2013. I-VI
 

A monoteizmus ára

Az utóbbihoz erőszakos vakbuzgóság társulhat, de ez nem szükségszerű. Semmi sem változtatta meg a nyugati világot és – ameddig az iszlám befolyása érvényesül – a keleti világot olyan mélyrehatóan, mint a sokistenhitről az egyistenhitre való áttérés, amelyre az ókorban került sor. Habár e változás évszázadok, sőt – ha az Ehnaton és Mohamed közötti időt számításba vesszük –, talán évezredek alatt zajlott le, a hagyomány mégis ugrásként, kinyilatkoztatásként és vallásalapításként, olyan forradalmi átalakulásként tartja számon, amelynél radikálisabbat elképzelni sem lehet. Karl Jaspers német filozófus „tengelykor”-ról beszélt ezzel kapcsolatban, és szerinte „akkor jött létre az az ember, akivel mind a mai napig együtt élünk”. Ő inkább az egyidejűségét, semmint a tartalmi meghatározottságát hangsúlyozta az ilyen hirtelen változásoknak, amelyekre Keleten és Nyugaton egyaránt Kr. e. 500 körül került sor. Az időbeli egybeesésnél fontosabb azonban az, amiről szó van: új vallás bevezetése és ennek következtében új ember létrejötte.
Az új vallás ugyanis új embert alakít ki, mert a régebbi vallásokkal ellentétben már nemcsak kultuszt és világképet nyújt, hanem az egész életvitelt alapvetően szabályozni óhajtja. Ekképp már nem kultuszról, hanem az élet megszenteléséről van szó. Mózes nevéhez nemcsak az egyetlen Isten meghirdetése fűződik, hozzátéve, hogy ez az Isten nem tűr meg más isteneket, tiltja a képmásokat, megtorolja az istenkáromlást, s megköveteli a szombat megszentelését, hanem törvényhozóként, a törvény megalapozójaként is fellép. A törvény a legapróbb részletekbe menően szabályozott, módszeres életvitelt ír elő, amely mintegy forgatókönyvként szabja meg az egyedi életutat, s az egyének az életük során bizonyos mértékig ezt valósítják meg. Az egyetlen Istennek ott virrad fel a napja, ahol a vallás kilép az eredeti kultikus keretei közül, s a társadalmi meg az egyéni élet egészét alakító, átalakító normativitás rangjára tesz szert.
Az Írással kapcsolatos vonatkozás látszik az új legkonkrétabb, legkézzelfoghatóbb jelének. Tézisem szerint az Írás nélkül a vallás nem tudta volna megtenni az életet megalapozó új formájához vezető lépést. Ugyanakkor különleges jellegű az az írásbeliség, amelyet a vallás felhasznál az ember egész életvitelének alakítására és átalakítására. Úgy hat, mint egy előírás, amelynek eleget kell tenni: aki az Írást nem tanulmányozza és nem követi, az bűnt követ el. Ez valami teljesen új dolog, mégpedig nemcsak a vallás, hanem az Írás kultúrájának történetében is, s ez az egyszerre két vonatkozásban bekövetkező innováció egymást kölcsönösen feltételezve összefügg. Az óegyiptomi és a babilóniai kultúrából ismert rendelkezések és törvénykönyvek mindig csak bizonyos dolgokat szabályoznak. Az erejük ráadásul nem magából az Írásból fakad, hanem a királytól származik. A törvénynek a királyban kell megtestesülnie ahhoz, hogy performatív érvényre tegyen szert, azaz „életbe lépjen”. A tóra megfordítja az Írásnak és az életnek ezt a viszonyát. A törvény azért érvényes, mert írva vagyon. Az Írás nem arról tájékoztat, hogy miként kell a törvényt meghozni, hanem meghozza a törvényt, s ez a performatív igény nem áll meg a törvénynél, hanem minden mondatában autoritatív és normatív kötelezettséget támaszt az élet valamennyi vonatkozásában.
Az írásbeliségnek ezt a felfokozott formáját nevezzük kánonnak. Mózes ötödik könyve kétféle megfogalmazásban is megadja a kánon elvét. Először is: az Írás zárt, semmit sem szabad hozzátenni, és semmit sem szabad elvenni belőle, nem szabad változtatni rajta. Másodszor: az Írást éjjel-nappal tanulmányozni kell, meg kell vitatni másokkal, bele kell sulykolni a gyermekekbe, s teljesen azonosulni kell vele. A Biblia nyelvén szólva bele kell írni az ember szívébe. Az embernek mintegy reinkarnálódnia kell ahhoz, hogy az Írást a maga életvitele során megvalósítsa. Az ember köteles az Íráshoz igazodva élni, Thomas Mann szavaival szólva „idézetszerű élet”-et kell élni. Minden élethelyzethez, az élet minden döntéséhez meg kell találni a megfelelő címszót. Az élet az Írás beteljesítése. Az összes egyistenhívő vallásra egyaránt jellemző a performatív írásbeliségre és az egyén életvezetésének megalapozására támasztott igény, valamint a szent írások olyan kánonja, amelyben ezeknek az életviteli szabályoknak az alapelveit Isten velünk szemben támasztott elvárásaiként fektetik le.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969