2013. I-VI
 

Az érem harmadik oldala

Az összes irodalmi megtiszteltetés közül a Breitbach-díj az egyetlen, amelyről elmondható, hogy az előző díjazottat már csak a kapott öszszeg miatt is épp annyira nyíltan irigyelte az ember, mint amennyire őt magát is irigyelni fogják díjazottként, de ennél beteljesültebb irigység nem létezik. Vannak más, tisztán a hírnévre alapozó kitüntetések is, amelyek számomra már csak azért sem tetszenek ennyire kívánatosnak, mert a hírnévnek eleget is kell tenni, ami azt jelenti, hogy szoborszerű emlékművé kell válni, s meg kell merevedni annak bronzba öntött pózában. Egy talapzaton igen szűkös a mozgástér, legfeljebb némi patinára tehet szert az ember. Mennyivel több mozgástérhez juttatja a díjazottat e megtiszteltetés, mennyivel messzebbre juthat el e dotáció nagyságának köszönhetően, hiszen valóságos isteni adomány birtokába jut. A szép művészetekkel összefüggésben pénzről beszélni mindig együtt jár valamilyen rezes, ólmos mellékízzel. A pénz és az irodalom valódi viszonyáról nem szívesen beszélnek.
E tekintetben minden tiszteletem Joseph Breittbaché, már csak azért is, mert rácáfol a régi keletű klisére, amely szerint az irogatás egyet jelent az életidegenséggel és életképtelenséggel. Aki egy általános iskolai tanár fiaként és könyvelést tanuló diákként képes vagyonra szert tenni a tőzsdén, annak ahhoz is kellő tehetsége kell legyen, hogy megbirkózzon az irodalom hasonló bonyolultságú vonatkozásaival. Miért tartsuk többre a művészeteket létrehozó szimbolikus intelligenciát a fejlett társadalmi intelligenciánál vagy a gyakorlati intelligenciánál, amelyről Joseph Breitbach tanúbizonyságot tett? Amit ő csinált, az körültekintésről és ahhoz fűződő büszkeségről tanúskodik, hogy nem hagyta magát függővé válni az irodalmi fellendülés iránti reménytől. Az életbölcsesség, amely pénzügyi sikert is eredményezni képes, nem csorbíthatja az életmű jelentőségét, épp ellenkezőleg. Az pedig, hogy Breitbach nem restellt irodalmi díjat alapítani tőkéje és a belőle származó kamatok felhasználásával, végső soron az irodalom őszinte szeretetéről árulkodik.
Nem az szokatlan, hogy Breitbach jól élt, s nem szorult rá az irodalomból származó jövedelemre, hanem sokkal inkább az, hogy az irodalom művelői manapság azt hiszik, az irodalomból kell megélniük, ugyanakkor az ön- és világfelfogásuk azt diktálja: a közönségtől és a mecénásoktól függetlenül próbáljanak létezni.
Ez az igény kivételesnek számít az irodalom négyezer éves történetében. Az irodalom korszakokon átívelő függése a fejedelmektől és királyi udvaroktól, a mecénásoktól és az olvasóktól nem tekinthető pusztán gyámoltalanságnak, hiszen ez a helyzet arra is rákényszerítette a művelőit, hogy lényegbevágó és érdeklődésre számot tartó dolgokat fogalmazzanak meg. Sem Homérosz, sem Shakespeare, sem Goethe nem zárkózott el ez elől a bizony nemegyszer hálátlan és nehéz feladat elől. Én is azért állhatok most itt, mert az olvasók hitelt adtak mindannak, amit helyettük papírra vetettem, s a maguk részéről másféle nyomású papírral viszonozták a tevékenységemet: a kultúra csereértéke ebben is megnyilvánul.
Én csupán a kamataira tarthatok igényt ennek az üzletnek, mégpedig a könyvek bolti árának 10%-ára, s ebből még lejön a hozzáadottérték-adó. És ha már szóba hoztam a számadás e formáját, engedtessék meg, hogy feltárjam az ebből származó jövedelmemet. A szerző kétszáznegyvenszer lassabban halad az írással, mint az olvasó az olvasással. Én egy nyomtatott oldal megírására átlagosan tizenkét órát fordítok, ami a legújabb hétszáz oldalas regényemet alapul véve összesen nyolcezer-négyszáz munkaórának felel meg. A szakszervezetek által megkövetelt negyvenórás munkahetet alapul véve hozzávetőlegesen négy és fél évi munka adódik ebből. Ha a művem kelendőnek bizonyul, akkor óránként akkora javadalmazásra számíthatok, amely a negyedét sem teszi ki annak, amit a gépeléssel szerzett teniszkönyököm masszírozásáért óránként kérnek.
Ehhez még hozzászámíthatom a zsebkönyvkiadás előlegét, s a mérlegem kiszámításakor levonhatok a tiszta árbevételből egyharmadnak megfelelő összeget kutatások, valamint kézikönyvtár- és számítógép-használat címén. (Írországban szerencsére nem kell adót fizetnem, de a létfenntartás költségei 1,74-szeresét teszik ki a németországinak.) Mindennek eredményeként körülbelül havi ezer euró jövedelemre teszek szert (verseskötet esetén legfeljebb háromszáz euróra), ami a legkedvezőbb esetben is a lakbérre és a társadalombiztosítás befizetésére elegendő. Miből élek tehát? Önökből, a közönségből, felolvasásokból és olyan díjakból, mint ez. Éppen abból a fórumból tehát, amelyet a jó hírnevére adó írónak mindig úgy kell feltüntetnie, mintha nem is számítana rá, hacsak nem akarja kockáztatni, hogy a sikerkönyvlisták ismérvei legyenek úrrá rajta, s a nevét egy sorban említsék Rosamunde Pilcherével.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969