.2 Három alapelv védi eme államok autonómiáját: a territorialitás, a szuverenitás és a legalitás. A territorialitás az állami erőszak-monopólium egyértelmű területi határait jelöli ki, azon belül a jogrendszer és az adórendszer feletti állami rendelkezést. A szuverenitás fogalma azt takarja, hogy az államok a nemzetközi rendszer egyedüli szereplői, semmilyen hatalom nem áll felettük, s a belügyeket tekintve szabadon választják meg politikai rendszerüket. Az állami politika így azt jelenti, hogy az állam önerejéből érvényesíti saját (fennmaradási, hatalmi) érdekeit. Ennek következtében a nemzetközi rendszer anarchikussá válik. A legalitás a szuverén államoknak a hatalmuktól független egyenjogúságát takarja. Az államok közötti szerződések önkéntességen alapulnak, s nem korlátozhatják a hadviselési jog állami érdekű gyakorlását.3
A vesztfáliai rendszer számára a legnagyobb kihívás a globalizáció. E folyamat hatására azonban olyan változások is beindultak, amelyek úgynevezett nem állami szereplőket (multinacionális vállalatokat, nemzetközi kormányközi szervezeteket, nem kormányzati, társadalmi szervezeteket) is bevontak a nemzetközi kapcsolatokra hatással levő entitások körébe. A globalizáció összetett folyamata – a kölcsönös gazdasági függés elmélyülése, a termelés és a fogyasztás új térbeli szerkezete, az áruk, az emberek, a tőke, az információk, a szolgáltatások, a pénzügyi tranzakciók, a normatív intézmények, a magatartási minták világméretű kiterjedése stb. – megváltoztatta az államokat körülvevő környezetet, s hatással volt szerepükre is. Ez a folyamat csökkenti az állami szuverenitást – különösen gazdasági és pénzügyi területen, de az etnopolitika, a regionális területek fontosságának növekedése is ezt jelzi –, s ezzel összefüggésben átalakítja a külpolitikát is.4 Ám a nemzetközi rendszer modernizációjának komplex jellege és egyidejűségei (integráció és fragmentáció, centralizáció és decentralizáció, globalizáció és lokalizáció, homogenizáció és heterogenizáció, territorializálódás és deterritorializálódás) következtében nem szabad egyetlen aspektusra szűkíteni a változásokat – figyelmeztet Kiss J. László.5
Rostoványi Zsolt az alábbi fő jellegzetességeket emeli ki a XX. század végének nemzetközi rendszerét elemezve: válságba került a modernitásnak a tudományra és a haladásra épülő, univerzális igényű civilizációs programja; felerősödött a vesztfáliai rendszer bomlása, s a nemzetközi rendszert a modern elemek mellett a posztmodern és premodern együtthatók megjelenése és heterogenitása jellemzi; csökken a nemzetállamok szerepe, s mind fontosabbak lesznek a transznacionális társaságok, a nemzetközi szervezetek, a nem kormányzati szervezetek, az etnikai és vallási csoportok, a politikai pártok; felértékelődött a másság kifejezése, a kisebbségek jelentősége és ezáltal a kulturális terület; a kulturális csoportidentitások újjáéledésének lehetünk tanúi; nőtt a civilizáció és a kultúra szerepe a nemzetközi rendszerben, s elméleti és gyakorlati szinten egyaránt előtérbe került az etnicitás kérdése; teljes a bizonytalanság az elméletekben; a nemzetközi intézmények nem tudnak alkalmazkodni a változásokhoz; a nemzetközi rendszer átmeneti korszakát éljük: nemzetközi rend még nincs, csak erősödő anarchia.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969