2013. I-VI
 

Heinrich Heine nyomában
Magyari Beck István

A szellemi alkotó elit vezető szerepe a kultúrákban és a civilizációkban már régóta ismeretes. E kérdésről Martin Luther – akit Heine ugyanebben a művében az egész nagy német filozófia atyjának tekint – így ír az Asztali beszélgetésekben: „Bölcsesség, ész, tudomány és írótoll: úgy kell, hogy ezek regnálják a világot. Ha megharagudna Isten, és a világból minden tudóst elsodorna, bestiákká, vadállatokká válnának az emberek. Nem volna tudás, ész, jog; hanem csupa rablás, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kártevés: aki bírja, marja. … Ha pedig ez történne, hamar elpusztulna a világ.”2 Bármily furcsa ez a megállapítás, az emberiség éppen eme bölcsesség révén – azaz a gondolat embereinek kiemelésével és követésével – volt képes nekivágni a történelemnek. Ezt a korai berendezkedést nevezték teokráciának, azaz papi uralomnak akkor, amikor az emberi értelem egyetlen kiemelkedő letéteményesei a papok, illetve az egyházak voltak.
Azóta a hatalom formája és eloszlása számos formát öltött. Mindenekelőtt megszületett a világi hatalom, s levált az egyházról. Önállósodott a katonai erő, a pénz mint gazdasági hatalom, fejedelmek, királyok, császárok központi hatalma, önkényuralom, alkotmányosság, respublika, titkos társaságok, arisztokrácia, diktatúra, demokrácia, ochlokrácia stb. Az intellektualitás maga is pluralizálódott. A vallást először követte, majd hatásaiban felzárkózott mellé a művészet, a filozófia és a tudomány. Maga a vallás is részben eredője, részben oka volt a mágia, a spiritizmus, az okkultizmus stb. elő- és utóformáinak. Ahogy ez a kép egyre tarkább lett, úgy vált mind bonyolultabbá az egyes részek viszonya. Ugyanakkor határozottabban kirajzolódott a két – bennünket legjobban érdeklő – pólus is: a brutális anyagi erő és a finomabbnak tetsző szellemi tartomány. Ha hatalomelméleti nézőpontból tekintünk Széchenyi István Hitel című munkájára,3 azt a megállapítást tehetjük, hogy a nemes gróf benne és általa a szellemi és a gazdasági hatalom összebékítésére törekszik. Hiszen munkájában csak vele – mutatis mutandis – egyenértékű szellemi erőhöz javasol pénzhitelt rendelni. Mert pénzt és vele földi hatalmat kölcsönözni ostoba embernek éppoly bűn, mint anyagi eszközök nélkül hagyni a tehetséget.
Ezzel már meg is közelítettük tanulmányunk központi fogalmát, amelyet Rousseau nyomán mi is társadalmi szerződésnek fogunk nevezni (a hitel is szerződésen alapszik). Csakhogy ebben az esetben nem az uralkodó és a nép közötti szerződésről lesz szó, hanem – a végeredményben sokféle lehetséges szerződés közül – mi a „földi hatalom” és a gondolatszabadság közötti kontraktust fogjuk keresni. Ámde mielőtt ebbe a kutatásba belevágnánk, sietünk rámutatni a szerződés fogalmának számunkra legértékesebb jellegzetességére. A szerződés tudniillik csak egyenlő felek között lehetséges. Ha a felek nem egyenlők, akkor minden írott és érvénybe léptetett szabályrendszer csak diktátumnak nevezhető. Nota bene, manapság nap nap után ilyen szerződéseknek nevezett diktátumokat kapunk kézhez aláírásra a nagybankoktól, telefontársaságoktól, biztosítóintézetektől stb. Ha tehát szerződésről beszélünk, a folyamat elején a szerződő feleket egészen a megegyezés pillanatáig átmeneti egyenjogúság illeti meg. Érvényes ez a rousseau-i típusú társadalmi szerződésekre is.
Itt merül fel a kérdés: mitől kiemelkedő fontosságú a földi hatalom és a szellemi befolyás közötti szerződéses jó viszony? A válasz – történelmi példák alapján – igen egyszerű. Ahol ugyanis a hatalom anyagi és szellemi része meghasonlott egymással, ott a kérdéses társadalom siralmas elbukásra van ítélve. Ez a meghasonlás – előfordulásának helyén és idején – az egész társadalmat áthatja. Voltaképpen nem jelent mást, mint a cselekedet és a program elválását egymástól. A kultúrától és a civilizációtól a szervezeteken át a csoportokig és az egyénig minden szinten elszakad egymástól a gondolat és a tett. Mondhatnánk úgy is, hogy a gondolat fölöslegessé vagy – ellenzékbe szorulva – tilossá válik, a tett pedig kiszámíthatatlanná és kaotikussá (a társadalomban végrehajtott változások kapkodó próba szerencse jelleget öltenek). Ezért volt lehetséges a szocializmus megbuktatása információs intervenció útján. A nyugati jóléti társadalmak exportra szánt krimijeiket olyan luxuskörnyezetekben forgatták le, amelyek az irigység sárga epéjével öntötték el a napi tüzelő- és kenyérharcba préselt, ámde szellemileg kiskorúsított szocialista honpolgárt.
Vehetünk egy másik példát is. A nagy francia forradalom igazi hőse nem Beaumarchais Figarója volt, a derék borbély csak később csatlakozott az eseményekhez. A valódi kezdeményezők a lakájok egy másik rendjéhez, a főurak házifilozófusaihoz tartoztak. Őket először mint élvezetes szellemi termékek előállítóit becsülték a fényes kastélyokban. Ám a politikai viszonyok zavarossá válása új szerepet osztott rájuk: a társadalom megreformálásának, majd forradalmi átalakításának szerepét. Sorsuk anynyiban tipikus, amennyiben az értelmiséget minden társadalom leginkább kétszer használja: akkor, amikor kialakul, s hozzávetőleges elképzelésekre, tervekre – ahogy ma mondanánk: projektekre – van szüksége, s akkor, amikor ezek a „projektek” csődöt mondanak, s felmerül az átalakítás elkerülhetetlensége. A két végpont között a társadalmak jó esetben a mechanikus gondolattalanság és megoldottság nagyképű mámorában úsznak a minisztertől le majdnem a proletárig. Ilyenkor az „értelmiség” és az „akadékoskodó” már-már szinonimává válik. Apró, laboratóriumi méretekben ezt játszották el az említett lakájértelmiséggel a szóban forgó időszakban, amikor a francia felvilágosodás óriásai hol a Bastille-ban, hol szabadlábon töltötték napjaikat.
A földi és a szellemi hatalom perlekedésének rendszerint véres történetét itt, e rövid tanulmányban sem módunk, sem feladatunk akár csak nagy vonalaiban is vázolni. Elegendő rámutatni néhány ismert példára, illusztrálandó e két hatalom késhegyre menő harcát és e konkurencia következményeit. A római patríciusok és a kereszténység küzdelmében Róma először belülről pusztult el szellemileg, jóval katonai összeomlása előtt. A gazdasági szempontból is hatalmas katolikus egyház és a piacgazdaság birkózásának eredménye egy kiemelkedő papi értelmiség kiválása volt, amely a pénzért árult búcsúcédulák ürügyén végre olyan „eretnekség”-et tudott életre hívni, amelyet a római egyház már nem volt képes sem máglyára küldeni, sem renddé alacsonyítva bekebelezni. Álljon itt egy pozitív példa Kína történetéből, ahol az állam és a tudósok összefogása a X.-től a XIV. századig elvezetett a kísérleti természetkutatás és a világ első gépesített iparának megteremtéséhez. „Az egyetlen olyan terület, ahol [a kormány] valószínűleg akadályozta a kutatást, a csillagászat, amely »titkos« tudománynak számított a naptárral és a csodálatos jelekkel való kapcsolata következtében.”4 A kapitalizmus és az értelmiség szembenállását több munka is tárgyalja. Ilyen Paul Johnson Értelmiségiek című műve, amelynek szerzője a szocialista mozgalom kezdeményezését ugyanannak a Rousseau-nak tulajdonítja, akit – mint fent olvashattuk – Heine a polgári szellem atyjának tekintett.5 A lehetségeshez képest nevetségesen rövid példatárunkat az oroszországi fehérek mozgalmával zárjuk, amelynek azért kellett a bolsevizmussal szemben elbuknia, mert az első világháború utáni Oroszország problémáira – a baloldali értelmiség támogatását akkor még élvező bolsevizmussal ellentétben – csak katonai megoldást kínált. Ez akkor is érvényes megállapítás, ha a bolsevizmus számos tekintetben súlyosan elmarasztalható.
E tanulmány legfontosabb kérdése az, miként állunk a mai globalizálódó piacgazdaságban a földi és a szellemi hatalom viszonyával. A kérdés azért annyira fontos, mert – a történelmi tapasztalatok szerint – végeredményben ez fogja eldönteni e rendszer meghirdetett céljainak kivitelezhetőségét. Problémánkat három területen fogalmazzuk meg és vesszük górcső alá: a gazdaság, a politikai demokrácia korunkban és a munkaszervezetek. Élünk a gyanúperrel, hogy ez a három terület más szempontokból is főszereplője a mai közgondolkodásnak. A tanulmány természetesen nem készül kimerítő elemzéseket adni. Igazából csak olyan töredékekkel kívánunk szolgálni, amelyeknek aktualitása számunkra meggyőző. Végül gondolatmenetünk nem zárkózik be egyetlen tudományterületbe sem az alább érintettek közül, megmaradunk problémaközpontú interdiszciplináris vizsgálódási stílusunk mellett.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969